Nem az érdeklődéssel van a gond

A megkérdezettek 55 százalékát érdekli a forradalom, bár ez lehet az általános történelem iránti érdeklődés része. Meglepő lehet, hogy bár sokan érzik fontosnak a forradalomról való tájékozottságot, mégis csak 28 százalék érzi ismereteit kielégítőnek (6% tájékozott, 22% sokat tud). Valószínűleg az eseményeket még átélő generáció emlékezete még erősíti  is a skálát (minél idősebb valaki, annál tájékozottabbnak vallja magát).

56-osok a családban

Minden tizedik ember emlékszik olyan családtagra, aki részt vett a forradalomban, sőt a megkérdezettek 4 százalékának valakijét üldözték is a forradalom leverése után. A válaszadók 18 százalékának volt olyan rokona, aki elhagyta az országot ebben az időszakban. Ezek a számok mutatják, hogy a családi történelem is nagy szerepet játszik az ismeretek terén, ám néha csalóka is lehet, mivel a megkérdezettek nagy része túlbecsülte a fegyveres harcok és a megtorlások áldozatainak számát, viszont lényegesen alulbecsülte az országból távozókét.

A forradalom arcai

A felmérés tanúsága szerint Nagy Imrén és Kádár Jánoson kívül még Maléter Pál számít közismertnek a forradalom szereplőiből. Érdekes, hogy az interjúalanyok 41 százaléka nem tett semmilyen különbséget Nagy Imre és Kádár János értékélésében. Történelmi szerepük megítélésekor a válaszadók 78 százaléka tartotta pozitívnak Nagy Imréét, és 65 százalék Kádár Jánosét.

Értékítélet és pártszimpátia

Az MSZP szimpatizánsainak fele nem tesz különbséget a két történelmi személy szerepe közt, csak 22 százalékuknál jobb Nagy Imre megítélése Kádár Jánosénál. A Fidesz támogatóinál már 31 és 54 százalék ez az arány. Az SZDSZ szimpatizánsainak 36 százaléka értékeli ugyanolyannak a két férfi politikai tevékenységét, 41 százalékuk tartja jobbnak Nagy Imréét. Az MDF szimpatizánsoknál 27 és 52 százalékos az eloszlás.

A tendencia azt mutatja, hogy balról jobbra haladva tartják többre Nagy Imrét és ítélik meg egyre negatívabban Kádár Jánost.

„Azt akarták, hogy a keleti helyett ismét a nyugati élet módjára rendezzük be Magyarországot”
(Orbán Viktor 2007. október 23-ai beszédében ezt jelölte meg a forradalom közös céljaként)

A felmérés tíz kitűzött célt jelölt meg a forradalomnak: öt valódit és ötöt megtévesztésként. Minden ötödik megkérdezett adott „hibátlan” választ. A többség azért válaszában „eltalálta” a valóságos célokat : a szovjet katonák kivonása Magyarországról (75%), a többpártrendszer, szabad választások (67%), a semleges Magyarország, a kilépés a Varsói Szerződésből (57%) és a kényszerített téeszesítés megállítása (52%), valamint március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítása (49 %).

Viszont a válaszadók 43 százaléka szerint a Trianon előtti határok visszaállítása is szerepelt a forradalmárok listáján, ugyanennyien állították az ellenkezőjét. A földbirtokok és a gyárak visszaadása korábbi tulajdonosaiknak az interjúalanyok fejében szintén összekapcsolható 56 eszmeiségével.

Ennek az eszmei zavarnak oka lehet a Kádár-korszak tévképzetek elhintésére szolgáló törekvése. Azt is mutatja, hogy a rendszerváltás óta eltelt idő nem volt elég ennek a ideológia zűrzavarnak a megszüntetésére.

A forradalmi célok ismeretét befolyásolja az iskolai végzettség és a pártállás. Látszik, hogy a politikailag bizonytalanok tájékozatlanabbak az '56-os mozgalmat illetően. Szomorú, hogy a legabszurdabb, a valóságtól legtávolabb álló célkitűzéseknek a 18-29 évesek dőltek be, az a korosztály, akiket a Kádár-rendszer "agymosása" nem befolyásolt már, tanulmányaik során pontosabb ismeretekre is szert tehettek - volna.

A felmérés azt mutatja, hogy az 56-os forradalom nem vált velünk élő történelemmé, résztvevőiről és céljairól hiányosak ismereteink. Az egymással szembenálló feleket megtestetítő politikusokról is ellentmondásos a kép. Politikusaink előszeretettel ki is használják ezt: az utóbbi években egyre távolabb kerültek a megemlékező felek egymástól, és az ünnep az őt megillető helytől.