Egymásra találás majd házasságtörés – 1994-1998

Az 1994. május 8-án illetve május 29-én tartott, második szabad választás után az Országgyűlésben az MSZP 209 szavazatot tudhatott magáénak, amellyel a 386 fős parlamentben egymaga is többséget alkotott. Ennek ellenére koalíciós tárgyalásokat kezdtek a 69 mandátumot szerzett SZDSZ-szel. Azt ugyan nem mondhatjuk, hogy ez egy tipikus első látásra szerelem volt, hiszen az első éjszakán még úgy tűnt, hogy az aktusból nem lesz semmi, mert a felek nem kívánták egymást: „1994-ben a választás éjszakáján egyértelmű volt, hogy nincs szükség koalícióra, és nem is kívántuk ezt”- mondta megkeresésünkre Mécs Imre, aki a kapcsolat kezdetén (és még utána is sokáig, egészen a 2006-os választásokig) az SZDSZ színeiben „focizott”. De aztán nagy lett a nyomás: „Igen erőteljes nyomás nehezedett az SZDSZ-re. Pánik, és félelem alakult ki sokakban, hogy visszatérhet a régi világ, ezért sokan sürgettek minket a koalícióra. Külföldről, így például Brüsszelből, Washingtonból, és Bonnból is megkerestek minket, hogy lépjünk koalícióra, engem személy szerint pedig a katolikus püspöki kar két tagja hívott, hogy lépjünk szövetségre” – emlékezett vissza a kezdetekre Mécs. Ezt követően megszületett hazánk 1990 óta íródó történetének mindmáig legerősebb koalíciója, hiszen a Horn-kormány mögött álló MSZP-SZDSZ koalíció kétharmados többséget tudhatott magáénak a Tisztelt Házban.

Kezdetben úgy tűnt, hogy mindkét párt jól jár a friggyel, hiszen az MSZP ezzel a koalícióval meg tudta erősíteni mind belföldön, mind külföldön a legitimációját, az SZDSZ pedig annak ellenére kormánypárttá vált, hogy korábban egy olyan neves politológus is, mint Bihari Mihály (aki ma már az Alkotmánybíróság elnöke) úgy vélte, hogy az SZDSZ-ből soha nem lesz kormányzati tényező. Az első ciklus végén viszont, amikor a liberálisok szavazóbázisa a korábbi több, mint 1 millióról 500 ezer alá csökkent, már látszott, hogy - főleg az SZDSZ részéről - nem biztos, hogy jó döntés volt a koalíció. Erről beszélt megkeresésünkkor Hack Péter is, aki az SZDSZ alapító tagja volt (2002-ig politizált a pártban), és már ’94-ben sem értett egyet a koalíció ötletével, ’96-ban pedig maga javasolta a kormányból való kilépést: „Már 1994-ben elleneztem ezt a koalíciót, ami a parlamenti matematika szerint sem volt jó döntés, hiszen kisebbik kormánypártként érdemben sok mindent nem tudott megvalósítani az SZDSZ, ugyanakkor elveszítette azt a lehetőséget, hogy markáns ellenzéki párttá váljon. Ha nincs a koalíció, akkor a Fidesz nem tudott volna ennyire megerősödni, nem tudott volna egy ilyen egységet kovácsolni a jobboldalon, mert azok a szavazók, akiket elveszítettünk 1994 és 1998 között döntő többségében arra az oldalra szavaztak át. Erre jó példák a budai kerületek, ahol még 1990-ben és 1994-ben is az SZDSZ volt a meghatározó. ”

Az MSZP-SZDSZ kormány több, máig problémát jelentő kétharmados kérdést nem rendezett az első négy év során, így például az önkormányzati rendszer átalakítását, a képviselők pozícióhalmozását, vagy az Országgyűlés létszámának csökkentését. Hack úgy véli, hogy kétharmados ügyekben azért nem történt előrelépés, mert az MSZP-nek, olyan javaslatai voltak, melyek a nyugati demokrácia -felfogással nem fértek össze, és ezeket akarta megakadályozni az SZDSZ.

Gazdasági szempontból azért voltak eredményei is a kormánynak, melyek hozzájárultak a stabilizációhoz és ahhoz, hogy ennek következtében később csatlakozni tudjunk az EU-hoz. Ezen időszakban nagyon sok befektető érkezett hazánkba, és néhány év alatt több külföldi befektetés történt Magyarországon, mint Csehországban és Lengyelországban együttesen. Ekkor született meg a házasság első közös „gyermeke” is. Ezt ugyan nem a gólya hozta, hanem egy szemüveges, bajszos bácsi, akiről el is nevezték a kis jövevényt Bokros-csomagnak, amely aztán hozzájárult a gazdasági növekedés fellendítéséhez.

Az eredmények ellenére az MSZP elkezdett kettős játékot játszani, mert már terhes lett számukra a „házasság”. Erre utalt Hack Péter, aki szerint „az 1998-as választást nem az ellenzék sikere, hanem az MSZP elképesztő baklövése miatt bukta el a koalíció, mert Horn Gyula különböző mahinációkkal, melyeket a korábbi megszokásból ültetett át az új gyakorlatába, arra törekedett, hogy ellehetetlenítse az SZDSZ-t. Az MSZP azt gondolta, hogy egyedül is meg tudja nyerni a választásokat, és ez okozta a bukást.”

„Csillagok, csillagok mondjátok el nekem, merre jár, hol lehet most a Medgyessy” - 2002-2006

Négy év szünet után 2006-ban Medgyessy Péter vezetésével ismét kormányt alakított az MSZP és az SZDSZ. Abban mind Hack Péter, mind Mécs Imre egyetértett, hogy a Medgyessy-kormány időszakában sok fölösleges konfliktusba ment bele az SZDSZ (Mécs ilyennek nevezte a köztársasági elnökválasztást, amikor az SZDSZ nem támogatta Szili Katalint), és voltak olyan helyzetek is, amikor viszont markánsabban kellett volna képviselni a párt céljait. Hack Péter köntörfalazás nélkül kimondta azt, amit azóta mindenki tud: „Medgyessy Péter alkalmatlannak bizonyult a kormányzásra, és mai napig szenved az ország azoktól a hibás politikai döntésektől, melyeket ő hozott. Ő tette le a költségvetési hiány alapjait, és ő állította rá az országot egy olyan pályára, melyek aztán a megszorításokat szükségessé tették.”

Abban egyébként, hogy Medgyessy Pétertől végül megszabadult az ország, elévülhetetlen érdemei voltak az SZDSZ-nek is. 2004-ben az uniós választások után a Csillag István gazdasági miniszter körül kialakult leváltási mizéria kapcsán mondta azt a liberális párt, hogy elég volt Medgyessyből. Ezzel azonban nem ellenkezett az MSZP sem, így Medgyessy ment, Gyurcsány pedig jött, az SZDSZ pedig Kókát dobta a vízbe Csillag helyett. Ezt a válságot tehát kenyértörés nélkül átvészelte a koalíció, mint ahogy a 2005-öst is, amikor az SZDSZ nem támogatta a köztársaságielnök-választásban az MSZP jelöltjét, Szili Katalint.

A liberális pártból később a szocik soraiba átülő Mécs Imre számára például ez volt az utolsó cseppek egyike a pohárban, mert ezzel az SZDSZ tulajdonképpen indokolatlanul szembement a koalíciós megállapodással - legalábbis véleménye szerint. A probléma okait Mécs az SZDSZ vezetésében látta: „Az az életidegen, elefeántcsonttorony nézet és felfogás, amit a Kuncze, a Pető, a Bálint (Magyar Bálint – a szerk.) meg a Kóka képviselt, az elképesztő. Azért rengeteg normális ember is van az SZDSZ-ben, szegényeket sajnálom is.”

Minden konfliktus ellenére az élet igazolta a koalíciót és a Gyurcsány-kormányt, ugyanis a 2006-os választásokon a két párt együttesen 210 mandátumot szerzett, a Fidesz 164, és az MDF 11 mandátumával szemben, így a szoclib házasság folytatódhatott. 

Szakítás kizárva? - 2006-tól napjainkig

„A koalíció példátlan reformokat vállalt fel. Sok évtizedes problémákat kellene rendbe rakni, amihez szakemberek bevonására lenne szükség, de ehelyett csak egy rendkívül üres marakodásra futja” – mondta Mécs az MSZP-SZDSZ kapcsolat legújabbkori történetéről. Véleménye szerint a koalíciónak fent kell maradnia, mert ez az ország érdeke, és a józan ész is ezt diktálja.

Sajtóhírek szerint egyesek józan eszében az egészségügyi reform kapcsán kialakult feszültségnek több lehetséges megoldási javaslata fölvetődött. Az ágazat és a kormányzás szempontjából is a ciklus egyik legfontosabb törvényjavaslataként futó pénztártörvény parlamenti vitájában a tervek szerint december 10-én szavazna a Ház a módosító indítványokról, s december 17-én tartanák a zárószavazást. Az egyes verziók szerint nincs kizárva, hogy erre már sor sem kerül. Ismert, a szocialisták módosító indítványokkal javítanának a törvényjavaslaton. Az első forgatókönyv alapján megegyezik egymással az MSZP és az SZDSZ, bár a szocialisták szerint ez most csak úgy képzelhető el, ha a liberális párt elfogadja a legalább félszáz módosító javaslatot. A második verzió szerint nincs esély arra, hogy most a parlament előtt fekvő javaslatban kompromisszumot kössenek a kormánypártok, de szakítani sem akarnak, így a tervezetet akár még a módosító indítványok előtti szavazáskor levetetik a parlament napirendjéről, vagy akár vissza is vonatják. Bár ez utóbbi megoldás a Horváth-féle egészségügyi tárca, és az SZDSZ évek óta hangoztatott javaslatának a teljes bukását jelentené. A harmadik és negyedik forgatókönyv szerint egyik párt sem enged: az MSZP karakteres módosításokat akar a pénztártörvény tervezetében, az SZDSZ pedig ezért, hogy a tárcát mentse, kilép a koalícióból, hogy az MSZP ezt követően kisebbségben kormányozzon. Ha idáig eljut a történet, egyes szocialisták szerint itt is kétféle lehet a megoldás. Így a harmadik forgatókönyv a kisebbségi kormányzás esetében az, ha Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök. Ekkor is új szakaszt, újfajta politizálást akarnak az MSZP-sek egyes csoportjai. A negyedik verzió még inkább az új kezdetről szólna: ennek értelmében ugyanis a kisebbségi szocialista kormányt már nem Gyurcsány Ferenc vezeti.

A realitások talaján maradva a legvalószínűbbnek azért az tűnik, hogy mint ’94 óta mindig, a két párt házassága fenn marad. Abban ugyanis az általunk megkérdezett politikusok is egyetértettek, hogy egyik pártnak sem áll érdekében a koalíció felbontása. Egyébként pedig, ha végigtekintünk az elmúlt 13 éven, akkor az jól látszik, hogy a két párt a kisebb nézeteltérések ellenére is kitart egymás mellett jóban-rosszban, míg a Fidesz el nem választ…