Válaszlevél a Válaszúton aláíróinak

A döntésünket megkönnyítette, hogy az elmúlt másfél év vitáiban kiderült: nincsen olyan kidolgozott javaslat, amely a felsorolt problémákat és a kitűzött célokat más módon érné el.

A vitában sokat hallottunk a reformnak veszélyeiről, de szinte semmit arról, hogy akkor mi a teendő. Márpedig a levél aláírói is elismerik, valamit tenni kell, mert a jelenlegi egészségügy „korrupt és hatástalan.” Ebben a hosszú vitában nem derült ki, hogy az embereknek biztosított választási lehetőségen és a választási lehetőség miatt létrejövő versenyen kívül, mi lenne az az eszköz, amely sikert ígér. Egyetlen meggyőző érvet nem hallottunk arról, hogy a jól ismert egyetlen állami „biztosító” hogyan tudja tartósan megakadályozni a pazarlást, hogyan tudja központilag elérni a betegbarát szemléletet, hogyan tud a minőség javítására ösztönözni és hogyan tudja a hálapénzt ,megszüntetni. Nem kaptunk választ arra az alapvető kérdésre, hogy miért baj az, ha az emberek élhetnek választási szabadságukkal a közszolgáltatások egyik legfontosabb területén.

Mert az egészségbiztosítási reform lényege két elemből áll: egyrészt választási szabadsága lesz az embereknek, másrészt a társadalombiztosítás működtetését új, egymással versenyző szereplőkre bízzuk. Ezek az új szereplők a létrejövő pénztárak, közöttük az emberek szabadon választhatnak. Hangsúlyozzuk: mindezt a társadalombiztosítás keretei között tehetik. Az általunk javasolt reformmal is szolidaritásra épülő rendszert hozunk létre, ahol világos mindenki számára, hogy saját vagy az állam által teljesített befizetések alapján hol, milyen ellátásra, milyen feltételekkel jogosult. Az új rendszerre való áttérés nem jár járulékemeléssel, tehát senkinek nem kell többet fizetnie, a jövőben is mindenki szükségletei alapján kap ellátást, miközben jövedelemarányos járulékot fizet.

Az emberek válogathatnak a pénztárak között, de a pénztárak nem válogathatnak a hozzájuk forduló emberek között. Törvény mondja ki, hogy kötelező lesz mindenkivel szerződniük. Az új rendszerben nem lesz "senki földje", mindenki tartozik valahova. Aki nem választ magának pénztárat, azt a területileg illetékes pénztár köteles biztosítani. A jól meghatározott fejkvóták miatt egyetlen pénztárnak sem lesz érdeke senkitől megszabadulni, de ha ezt valamelyik mégis megtenné, akkor egyrészt súlyos büntetésre számíthat, másrészt az illető személy egy másik hasonló pénztárhoz kerül át. A rendszerből nem lehet kikerülni. Fenntartjuk a kötelező biztosítás elvét, így senki nem marad ellátás nélkül

A levél aláírói vitatják, hogy a garanciák elégségesek lennének. Azt írják például, hogy „nem létezik olyan garancia, amely kizárná, hogy szűkítsék a szolgáltatási csomagot”. De van, az Országgyűlés, amely a szolgáltatási csomagot meghatározza. Azt is írják, hogy nincs garancia arra, hogy „a rendszer a súlyos betegeken takarékoskodjék”. De van, az Egészségbiztosítási Felügyelet, amelyik ellenőrzi, hogy mindenki megkapja-e a szükséges ellátást. Furcsa ellentmondás, hogy azok, akik annyira bíznak az államban, hogy még az egészségügyi szolgáltatások vásárlását is rábíznák, ugyanabban az államban nem bíznak annyira, ha a szabályozás vagy az ellenőrzés a feladata. Ha az állam, szerintük, képtelen a garanciális szabályokat betartani, akkor hogyan bízható rá 10 millió ember ellátásának hatékony szervezése?

Meggyőződésünk szerint, az emberek demokratikus jogának része az, hogy a lehető legszélesebb körben dönthessenek az életüket meghatározó kérdésekben. Ha az állam eléggé felnőttnek tekinti a polgárait ahhoz, hogy eldönthessék kiben vagy miben bíznak, amikor élelmiszert vásárolnak, iskolába íratják gyermeküket, autót vesznek vagy a választásokon szavaznak, akkor miért ne dönthetnének arról is, mely biztosítótól várják el a jobb egészségügyi szolgáltatásokat? Egy demokratikus piacgazdaságban nem az szorul különleges indoklásra, hogy az emberek választhassanak, hanem az, hogy ezt ne tehessék meg. Az egészségügy biztosan nem az a terület, ahol ettől a szabadságtól meg kellene fosztani az embereket. A választás lehetősége erősíti az egyes embert, hogy végre ne kiszolgáltatott tárgya, hanem a legfontosabb szereplője legyen az egészségügynek.

Aláírók:

Kóka János az SZDSZ elnöke
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter
Kincses Gyula egészségügyi államtitkár
Gulyás József az SZDSZ OT elnöke
Béki Gabriella az SZDSZ ügyvivője, az Egészségügyi Kabinet vezetője
Horn Gábor az SZDSZ ügyvivője
Gusztos Péter az SZDSZ ügyvivője, frakcióvezető-helyettes
Kuncze Gábor országgyűlési képviselő
Pető Iván országgyűlési képviselő
Ónody Tamás az V. kerületi SZDSZ elnöke