Egy őszi, rózsás forradalom

2003-ban kiborult a grúzoknál a bili. Eduard Sevardnadze, Gorbacsov volt külügyminisztere elcsalta a választásokat, az ország meg szétesni készült, mint egy használaton kívüli korhadt fabudi. A posztkommunisták és maffiózok uralta országban virágzott a korrupció és hatlamas volt a munkanélküliség. Tízezrek tüntettek az utcán, és a hadsereg is átállt. Azután, hogy a nacionalista ellenzék vezetői Zurab Zsvanyija és az Egyesült Államokból hazaérkező Mihail Szaakasvili megfenyegette, ha nem mond le, megostromolják az elnöki rezidenciát. Sevardnadze akkor így nyilatkozott: "Lemondok. Láttam, hogy a vérontás felé tartunk, és hogy jobb, ha távozom a hatalomból anélkül, hogy a vér folyjon. Beszéltem Zurabbal és Misával, köszönöm nekik az őszinteséget. Nem nagy tragédia. Még sok dolgom van, sok leírni valóm, amíg élek. Hazamegyek. Nem írtunk semmit se alá, nem volt rá szükség, egymásban bízó emberek beszélgetése zajlott." A Rózsás forradalom óta az ország gazdasága fellendült, nem utolsósorban az Egyesült Államok támogatásának köszönhetően. Hatszorosára nőtt a kincstár bevétele, és 14 százalékkal nőtt a GDP. George W. Bush, az amerikaiak közismert külügyi éleslátásával a „demokrácia világítótornyának” nevezte, és lapátolni kezdte a pénzt az országba. Azért, hogy előretolt helyőrséget hozzon létre Oroszország és a Közel-Kelet között, vagy mert arrafelé sok az olaj.

Amerika-barátság kőolajvezeték

Itt épül az azeri és kazah kőolajat Batumiig szállító vezeték. Batumi a muzulmán hitre tért grúzok lakta Adzsária fővárosa, közvetlenül a Török határ mellett. Nem véletlen, hogy Szaakasvili egyik első intézkedése volt, hogy az „állam az államban” elven működő Adzsária vezetőjét Aszlan Abasidzét Moszkváig üldözte, és szorosabbra vonta Tbiliszinek a félszakadár autonóm terület feletti ellenőrzését. Ezzel saját híveit is megerősítette. Grúzia helyzete sokban hasonlít Szerbiához, csak neki nem egy Koszovója van, hanem egy Adzsáriája, egy Dél-Oszétiája és egy Abháziája is. Az iráni nyelven beszélő oszétok, akik az eurázsiai sztyeppeövezet török korszaka előtti szkíta-szarmata lakóinak maradványai régóta el akarnak szakadni Grúziától. Az ellenségeskedés nem új keletű, oda-vissza utálják egymást, ahogy szomszédokhoz illik. Igaz, a Tbiliszit alapító legendás grúz királynak, Vakhtang Gorgazalinak oszét neve volt, de ezt ne mondjuk egy grúznak, ha kedves az életünk. Bonyolítja a helyzetet, hogy a félig-meddig elgrúzosodott dél-oszétok ortodox keresztények, az északiak meg nem annyira. A Grúziától északra, a csecsen-ingusok között élő oszétok – nem olyan régóta – muzulmánok. A csecsen szakadárok szeretnek is az északi határon lévő, a grúz hadsereg által kevésbé ellenőrzött Pankiszi-szorosban bujkálni, ami remek ürügy arra, hogy Oroszország megdádázza Grúziát. Elég álszent módon, hiszen pont maga támogatja az oszét függetlenséget (helyesebben orosz függést), és pont ez köti meg Tbiliszi kezét abban, hogy rendet tegyen a függetlenként viselkedő északi tartományban. Tavaly novemberben Dél-Oszétia kilencvenkilenc százaléka a függetlenség mellett szavazott, ami nem meglepő a terület lakosságának harmadát adó grúzok nem szavazhattak. Tíz dél-oszétból kilencnek orosz útlevele van. Az abházok 1992-ben kiáltották ki függetlenségüket, nagyjából 2-300 ezer grúzt üldözve el a tartományból. Igaz, ezt a függetlenséget még Oroszország se meri elismerni, de fű alatt azért támogatja – főleg fegyverrel – a gyakorlatilag különálló Abháziát.

Demokratúra

Grúzia tehát nem más mint a poszthidegháborús orosz-amerikai csatározások harctere és egyben eszköze is. Nyílt titok Szaakasvili egész a közelmúltig tartó amerikai támogatása. Pedig voltak jelek, hogy az elnök a demokrácia és nyugat-orientáltsága csak édes cukormáz az önkényuralom tortáján. Az utcán rendőrök elől menekülő egyesült ellenzék szerint Szaakasvili keze is benne volt abban a rejtélyes balesetben, amiben a magát Szaakasvilit a cilinderből előhúzó Zurab Zsvanyija szénmonoxid-mérgezésben meghalt. A Zsvanyija család szerint a miniszterelnököt gépkocsiba zárva, kipufogógázzal ölték meg, és csak később hurcolták a barátja házába, ahol a holttestet megtalálták. Az ellenzék vezetőit börtönbe záró, a tüntetéseket könnygázzal, vízágyúval és gumilövedékkel szétverő elnök a sajtószabadságot sem kíméli. Bevezette a cenzúrát, és sorban zárja be az ellenzéki rádió és tévéadókat, némelyiket katonai erőszakkal, amit élő egyenes adásban is hallhatott a közönség. Azóta hiába tekernek az adott frekvenciára az ellenzéki fülek tulajdonosai. Szaakasvili előrántotta az orosz kártyát is az ingujjából, kijelentette, hogy a tüntetőket Oroszország pénzeli és irányítja. A tüntetések egyik kiváltó oka az volt, hogy Szaakasvili az alkotmány előírása alapján 2008. tavaszára esedékes parlamenti választásokat őszre halasztotta. Jelen állás szerint az elnök mintha megadta volna magát, a választások időpontját előrehozta január 5-re. Elemzők szerint azért, mert addig biztos nem találják meg az utódját.