Ötvösséget tanult, megbízásai révén széles baráti körre tett szert. A pezsgő londoni életben látott megannyi figurát, groteszk jeleneteket karikatúraszerűen ábrázolta, leghíresebb alkotásainak visszatérő témája a prostitúció, az alkoholizmus. Miután apja az adósok börtönébe került, Hogarth önálló vállalkozásba fogott és könyvillusztrációkat kezdett készíteni, egyebek között John Gay Koldusoperájához is. A rézmetszés mellett festeni is tanult a kor ünnepelt festője, John Thornhill vezette akadémián - egész addig, amíg meg nem szöktette professzora lányát. A házasság megszilárdította társadalmi helyzetét és végleg a festészetnek szentelhette magát.
Kora mestereitől keveset tanult, mert felfogása merőben más volt, de így is London legnépszerűbb - és legjobban fizetett - arcképfestőjévé küzdötte fel magát. Alkotásai közül kiemelkedik a 1740-es években készült lord Lovat portréja, a kutyás önarcképe, és lady Thornhill képmása. Egyik legmeglepőbb festménye a Hogarth szolgálói, melyről hat remekül jellemzett fej tekint ránk, férfiak és nők, idősek és fiatalok.
Nagyobb érdeklődés övezte metszeteit is, a Divatos házasság ciklust, politikai jellegű képeit, közöttük a leghíresebb egy képviselőválasztás négy jelenetét ábrázolja. Frivol hangvételű az Előtte és Utána, mélyebb erkölcsi tanulságokkal zárul hat lapból álló sorozata, A szajha története és másik sorozata, Az aranyifjú története. Ezekben mindent elmondott az emberi jellem gyengeségeiről, az ember jó és rossz tulajdonságairól. Megpróbálkozott a történelmi festészettel is, de e téren jelentőset nem sikerült alkotnia. 1753-ban adta közre a művészet lényegéről vallott elveit A szépség elemzése címmel. 1757-ben kinevezték a Király Festőjévé, de kortársaival való vitái és romló egészsége beárnyékolták utolsó éveit. 1763-ban agyvérzést kapott, 1764. október 1-jén halt meg.
