Gyakorló karácsonyi alkoholistaként számtalan előnyét és hasznát tudom felsorolni az ünnepi árnyékoltságnak. A bor egészséges. Jótékony alkotóelemei közül csak a rezveratrol, a koffeinsav és a tyrosol kapható kapszulában, az ízek és az alkohol antidepresszáns, nyugtató, eufóriát okozó anyagai bizony csak pohárból fogyasztva fejtik ki hatásukat. Bevitelükre az ünnepi túlvezéreltség idején fokozott szüksége van az emberi szervezetnek. A bevásárlás, a tökéletes vacsora iránti aggódó igyekezet, a görbe és púpos facsemete elefánttalpnyi tövének seprűnyéllé faragása jelentős stresszhatással terheli a Megváltó születésének méltó megünneplésére készülődő egyszerű magyar embert. Az enyhület eljövetelét a már reggel elkezdett borivás készíti elő, hogy végül a nagy zabálás közepette, a fogások mellé ledöntött jó pohár borok kíséretében legyen úrrá rajtunk. Nem hagyhatjuk, hogy rosszul megválasztott párosítások rántsák össze fanyarrá a szánkat.

A forralt bort nem jó pocsék borból készíteni, túl jóból meg otrombaság. Vannak borok, amihez cukrot és fűszereket keverni, majd avval forralni vérlázítóan halálos bűn. Sorsa annak, aki ezt mégis megteszi, legyen az, hogy kocsisborban forralják három órán át szegfűszegek között, majd jó pénzért mérjék ki a Vörösmarty téren hülye japán turistáknak. Pocsék, kiköpni való borból meg azért nem való, mert a cukor és a fűszerszámok nem csak elnyomják a bor ízét, de azzal egyesülve ki is egészítik azt. Ha az egyik alapanyagtól önmagában elmegy az életkedvünk, a végeredménnyel sem lesz másképp. Önthetjük ki az egészet a vécébe, oda is való. Bátran használhatunk a szegfűszeg, fahéj és szegfűbors mellett más, mézeskalácsba, puncsba illő fűszereket, vaníliát, kardamomot. Ha testesebb vörösből készítjük, a vaníliával csokoládéra emlékeztető ízeket nyerhetünk. Neves borászok ezer forint körüli tételei, vagy a minőségi alföldi borok ömöljenek az üstbe. A jobbfajta zweigelt forralt bornak született. Nemcsak vörösből készíthetjük; sok citrom- és narancshéjjal, vaníliával és fahéjjal a gyümölcsös, könnyű fehér borok is különlegesek lesznek. A szegfűszeggel óvatosan bánjunk, kompótízűvé aljasítja a forralt bort, holott az többre hivatott.

A gazdag bableves hívei felejtsék el, hogy csak a könnyű és illatos fehérborok stimmelnek a levesekhez. A bableves nem egy leves babbal, hanem maga az élet. Tarkabab, csülök és kolbász, tejföllel. Végiggondolták ezt? Ha már fehér, legyen markáns és száraz. Az orrot kényeztető, de ízében lenge reduktív borokat főleg a fiatal hölgyek kedvelik, ők meg nem esznek babot, tekintve annak emésztőrendszerünket illetlenségre ösztönző hatását. Rossz ízlésű emberek, ne figyeljünk rájuk. Képesek salátát enni, amikor bableves van az asztalon. Kitűnő ötlet egy magas csersavtartalmú száraz vörösbor, kékfrankos vagy a bikavér. Azért is válasszunk savakban gazdag bort, mert segíti az emésztést. Tartalmas ételnél nagy érték az.

Passzírozók és gyufatésztások! Kora reggeltől halmaradványokat, fejeket, beleket és uszonyokat lassan gyöngyöző vízben kilúgozók! A paprikás halléhez olaszrizling dukál! Karakteres, száraz fehérbor az, halhoz, csípős levesekhez illő választás. Öblögessünk vele gyakran, kiemeli a halászlé ízét. Mindazok, akik képesek pont ezen a napon akkora munkát a nyakukba venni, mint amilyet a több lépésben elkészítendő, a főzés menetére kényes hungaricum ró a szakácsra, megérdemlik a jóféle olaszrizlinget, akár már napközben. Mások úgy mondják, a hal ugyan a fehéret szereti, de a paprika a vöröset, van ebben is egy csöpp igazság. A magyaros halételek, a halászlétől a harcsapaprikásig szeretik a testes rosé vagy a könnyű vörösbort, kékoportót (eurosznoboknak: blauer portugieser).

A rácpontyra és dorozsmai molnárpontyra mindaz igaz, ami a magyaros halételekre, így a halászlére is áll, a markáns fehérbor jó, de a könnyű vörös vagy rosé, siller még jobb. Itt megragadva egy csöppet, a rosé olyan vörösbor, amit fehérbor módjára készítenek. Ahhoz, hogy a vörösbor tényleg vörös legyen, ne pedig halvány rózsaszín, az szükséges, hogy héjon tartva erjesszék, fehérbornál ennek az eljárásnak értelme nem, csak kára volna. Ha ez elmarad, akkor beszélünk roséról, ha részben marad el, akkor pedig sillerről. A lecsós, magyaros sült halak legjobb mitfárere a régi hagyományok szerinti rác siller, a kadarkából készült sötétebb rosé.

Halpörköltek és paprikások esetében ugyanúgy érvényes a magyar konyha szerinti halételek szabálya: nem csak fehérbort lehet hozzá inni, sőt. Ebben a kérdésben a pörköltalap annyira fel tudja rúgni a halhoz csak fehérbort szabályt, hogy a testesebb vörösek felé is tehetünk egy kiruccanást. Csak arra ügyeljünk, valóban magyar gyomornak való legyen az a pörkölt, nehéz és fűszeres. A kövérebb halak, így a harcsa, meghálálják a nagy vörösborokat. A halhoz fehérbor szabálya franczúz találmány, ott meg nem ismerik a szalonnás, hagymás, paprikás pörkölteket. Ne feledjük: Vízvári Mariska szerint a halpaprikás úgy jó, ha harcsa, ponty és tükörponty, kecsege és tok is kerül beléje, és a lesózott halat kiizzadt levükkel együtt öntjük a pörköltalapra akkor, amikor a hagyma abban már teljesen atomizálódott. Így esik meg, hogy a hal csak egy fertályórát puhul a bográcsban, az étel mégis két, két és fél órán át készül. Aki a halat zizivé főzi, meg is érdemli, hogy az legyen az ünnepi étele. Egy halászlékockával olcsóbban megúszta volna.

A rántott hal, a panírban, zsírban sütéstől alapanyagától függetlenül elég zsíros étel lesz ahhoz, hogy tüzes fehér bort követeljen ki magának. A hagymás burgonyasaláta ecetesen még jobban akarja a száraz, határozott savú fehérbort. A savanykás étel savanykás bort kíván. Ecettől, paradicsomtól savanykás ételhez botorság, sőt, ízléstelenség tanninban gazdag vörösbort választani, úgy fog összeugrani tőle a szánk, mintha citromot nyaltunk volna, keserű nyelvünk fémízűnek fogja érezni saját szájpadlásunkat is.

Madárevőknek, Papagenóknak szélesebb borspektrum áll a rendelkezésükre. Itt is igaz, a mondatba sűríthető szabályok ortodox betartása fantáziátlanság. Kivált, hogy bármilyen alapanyagot – esetünkben szárnyas húst – az elkészítés módja, a fűszerezés, a mártás íze befolyásolhat annyira, hogy a fehér húshoz fehérbor alapszabály nem egyszerűen felrúgható, hanem kötelező jelleggel megszegendő. Egy vörösboros aszalt szilvával töltött, rántott pulykamell könnyű, gyümölcsös vörösbort kíván. Ha pulykát, vagy kakast, idősebb tyúkot, szalonnával, gombával és kakukkfűvel párolunk római tálban, szintén vöröset válasszunk. Egy márványsajttal dúsított gratinre ugyanez igaz. Mindazok akik ki nem állhatják a ponty ízét megfelelő karácsonyi választás lehet, ha a ponty-szeleteket pulykamellel helyettesítik. A jó rácpulyka annak ellenére finom étel, hogy a pulyka bajos alapanyag, mindenképp mankóra támaszkodik, ha élvezhető. Ha nem, olyan íze van, mint a diétás kosztnak: száraz és unalmas. Az egyszerű tejbe áztatott pulykamell-szeleteket itassuk le, sima felületű klopfolóval lazítsuk meg, spékeljük meg jó alaposan szalonnacsíkokkal, paprikázzuk meg bőségesen, fektessük a főtt krumplikarikákra (finomkodó, szabálykövető idiótáknak, akik sose mondják, hogy bazmeg: burgonyakarikákra), halmozzunk rá hagymát, paprikát és paradicsomot, süssük meg, a végén locsoljuk meg tejföllel és toljuk vissza pirulni még egyet. Rosét, vagy könnyű vöröset igyunk hozzá. A libamájhoz tokajit illik fogyasztani, a fűszeres tramini intenzív íze a majorannás-májas ételeket kedveli, kacsa mellehúsából és májából készíthetünk ilyet. Ha a traminink neadjisten félédes, feledhetetlen kiegészítője lehet édes ízt is tartalmazó kínai, távol keleti ételeknek vagy mézzel, gyümölcsökkel készült kacsasültnek. Liba vagy kacsasült zsírosságánál fogva meghálálja a vörösbort, a merlot gyakran említett társa a hápogó-gágogó állatoknak. Igaz, a kései szüretelésű rajnai rizling megbirkózik a liba vagy kacsa zsírjával, ám nincs negatív kölcsönhatásban a hozzájuk kínált gyümölcsös, édes mártással. A gyöngyösleves könnyű, fiatal fehérborokat, Irsay Olivért, cserszegi fűszerest szeret.

A töltött káposztához a legjobb választás a rajnai rizling. Savai miatt nem kerül összetűzésbe a tejsavas erjedésben puhult savanyú káposztával, segít a nehéz étel lebontásában és testességét megkívánja több kanálnyi sűrű tejföl, amivel a rendes ember ezt az ételt fogyasztja.

Alapszabály, hogy édes ételhez édes bort igyunk. Ez igaz a bejglire is, de vigyázzunk! A csokoládéra nem. Tej vagy fehér csokoládét egyáltalán ne együnk. Utóbbi meg se érdemli ezt a nevet, hiszen épp a csokoládét spórolták ki belőle, illetve szorították vissza a kakaóvajra. Igaz, az illat a kakaóbab zsíros olajának köszönhető, de a kifinomult ízeket a hozzáadagolt kakaóbab-púder adja. Minél magasabb a csokoládé kakaótartalma, annál tanninosabb vörösbort ildomos hozzá inni.

S végül a kávéhoz igyunk konyakot, és gyújtsunk rá egy szivarra. Szenteste és karácsonykor senki meg nem tilthatja.