Utazás Európa peremére 4. rész
Egy ország, ami kicsit nagyobb, mint Magyarország és körülbelül ugyanannyi lakosa van. Egy város, amit majdnem elpusztított egy földrengés. Települések, ahol nemcsak belül csempézik a házakat. Tíz nap pihenés egy helyen, ahol még a strandon is lehet szele
2007. december 8. szombat 19:04 - Pálfi Rita
A különbség, amit egy betű jelenthetA félborongós reggelen felbátorodva, úgy döntünk, hogy kirándulást teszünk Carvoeiro-ba. Egy nappal ezelőtt már megpróbáltuk, el is indultunk Lagos felé, újfent útitársam emlékezetére hagyatkozva. Jó alaposan eltévedtünk és kiderült, hogy a térképet az apartmanunkban felejtettük, ráadásként az eső is eleredt. Szóval inkább visszafordultunk. A szállásunkon felfedeztük, hogy mi okozta a hibát: Lagoa felé kellett volna menünk .Persze, ki gondolná, hogy 20-20 kilométeres körzetben két ennyire hasonló nevű város van. Mondjuk a párizsi repülőtéren a budapesti és a bukaresti járat egymás melletti kapukból indul. Volt olyan barátnőm, ki azért ért haza többórás késéssel, mert a légikisasszony beköszönésekor jött rá két francia fiatal, hogy rossz gépre szálltak.
Mindegy, másodszorra már megtaláltuk Carvoeirot, a városka megért még egy misét. Gyönyörű mediterrán hangulat köszön ránk a kicsit brit gyarmati hangulat után. A főtéren álló spanyol étkezdét ki is próbáljuk, az étel kiváló, egyedül a női vécében elhelyezett szék ejt zavarba. Miért kell oda plusz ülőalkalmatosság?
Mindenesetre az időjárás honorálja bátorságunkat, délután már egyre többször bújik elő a nap. Felnézünk a hegy tetejére, ahol meglátom álmaim iskoláját is, kilátással a tengerre és a városkára: ilyen festő háttérben öröm lehet még a tanulás is. Az idő javuló tendenciát mutat: másnap már egész nap lehet strandolni. Este csomó barna ember mászkál a városkában.
Látogatás Fa és Bi rokonainálPéntekre, azaz az utolsó teljes napra maradt a legizgalmasabb része a pihenésnek: a delfinles. Kiskorom óta kedvenc állataim az intelligens vízi emlősök, ezt a kifejezetten korán kezembe kerülő Állati elmék című könyv csak fokozta. Valahogy eddig mégis kimaradt az életemből a velük való személyes találkozás. Na, de most! Gyönyörű napsütés, kristálytiszta víz, biztonságos motorcsónak. Utastársaim angolok és hollandok, vezetőnk két kedves fiatal. Megkapjuk az alapinstrukciókat, hogy mi utalhat delfin tevékenységre a vízen, és pár perces nyíltvízi kutatás után már meg is látjuk az első delfincsordát. Bár tartottam tőle, hogy túlzott várakozásaim miatt csalódott leszek, de nem: a delfinek élőben épp annyira szeretetreméltóak és játékosak, mint ahogy elképzeltem őket. Úszkálnak, mennek a halak után, kiugrálnak a vízből, olyanok, mintha állandóan mosolyognának. Furcsállják a hajót, de nem félnek tőle különösebben. Közben a fedélzeten mindenki igyekszik segíteni a másiknak, hogy a lehető legjobban meg tudja örökíteni az eseményeket. Nyílttengeri idill a köbön.
Furcsaságok10 nap alatt sok minden megmarad az emberben, ami más mint otthon vagy eddig bárhol. Portugália sem jelent kivételt. Például a híres villányi borász bizonyára megütközne, ha látná, hogy neve fémjelzi a portugál sört. Szintén gasztronómiai jellegű furcsaság a napi leves kérdése. Ez a tétel szinte minden magára valamit is adó étterem kínálatában szerepel. Akárhány helyen megkérdeztük, mi a napi leves, mindenhol mondták, hogy zöldségleves. Törzshelyünkön a kiszolgálólány már mosolyogva válaszolt. Sőt volt olyan nap, mikor mondta, hogy ma is zöldségleves van, de ma egy kicsit másmilyen.
Első nap rádöbbentünk, hogy a gondos csomagolás ellenére tusfürdő készleteink végesek. Úgy látszik, hogy Murphy-nek mégiscsak lehetett némi igaza törvényei megírásakor. Első napon sikertelen a tusfürdő vásárlás, nem találtuk. Másodszor kitartó, majd' félórás keresgélés után előkerül, a polc legalján volt. Számomra azonban továbbra is érthetetlen, hogy lehet egy boltban 30-40-féle sampon és egyetlen tusfürdő.
ZöldségekAmit mindenképpen szeretnék eltanulni a portugáloktól, az a környezettudatosságuk: mindenhol szelektíven lehet gyűjteni a hulladékot, még a strandon is. Szemtanúja voltam szinte minden este, valamelyik hulladékért mindig jött a megfelelő autó. Igaz, ami igaz, a színjelzésen kívül más segítsége nincs a turistának, hiszen portugálul feliratozzák, hogy mi, hova kerül. Nem is egyszer akadt össze a szemem tanácstalan brit tekintetekkel. De megoldottuk. A strandon egyébként nemcsak azt írják ki, hogy ne szemetelj, hanem egy táblán az is látható, hogy az egyes hulladékokat mennyi idő alatt „emészti meg” a természet, például a gyümölcshéjat három hónap alatt, a rágógumit már öt év alatt köti le, de egy alumínium doboz már 100-500 évet vesz igénybe. Ne így akarjunk nyomot hagyni magunk után!
Honnan jöttél?Eddig bárhol jártam magyarokkal, nem úsztam meg a különböző vendéglátóhelyeken, boltokban anyanyelvemet használván, hogy meg ne kérdezzék, hogy mégis honnan jöttem. Már azt hittem, hogy Portugáliában megdől ez a sorozat, ám az utolsó napokban elérkezett ez a pillanat is. Az egyik kertész elegyedik szóba velünk, és ha már beszélgetünk, meg is kérdezi, hogy mi mégis merről. Jöhet a kedvenc játékom: találja ki. Szinte minden európai ország elhangzik, (közép-)keletieket kivéve, kétségbeesésében felhozza a Dél-Afrikai köztársaságot, sőt Zimbabwét is. Végül eláruljuk neki, hogy magyarok vagyunk, mire azonnal kapjuk a kérdést, hogy igaz-e hogy Budapest neve a folyó által elválasztott két városból jön. Számára ez furcsa. Elmeséli, hogy ő galíciai, és a falut, ahonnan jött, szintén víz szeli ketté. Ez a víz jelenti Spanyolország és Portugália határát is. Ő az egyik parton született, viszont a másikon van a háza. Mosolyogva kérdi, szerintünk ő most portugál vagy spanyol?
Szombat reggel irány a főváros, de most már csak a reptér. Újra hallunk magyar szót a váróteremben, majd kiszállítanak a géphez.
Adeus Portugal!