Az ortodox hívőket a XV. század óta harangjátékok hívták a templomba. Aztán a szovjet időkben elhallgattak a harangok, s csak a leghíresebb kolostorokban szólalhattak meg, sőt néha még azokat is némaságra kárhoztatták.
Most az egyház hagyományai újjáélesztésén fáradozik, és ennek jegyében egyebek között létrehozta a Moszkvai Harang Központot, ahol évente mintegy nyolcvanan sajátíthatják el a művészi harangjáték elméletét és gyakorlatát. Erre nagy szükség is van, mert miközben számtalan templom épült újjá és nagyon sokat restauráltak, harangjátékosokból nagy hiány mutatkozik.
Európában a harangjátékok általában dallamokat játszanak, de Oroszországban dallam nélkül, pusztán ritmikusan szólnak. A harangok mozdulatlanok, és a játékos a harangok nyelvét mozgatja: ezeket rövid zsinórok kötik a kezéhez. Vagyis az európai harangozóktól eltérően nem hosszú harangkötelet húz, hanem többnyire közvetlenül a harangjai mellett áll.
Míg az európai emberek számára fontos, hogy a skála mely hangján szól a harang, addig az oroszoknál a hallásnak nincs jelentősége, mert első sorban ritmusról van szó, amelyben csak ritkán fedezhető fel dallam, s a harang legfőbb értékmérője, hogy milyen gazdag árnyalatú a hangja, s hogy milyen hosszan cseng.
Az orosz harangjátékosok bizonyos mértékig improvizálhatnak is, sőt saját stílust alakíthatnak ki.
Mindemellett a Harang Központ hallgatói elsajátíthatják azt is, hogyan kell az úgynevezett bilón játszani. A bilo egy lapos vas- vagy fadarab, amelyet kalapáccsal ütnek, külön is lehet használni, de alkalmazzák a harangokkal együtt is. Valójában a bilo az ortodox egyház legrégebben használt ritmushangszere: a harangok XV. századi megjelenése előtt már jó 500 évvel használták - mondta el a The Moscow Times című angol nyelvű hetilapnak Viktor Sarikov, a Moszkvai Harang Központ igazgatója.
