Madrid ugyanis csak akkor támogatná a Galileót, ha megkapja a rendszer egyik földi kiszolgáló központját. Eddig Németországnak és Olaszországnak jutott volna egy-egy központ. A két állam viszont most attól tart, hogy egy esetleges harmadik vezérlő egység tőlük venne el feladatokat - és ennek nyomán pénzt.

Elvileg tehát az EU rendelkezik egy érvényes döntéssel, de mivel ez nem egyhangú, a tagállamok határozhatnak úgy, hogy inkább tovább folytatják a vitát, és a kompromisszum keresést. A döntéseket ugyanis szívesebben hozzák konszenzussal, mert a minősített többség veszélyes fegyver lehet: egyik tagország sem szeretné, hogy az gyakorlattá váljon, és a jövőben leszavazzák fontos, az EU költségvetést jelentősen befolyásoló ügyekben.

A Galileo kálváriája évek óta tart. Eddig csaknem egymilliárd eurót fordítottak a projektre, és mivel az üzleti élet visszalépett korábbi ígéretétől és ebben a fázisban nem támogatja a navigációs rendszer kiépítését, a tagállamoknak kellene mélyebben a zsebükbe nyúlniuk. Az Európai Parlament és az Európai Bizottság azt javasolta, hogy csoportosítsák át az uniós költségvetést, továbbá ne utalják vissza a tagországoknak az agrár büdzsé fel nem használt részét, hanem abból finanszírozzák a projektet. Így rendelkezésre állna 2,4 milliárd euró a 2013-ban elkészülő programra, amelynek működtetésében és további kiépítésében már a privátszférára támaszkodnának. Hosszú kötélhúzás után Németország elfogadta a javaslatot, miután garanciát kapott arra, hogy mint az EU költségvetés legnagyobb hozzájárulója a Galileo műszaki megrendeléseiből is ennek arányában részesülnek majd a német cégek.