A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával létrejött országjáró tárlat salgótarjáni megnyitóján Felvinczi Katalin, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatója azért nevezte fontosnak az ilyen programokat, mert lehetőséget teremtenek a párbeszédre fiatalok, tanárok és szülők között.
A beszélő viszony fenntartásának kulcsfontosságú szerepe van, hogy "ne csak a páni félelem uraljon el bennünket, ne dugjuk homokba a fejünket, amikor szembekerülünk a drogproblémával" - mondta.
Hay Éva, a kiállítás szakmai szervezője és rendezője hangsúlyozta: ez nem valami ellen fellépő, hanem valamiről elgondolkodó kiállítás, kereteit azok a szakemberek töltik meg tartalommal, akik a kiállítótérben együtt dolgoznak a látogatókkal.
A kiállítás keresi az okokat, hogy hogyan lehet eljutni a szenvedélybetegségig, célja a szülők, a felnőttek, az érintettek - nem negatív értelmű - felelősségének tisztázása, a társadalom figyelmének felhívása. Mindez módot ad arra, hogy "a szenvedő embert" közelebbről is megismerhessék - tette hozzá.
A november 20-ig látható kiállítás elsősorban felnőtteknek és a 14 évnél idősebb fiataloknak szól. Az érdeklődőket a prevencióban és terápiában dolgozó szakemberek vezetik végig a 180 négyzetmétert felölelő hat termen keresztül, hogy együtt keressék a választ a drogfogyasztás okaira, hatásaira, a szenvedélybetegség problémáira.
A tárlat egy család nappalijából indul. Televízión keresztül hallhatók riportok jelenlegi és volt drogosokkal, akik családjukról, és azokról az érzésekről beszélnek, amelyek a drogfogyasztáshoz vezettek. Bizarr fények és formák uralják a második, ingoványos talajú termet, a drogok hatásait, a befelé fordulást, a külvilág távoli ingereit érzékeltetve. A heroint, marihuánát, LSD-t és speedet fogyasztók saját élményét mutatják be a tükörteremben vetített filmek. A negyedik terem átélhető közelségbe hozza a szenvedélybetegségeket, itt játékok, óvodáskori rajzok, levelek láthatók, olyan fiatalokéi, akik huszonéves korukban haltak meg herointúladagolásban, köztük egy bizonyos "Péter" gyerekkori fényképe, gitárja és anyja hozzá írott kétségbeesett levelei.
Sikátorban, a szerhasználó beszűkülő életterét és kapcsolatait jelképezve, egyre szűkülő ablakú házfalak között vezet az út az utolsó, vasajtóval zárt sötét terembe, ahonnan még van visszaút az elsőbe, a családhoz.
