Pest megye története

A 6400 négyzetkilométeres, 1,135 millió lakossal bíró megye hajdani neve Pest-Pilis-Solt-Kiskun volt.

Szent István uralkodása (997-1038) elején a Duna két partján fekvő megye - székhelye Visegrád - kialakulása szakaszosan történt. Ez akkor magában foglalta a későbbi Pilis és Pest megyék területét, a Csepel szigetet és Esztergom megye Duna jobb parti részét.

A pilisi összefüggő királyi vadászbirtok területén a XII-XIII. század fordulóján erdőispánságot hoztak létre. Az ispán nemcsak a királyi erdőket gondozó, őrző népeket irányította, felügyelte és bíráskodott felettük, hanem az erdőbirtok egyes részeit adományozás útján megszerzett magánbirtokosok bírája is lett. A tatárjárás (1241) után IV. Béla új várat épített Visegrádon. A már jóval korábban oda költözött ispánság és az új, a visegrádi várnagyság intézménye összefonódott, a későbbiekben a pilisi ispánok a visegrádi várnagy tisztét is viselték.

A XIV. század elejétől ismertek a pilisi szolgabírák - ettől kezdve rajzolódik ki előttünk a többi megyével azonos funkciókat betöltő önálló Pilis megye. A pilisi ispán címmel utoljára 1388-ban találkozunk. Feladatukat 1366-tól a királyi udvarmesterek látták el. A visegrádi várnagyok még évtizedekig parancsolgattak a megyében, de szűkülő hatáskörük végül csak a királyi uradalomra terjedt ki. A XV. század közepétől Pilisnek nem volt se ispánja, se alispánja, a megyei törvényszéken két szolgabíró intézte az ügyeket. A megyei jegyző, a szolgabírák, az esküdtek és a peres felek a törvényszéki napokon, hétfőnként itt jöttek össze.

A pilisi és a Csepel-szigeti ispánság önállósodásával egyidőben Visegrád megye maradék részén Pest, mint a Duna két partján elterülő megye jött létre, amelynek névadója Pest városa volt, ahova még a tatárjárás előtt, jelentős számú német lakosság is betelepedett.
A "Pest megye" megnevezés először 1255-ben szerepel. Ispánt ennek a megyének az élére se nevezett ki a király. A megyei törvényszéket az alnádor vezette 1342-ig, ameddig Budán székelt. Utána magukra maradtak a megyeiek. Az 1450-es évektől egészen a török hódoltságig a megye székhelye Üllőn volt.

A két megye különleges állapotát 1492-ben és 1495-ben törvénnyel is megerősítették. Pest és Pilis megye a török időket megelőző évszázadokban külön élte életét, összekötő kapcsot csak az jelentett, amikor a király vagy a nádor a két határos megye számára központi bíróságára vidékre járt igazságot osztani. A két megye határa a XV. század végére állandósult.

A Csepel-szigeten, középkori nevén a Nagyszigeten is létrejött egy, a pilisi erdőispánsághoz hasonló ispánság a királyi birtokhoz tartozó, ott élő népek irányítására, s önállósága a középkor végéig megmaradt. Később a királyi uradalom nagyobbik részét Pest megyéhez, kisebbik részét Fejér megyéhez csatolták.

1526 után Pest, Pilis, és Solt megye a török hódítás áldozatául esett. A török kiűzése után visszajöttek a régi földesurak, sőt az újszerzeményi bizottság közreműködésével mások is kaptak területet. A főváros, Buda közelsége miatt jobb napok virradtak a megyére is, egyre inkább benépesült. A korábbi németeken kívül szerbek és szlovák telepesek is érkeztek ide. A gyorsan fejlődő megye a Rákóczi szabadságharc idején kuruc és labanc részre osztódott, a Dunán túli a labanc, az inneni a kuruc vármegye. A harcok miatt ismét elnéptelenedett, majd 1718 után újra benépesült, úgy, hogy lakossága húsz év alatt megduplázódott.

A megye mérete az 1848-as forradalom leveréséig nem változott. A dicsőséges időszak előtti reformkorban vezető szerepet játszott a társadalmi haladás terén. 1847-ben Kossuth itt lett követ, s az 1848-as pesti események is közismertek. A szabadságharc során kitüntette magát a megye is. Éppen ezért a szabadságharc bukása után a Habsburg abszolutizmus - azért, hogy megszüntesse a vármegyét, amelyik a nemzeti kibontakozás és önvédelem alkotmányos egysége volt - a bevezetett kerületi rendszerben két részre szakította a megyét, egy Pest-Pilis és egy Pest-Solt területre. Az 1867-es magyar-osztrák kiegyezés nyomán a megyerendszer is helyreállt. Pest-Pilis-Solt vármegyéhez 1876-ban a vármegye-reform keretében hozzácsatolták a Kiskunságot.

A kiegyezés után a megyében, illetve annak egy részén a polgári fejlődés hatalmas lendületet vett. A világvárossá növekvő, 1873-tól immár egyesült Budapest egy időre elszívta és befogadta az agrárnépesség munkaerő feleslegét. A főváros és közvetlen környékének ipara, nagyipara ezekben az évtizedekben épült ki. Pesten és Budán 1880-ban 370 ezren laktak, 1910-ben már 881 ezer ember élt itt.

A századforduló gazdasági fejlődésének véget vetett az I. világháború, amely nélkülözésre kényszerítette az óriássá nőtt, külső élelmiszerforrásokra szoruló várost. Trianon óta számíthatjuk vízfejnek Budapestet, hiszen a harmadára zsugorodott ország fővárosa még nőtt is, mert elsősorban ide jöttek a földjükről elűzöttek is. A második világháború, 1945 után megszüntették a régi megyerendszert, s kialakult a mai Pest megye. 1950-ben a megye területéből a fővároshoz csatoltak hét várost (Budafok, Csepel, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota, Újpest) és 16 községet.

A megyében 1950 októberében alakultak meg a helyi tanácsok, ezzel a közel több mint félezer éves községbírói szervezetek megszűntek. Ekkor Pest megye 181 községe és 4 városa 11 járásba osztva élte életét. 1974-ben megszüntek a járások, helyüket a körzetközpontok vették át. 1990-ben itt is megalakult a megyei önkormányzat. Jelenleg a megye 187 településből áll, amelyek közül több mint 36 városi rangú.