Jobb munkakörülményekért, magasabb bérekért, nagyobb megbecsülésért, Európa bármely országában képesek összefogni a nagy szakszervezetek. Legyen szó például a légi- a busz- vagy a vasútközlekedésben dolgozókról. A sztrájk ugyanis nem csupán, - és még csak nem is elsősorban - az elmaradottabb országok sajátja, mint azt Magyarországon sokan hiszik. Sőt, ha tovább megyünk azt is látnunk kell, hogy a sztrájkok nem feltétlenül politikai hovatartozás mentén szerveződnek. Elég csak Németországra gondolni, ahol hónapok óta tartanak a különböző sztrájkok, és senki nem vonja le ezekből azt a következtetést, hogy a demonstrálók Angela Merkel lemondását követelnék. A sztrájk egy érdekérvényesítési eszköz, se több, se kevesebb. Ezért nem szerencsés összemosni Magyarországon sem a sztrájkokat az ellenzéki pártokkal. Ezt már csak az a tény is alátámasztja, hogy ugyan a magyar léptékekkel mérve jelentősnek számított a múlt heti Liga-demonstráció, de azért gyaníthatóan többen szeretnék ma Magyarországon a kormány távozását, mint ahányan csatlakoztak a demonstrációhoz. Összehasonlítva a magyar sztrájkocskákat a külföldi megmozdulásokkal egy nagyon lényeges különbséget mindenképp ki kell emelnünk: míg nálunk arról folyik a vita, hogy hány órácskára álljon le a meló, addig külföldön az a kérdés, hogy hány napig tartson a demonstráció…

Csizma-országban nem vették fel a munkásbakancsot

Olaszországban a vasutasok már november 9-én jelezték egy kisebb, közel nyolc órás demonstrációval, hogy finoman szólva nem teljesen értenek egyet a nyugdíjkorhatár 57-ről 58-ra, majd később 60 évre történő tervezett emelésével (nálunk 62 év a határ…). Később több szakszervezet is csatlakozott a demonstrációkhoz, és a különböző megmozdulásokon összesen 700 ezer emberrel számoltak. Ehhez képest nevetségesnek tűnik a Liga szakszervezetek múlt heti demonstrációjára várt 10 ezres tömeg. Persze mondhatja mindenki, hogy Olaszországban nagyobb a népesség is. Igen valóban nagyobb (durván hatszor annyian vannak a taljánok, mint mi), na de azért nem hetvenszer akkora…

A csizma formájú országban a november eleji demonstrációk nem értek célt, ezért pénteken a vasutasok ismét nem vették fel munkásbakancsukat, és a munkabeszüntetéshez még több ágazat csatlakozott. A La Repubblica című római lap on-line kiadásának összeállításából kiderül, hogy a legrövidebb idejű a repülőgép-sztrájk volt, amelynek értelmében délelőtt 11 és délután 15 óra között szünetelt a légi forgalom. Emlékeztetőül: nálunk múlt héten csak két órás sztrájkocska volt a légi közlekedésben, hajnali kettőkor, ami leginkább az éjjeli baglyok repülésében okozhatott némi fennakadást…

Az olasz állami vasutaknál 9-től 17 óráig tartott a sztrájk, és a legtöbb nagyvárosban legalább 8 óra hosszat állt a tömegközlekedés. Van, ahol folyamatos volt a sztrájk, mint például Rómában, Nápolyban, Genovában, Bolognában vagy Palermóban, viszont Milánóban és Torinóban szakaszos volt napközben a munkabeszüntetés, míg Firenzében délután 15.15-től üzemzárásig álltak le a buszok. – Úgy gondolom ezt, már nevezhetjük sztrájknak!


A németek 31 százalékos béremelésért sztrájkolnak

Németországban a német vasúttársaság (DB) történetének egyik leghosszabb sztrájkakciója zajlik, immár hetek, sőt hónapok óta. November 15-én hajnali 2-től például, három napon át, november 17-én hajnali kettőig szüneteltették a munkát a német mozdonyvezetők egyik szakszervezetének, a GDL-nek a tagjai. Ők béremelésért küzdenek, és nem hat, nyolc, vagy tíz százalékért, ahogy nálunk szokás, hanem 31-ért, és a munkaadó egyszeri, 2 ezer eurós ( mintegy 500 ezer forintos) támogatási ajánlatát, és a bérek 10 százalékos megemelését a GDL még csak megfelelő tárgyalási alapnak sem tartotta. Az akciók már októberben elkezdődtek, és csak abban a hónapban több, mint 10 millió eurós kárt okoztak.



Franciaországban sem riadnak vissza a munkabeszüntetéstől

Ha sztrájkról van szó akkor bizony a franciák sem szórakoznak – no meg nem is dolgoznak. Az állami vállalatok speciális nyugdíjrendszerének reformja ellen ötnapos tömegközlekedési sztrájkkal tiltakoztak a munkavállalók. A francia közlekedési szakszervezetek azért sztrájkoltak, mert Nicolas Sarkozy elnök terve szerint eltörölnék a korkedvezményes nyugdíj rendszerét.



A francia munkavállalók átlagosan 40 évig fizetnek nyugdíjjárulékot, de néhány kiemelt terület dolgozói, mint például a tömegközlekedésben dolgozók, eddig átlagosan 37.5 évig fizették csak a hozzájárulást. A sztrájk alatt a belföldi 700 TGV-szuperexpresszből csak 250 közlekedett, Párizsban pedig csak minden ötödik metrószerelvény indult el. A buszoknak 85 százaléka, a villamosoknak pedig 40 százaléka nem közlekedett. Csak halkan kérdezem: el tudja valaki azt képzelni, hogy Budapesten öt napon keresztül csak minden ötödik metró induljon el? De természetesen a légi közlekedésben dolgozók sem maradtak ki a „jóból,” csak a munkából. Az Air France légi kísérőinek többsége öt napon keresztül nem emelkedett a levegőbe, hogy ezzel érjék el béreik emelkedését.

Milyen tanulság szűrhető le mindezek fényében a magyarországi sztrájkokra nézve? A leghatározottabban az, hogy mindenki másképp csinálja – másképp, mint mi, nem is kicsit…