A vérvád, ha dajka beszéli, akkor mesének nevezzük;
a tanulatlan népnél babona ez;
tanult ember ha hirdeti, nem egyéb, mint rosszlelkű rágalom"
(Eötvös Károly)

Vérbe tunkolva

A vérvád és rokonjelenségei egymástól függetlenül fordulnak elő a világ több sarkában. Oroszországban, ha a falu valamelyik lakója részegen eltűnt a tajgában, vagy megette a medve, a gyanú az erdő mélyén élő mordvin varázsló emberekre hárult. A rituális gyilkosság vádja egyúttal remek indokot nyújtott az erőszakos keresztelő hadjáratokra, az eloroszosításra. Saját kultúránkban a vérvád a zsidóságra vetül, bizonyítékául az imbolyogva imádkozó szakállas szerzetek sátáni természetének. Jellegénél fogva vallási előítélet, amit a zsidóságról keresztény körökben kialakult Krisztus-gyilkos kép táplál. Első formáiban a zsidók a keresztre feszítést ismétlik meg újra és újra, az áldozatok keresztény fiúgyerekek. Legismertebb az „El Niño de la Guardia” néven ismert eset, ami összeforrott a valláskárosult, és egyben a spanyol udvar házi ávósaként funkcionáló Torquemada, a nagy inkvizítor nevével. Visszatérő elem a vérvád tudatos életre hívásában a vagyon újraelosztásának szándéka. Torquemada pont abban a Spanyolországban kapott szabad kezet privát elmebajának kanalizálásához, ahol a móroktól frissen visszaszerzett területeken nagy számban élő muszlimok, zsidók, kikeresztelkedettek (marranók) kezében összpontosult a gazdasági hatalom. A történteket nyugodtan nevezhetjük korabeli árjásításnak vagy kuláküldözésnek. Vulgárpszichológiai magyarázat szerint az autódafékkal telített határidő-naplójú domonkos szerzetes fundamentalizmusában komoly szerepet kapott saját, zsidó, illetve marranó származása. Lehetséges, hiszen az első ismert és dokumentált vérvádpert, a 1144-es norwichit is egy prozelita vallomása robbantotta ki, és Csernus Imre tud a leghangosabban drogfüggőkkel ordítozni.

E666 adalék pászkához

Későbbi formáiban már keresztény szűzlányok az áldozatok, akiknek vérét a húsvéti pászkába keverteti a babonás közvélemény, mint Kőműves Kelemennét a malterba. Ebben a műfajban világhírre is szert tettünk, a Tiszaeszlári per sajtóvisszhangjának a segítségével. Családom antiszemita családfakutató tagja lelte fel a „nagy per” védőjéhez, Eötvös Károlyhoz fűződő rokoni szálainkat, amit apámmal együtt a sors nagy igazságtételének érzünk: aszerint nem mi volnánk az első zsidóbérencek vastagnyakú kálomista, talajgyökeres szittya családunkban. 1882. bolondok napján Solymosi Eszter (anyakönyvileg Sójmos, csak a sajtó a kevésbé parasztos és magyarosabb formát preferálta) festékért indult a boltba, de haza már nem érkezett meg. A felbolydult faluban felröppent a pletyka, hogy a közelgő pészach ünnepe miatt a Zsinagóga körül tábort verő külhoni, chaszid zsidók lennének a felelősök.
Annyit sürögtek-forogtak akkor, hogy biztos settenkedtek valamiben a fura öltözetű idegenek, gondolta a falu egyszerű népe. A vád alapja a középkori eredetű hiedelem volt és semmi több. A vér pászkába keverése mellett a rituális zsinagógába falazás is szerepelt a susmogások között. Maga a védelem is igyekezett a babonás elemre fektetni a hangsúlyt, de akkor bezavart Scharf Móric, kedvenc hülyegyerekes vicceink névadója. A hazai antiszemitizmus egyik vezéralakja Ónody Géza, helyi földbirtokos is bekapcsolódott a nyomozásba. Csőre töltötte a helyi templomszolga debil kisfiát Scharf Móricot, aki – vélhetően Bary József vizsgálóbíró, Recsky András csendbiztos és Péczely Kálmán törvényszéki írnok kétkezi felkészítése után – igen megbízhatóan mondta fel a szemtanúi vallomást. Minden esetben az elejétől a végéig, mint egy papagáj. A keresztkérdések feltevésekor elölről kezdte a betanultakat, ami szerint a hazaszeretet vezérli a tanúskodásra. A vallomás szerint Scharf Móric a kulcslyukon leskelődve látta, hogy átvágták Solymosi Eszter nyakát és vérét egy tálba fogták fel. Június 18-án, Tiszadadánál zsidó tutajosok fogtak ki egy holttestet, aki a lány ruháját viselte, de a torka nem volt átvágva. Életkorát hol a Solymosi Eszterével megegyező 14, hol 20 évesre saccolták. Édesanyja nem ismerte fel a felpuffadt vizihullában a lányát. A halottszemlét levezető Bary több szabálytalanságot is elkövetett, ami nehezítette a nyomozást. Letartóztatta a tutajosokat, akik később beismerő vallomást tettek: pénzért öltöztettek be egy másik megölt nőt az áldozat ruhájába. A védelem szerint a Scharf Móricnál egyszer már sikeresen bevetett manuális meggyőzés segítségével próbálták menteni valahogy az akkor már eltussolhatatlan ügyet. A vádlottakat végül felmentették. Eötvös híres, hét óráig tartó védőbeszédében részletesen mutatott rá a vádban fellelhető ellentmondásokra. Az eset hamar kinőtte magát a közborzongásra számot tartó bűnügy keretei közül, politikai csatározások fegyverévé aljasulva. Ónody és Istóczy Győző a parlementben ismételte meg a vádakat, a tiszaeszlári plébános állítólagos korábbi esetekről publikált. Tisza Kálmánnak utasítania kellett a rendőrséget az antiszemita röplapok lefoglalására, mert azok nyomán zsidóellenes zavargások törtek ki több helyütt az országban. Az antiszemiták idővel igyekeztek elterelni az ügyet az egyre kínosabb és az országot elmaradottnak feltüntető, egyre kevésbé alátámasztható vérvádtól. Ekkor már azzal ültették a vádlottak padjára a komplett zsidóságot, hogy nemzetközi szervezetei útján pénzzel, dezinformálással és a kormányra gyakorolt nyomással igyekszik felmenteni a valóban bűnös zsidó gyilkosokat. Ismerjük ezt, a Világbank – ekkor még leánykori nevén: „A Lócsild” – pénzeli a kormányokat. Bary visszaemlékezéseiben a vérvád, mint momentum megjelenését a zsidóság nyakába varrja. Azzal indokolva, hogy így akarták az ő nyomozását hiteltelenné tenni.

Tánczos a sötétben

Az 1998-as választások előtt Körmenden megöltek egy kislányt. A rendőrség egyből kényszerét érezte, hogy azonnal megtalálják a gyilkost. Ők meg is találták Tánczos Gábor személyében, aki eredetileg tanúként jelentkezett a rendőrségen. A sajtó és a közvélemény egy része viszont nem volt ugyanerről meggyőződve. A kapkodva, elemi hibákat vétve, rohamtempóban lezavart nyomozás részletei sokakban felidézték az ismert történetet: a bűnüldöző szerv egy közfelháborodást kiváltó ügyben az első gyanús alakot lecsukja és utána ünnepelteti magát. A történet nem kitaláció. Az úgy nevezett Marcus-Nelson gyilkosságnál a rendőrség igen hamar elcsípett egy afroamerikai kissrácot, majd kiverte belőle a beismerő vallomást, amit az később visszavont. A kihallgatásra ügyvédet nem hívtak. A botrány kirobbanása óta az amerikai rendőröknek kötelességük felvilágosítani a letartóztatottat a jogairól. A két eset erős hasonlóságot mutat. Jelen írásnak nem tiszte igazságot tenni Tánczos Gábor ügyében. Témája egy a közvélemény jelentős – Tánczos ártatlanságában meggyőzött – részét antiszemita alternatív történettel etető írás.
Toroczkai László a Magyar Jelen folyóiratban egy levélre hivatkozva fejtette ki, hogy az akkoriban Szombathelyen üdítőital gyártásba fogó Salamon Berkowitz fundamentalista zsidai lehetnek a felelősök. Az írás a tiszaeszlári vádak és a körmendi gyilkosság közötti párhuzamok felsorolására támaszkodik. Eszerint mindkét gyilkosság április elsején történt, a zsidó húsvét előtt. H. Zsófi torkát fültől-fülig metszették el, mint a sakter szokta kóser vágáskor, ennek ellenére nem találtak vért, tehát biztos felfogták. Kitér arra, hogy Tánczos vallomása szerint egy „mediterrán külsejű férfit” látott kiviharzani a lépcsőházból. Kis csemege, de honi állapotainkra jellemző, hogy a cikk szerint Tánczos vallomása miatt tartott a rendőrség razziát a közeli roma telepen. Tovább említést tesz egy vöröses tónusú, igen hosszú hajszálról, amit a rendőrség a kislány slicce környékén talált, majd utalást tesz arra, hogy a rituálé fontos része a szüzesség felőli megbizonyosodás. Az írás hosszasan foglalkozik a nyomozók és rendőri vezetők személyével, említi, hogy szerepe volt az ügy felderítésében (Toroczkai szerint eltussolásában) egy Farkas vezetéknevű zsidó rendőrnek, és Bene Lászlónak, akik kitüntetésüket és karrierjüket "vélhetően" Tánczos lecsukásának köszönhetik.



Traubkowitz az ultraortodox

Salamon Berkowitz hírhedt üzletember, akinek zajos ügyeiben eligazodni szinte képtelenség. Permanens perben áll a Traubi és a Márka brand használati joga miatt, hírbe hozzák holokauszt-kárpótlási pénzek megfejésével is. Ortodox zsidó külsőségei és hol bohóc, hol mérges pulyka természete okán szeretik szerepeltetni a médiában, ami jól láthatóan nincs is ellenére. A vallásos zsidó külsőségek, és viselt ügyei miatt a bujtatott és egészen nyílt antiszemita írásoknak is kedvelt célpontja. Nem csak a Traubit és Márkát gyártó cégek jogutódjaival rúgta össze a port, de a zsidó kárpótlás ügyben a Mazsihisszal és a termékein szereplő kóser igazolás hitelessége kapcsán az ortodox hitközséggel is. A nyírségi chaszidok leszármazottainak a Nyírtassi mikvéhez (rituális fürdő) és a közösség híres csodarabbijának sírjához szervezett zarándoklataival ismét kiváltotta a sajtó személye iránti érdeklődését. A Nyírtassról Kanadába elszármazott ultraortodox zsidók olyan vallási közösséget alkotnak, mint amilyenek protestáns kiadásban az észak-amerikai amishok. Életmódjuk, szokásaik az egzotikum erejével bírnak, de kevés megértésre találnak. Remek célpontjai az antiszemita támadásoknak. Igaz, hivatkozni is szokás rájuk, mert Izrael állam létét istenkáromlásnak tartják és időnként felgyújtanak egy-két izraeli zászlót. Az ugyanezen a téren gyakorlónak nevezhető magyar antiszemiták körében ez az aktus szimpátiát ébreszt, és hivatkozási alappá nemesül. És hogy kerül a kaftános üzletember az asztalra? Fogódzkodjanak meg: Berkowitz 1998-ban nyitotta meg szombathelyi üzemét, ami Toroczkaiban gyanút ébresztett. Egyből előrángatta a tiszaeszlári vérvád egy hamar elfelejtett változatát: az ártatlan keresztény lány vére épületek felszenteléséhez szükséges. Kedvenc közzavargónkat az sem zavarja az érvelésben, hogy a felhozott magyarázatok között ellentmondás van, nem lehet egyszerre érvelni a pészach előtti dátummal és a pészachtól független rituális felhasználással.

Torqueczkai László

A kérdésre, hogy miért hozakodik elő valaki a XXI. században ekkora baromsággal, két válasz adható. Az egyik – mint azt a vérvádak történetében láthattuk – az, hogy maga sem hisz az általa leírtakban, de abból politikai tőkét szeretne kovácsolni. Ónody Géza antiszemita képviselő egész konkrétan tudta, hogy a tiszaeszlári vérvád nem állja meg a helyét, hiszen maga kreálta azt többedmagával. A másik magyarázat a választott közösségének megfelelni származása okán megfelelni nem tudók erőlködése és túlzásokba esése lehet. Ehhez nem szükséges az antiszemita zsidó skizofrén helyzetébe kerülni, a magyar szélsőjobb esetében épp elég az '56 után szakmányban akasztató Tutsek Gusztáv vérbíró dédunokájának lenni.