Induljunk el onnan, hogy adventnek a hívők életében kiemelt szerepe van. Mit jelent ez az időszak a keresztény embereknek?

Várakozást. Várakozás akárkinek az életében előfordulhat, hogy vár valamit; egy telefont az új barátjától/barátnőjétől, születésnapot, vagy ilyesmi. Olyan várakozás, ami tudjuk, hogy be fog teljesülni, de azért már jó előre izgulunk. Ahogy egy évfordulót évről évre megünneplünk, az összes keresztények úgy ünneplik meg, hogy Jézus megszületett. Az advent ama időszak, amikor erre az ünnepre készülünk. Mivel számunkra Jézus születése nem egy hétköznapi esemény, hanem nagy jelentősséget hordoz; ezért van az advent négy hete, amikor is ráhangolódunk a közelgő ünnepre, tudatosítjuk, hogy milyen nagy eseményre emlékezünk. Ez a várakozás, készülődés „rántja” ki a keresztényt a hétköznapokból, a tudat, hogy itt valami nagy dolognak lehet majd ő is a részese.

Milyen üzenetet hordoz advent a nem keresztényeknek? Számukra is van mondanivalója?

Önmagában nincs. Advent egy szép hagyomány, amiről lehet sokat olvasni, kutatni a szakirodalomban, akár gyertyát is gyújtani, de ez az egész ceremónia önmagában nem hiszem, hogy sokat mondana egy nem kereszténynek. Ami jelenthet valamit, az az, ha van egy vagy két keresztény, akiknek az adventi készületén látszik, hogy itt történik valami. Most nem ugyanazok a hétköznapok zajlanak az ő életében, hanem készül, feszült várakozásban van. S ez a várakozás nem egy stressz kell hogy legyen, hanem tettekben megnyilvánuló készület. A „szeretet ünnepére” való készülődés akkor lehet üzenet a nem keresztények számára, ha látják a keresztényeken, hogy próbálnak ennek a szeretetnek a légkörében élni, és ezt sugározni mások, mindenki felé.



Mióta szokás az adventi készület? Mik a történelmi gyökerek?

Két szálon párhuzamosan alakult ki az adventi készület: az egyik Gallia a 4. században, a másik pedig Róma, a 6. század körül. Ez a két hagyomány akkor olvadt össze, amikor Franciaország átvette a római liturgiát, a 8. század körül. A várakozás, lelki készület mindig is része volt az adventnek, ezen túl a gall hagyomány még böjtöt is tartott, mint Húsvétkor. A karácsony megünneplésének legkorábbi bizonyítéka Kr.u. 354.
Hogy az adventi készület mikor hogy alakult, az teljesen változó. A jászolállítás például ferences hagyomány, először Szent Ferenc épített „élő betlehemet”, ahol valódi állatok vették körül a jászlat, és több falu népe gyűlt össze, hogy megnézze, mi is történik. A várakozást először kocsikerékre szerelt gyertyákkal jelezték, naponta meggyújtva egyet. Ez „szelídült” mára az ismert koszorúvá, amin hetente gyújtunk meg egy gyertyát.

Mire érdemes a Karácsony előtt figyelni, hogy ne csak úgy ránk szakadjon az ünnep?

Két dolog jut eszembe. Egyfelől érdemes figyelni saját magunkra, hogy valóban át tudjuk élni a készületet, és rá tudjunk hangolódni karácsonyra, ez idő alatt kicsit többet megértsünk a karácsony misztériumából. Másfelől elengedhetetlen az is, hogy másokra figyeljünk. Karácsony nem csak arról szól, hogy veszek egy új kötött sapkát annak, akit húztam, hanem hogy már adventben is megpróbálok egy kicsit figyelmesebb lenni, mindenki mással. Próbálom megélni azt a szeretetet, amit karácsonykor ünneplünk.

Ma már a keresztények többsége számára is a Karácsony előtti időszak a felfokozott vásárlási lázról, a külsőségekben megnyilvánuló készületről szól. Mit lehet tenni azért, hogy ne csak egy nagyszabású konzumakció legyen a Karácsony?

Tudatosítani kellene az emberekben, hogy az egész vásárlási láz, és az ezt megalapozó materialista gondolkodás valahol téved. Persze, örülünk az ajándékoknak, de az embernek alapvetően végtelen vágyai vannak, amiket egy új sapka, vagy szánkó nem fog betölteni. Globálisan nem tudom, mit lehet tenni, hogy ne csak egy nagyszabású konzumakció legyen a Karácsony, hanem az emberek fejében megforduljon, hogy talán itt valami többről van szó… Szerintem a kis közösségeknél kell kezdeni a dolgot, olyan egyszerű megoldásokkal, hogy amikor karácsonyi egymás-megajándékozásáról van szó, akkor kikötjük: az ajándék nem kerülhet pénzbe. Innentől kezdve lehet gondolkodni, hogy az ember rajzoljon-e valamit, hajtogasson csákót, süssön süteményt, de talán még ezeknél is „értékesebb”, ha egy szavalásra, novella felolvasására, vagy hasonlóra vállalkozunk. Személyes ajándék, amiben nem az a lényeg, hogy mennyibe kerül, hanem hogy ki adja kinek. Adjuk önmagunkat, az lesz a legnagyobb ajándék.



Sok ember magányosan tölti a Karácsonyt, nekik milyen segítséget ad az egyház?

Advent alatt általában különféle nyitott programok várnak mindenkit; első sorban misék, de koncertek, lelkinapok is vannak, ahol az ember megismerkedhet úgymond „egyháziakkal”. Karácsonykor szintén, majd’ minden templomban van pásztorjáték, éjféli mise stb. Amellett, hogy ezek az alkalmak közösségi élményt nyújthatnak, lehetőségek is arra, hogy aki amúgy magányos lenne, személyes kapcsolatokat alakítson ki. Szerintem csak ezek a személyes kapcsolatok segíthetnek, hogy az ember ne legyen magányos.

Divatos szlogen, hogy Karácsony a szeretet ünnepe. Egyházi szemszögből nézve van ennek értelme?

A Karácsony a szeretet ünnepe. Teológiailag korrekt, azonban egyetlen probléma mégis van ezzel a kifejezéssel. Mégpedig az, hogy sajnos teljesen elvesztette az eredeti jelentését. A keresztények számára „Isten a szeretet”, aki szeretetből teremti a világot, minket, meg úgy egyébként. Karácsonykor az egész kereszténység ünnepli, hogy ez a Szeretet megtestesült, és emberré lett. Így ennek fényében igaz az, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. De itt hiányzik még egy lépcsőfok; a Szeretet nem azért lett emberré, hogy utána évente legyen egy nap, amikor mindenki jól érzi magát, és ad egy füstölőt egy mikulásos zacskóban a másiknak. A szeretet megtestesülésének értelme az, hogy példát adjon nekünk; ahogy 2000 éve, úgy ma is. Ennek a szlogennek akkor lesz igazán értelme, ha életté tudjuk váltani, és keresztények, nem keresztények, mindenki, megpróbálunk szeretetben élni, és nem csak karácsonykor, de napról napra, önmagunkat adva másoknak.