Ha valami nincs, nem működik vagy nem ismerik, annak általában a pénz az oka. Gyakran hallani, hogy népességéhez viszonyítva Magyarország adta a legtöbb tudóst, feltalálót a világnak. Őket szinte mindenki ismeri, vagy ha nem is, a találmányukat mindenképp. Gondoljunk csak Bánki Donátra (robbanómotor, vízturbina), Asbóth Oszkárra (helikopter), Bláthy Ottóra (transzformátor, Zipernowsky Károllyal és Déri Miksával együtt), Rubik Ernőre (Rubik-kocka), Kliegl Józsefre (nyomdai szedőgép), Jedlik Ányosra (dinamó), Oláh Györgyre (tüzelőanyag-cella), Mihály Dénesre (hangosfilm), Teller Edére (hidrogénbomba), Bródy Imrére (kriptongázos villanykörte), Goldmark Péter Károlyra (hanglemez), Huszty Dénesre (hangszóró), Tihanyi Kálmánra (katódsugárcső), Petzval Józsefre (objektív), Kármán Tódorra (szuperszónikus repülés) vagy a már említett Puskás Tivadarra (telefonhírmondó), Irinyi Jánosra (biztonsági gyufa), netán Kempelen Farkasra (sakkozógép).

Jó néhányuk életrajzát olvasgatva feltűnik valami: nem ott haltak meg, ahol születtek. Mármint, nem Magyarországon. Bíró László például Ladislao José Biro néven Argentínában, Teller Ede Edward Tellerként Amerikában, Goldmark Péter Károly szintén ott, Kármán Tódor, Bródy Imre és Mihály Dénes Németországban, Déri Miksa Olaszországban; Oláh György pedig az Egyesült Államokban él. Találmányaik tekintetében jól döntöttek, hogy új otthont választottak, ám a mi szempontunkból elég szomorú, hogy egy tehetséges feltalálónak nem éri meg maradni, mert a saját országától nem kap pénzt ötlete megvalósításához, pedig azzal megkönnyíthetné az emberek életét. Amint látjuk, így volt ez már száz éve, és így van ma is. Pedig, ha az összes feltaláló agyszüleményére legyintettek volna, és egyikük sem kap támogatást, nem született volna meg a rádió, a televízió, a telefon, a repülőgép. Muszáj befektetni ezekbe az ötletekbe, még ha nem is futnak be később akkora karriert, mint az előbb említett, ma már nélkülözhetetlen eszközök. Támogatás híján viszont meg sem tudhatjuk, mire vihették volna. Ki tudja, hány hasznos géppel több lenne mondjuk a konyhánkban, ha az évek során nem utasítják vissza számos tehetség ötletét? Nincs rá pénz, tudniillik. Jobban mondva, másra kell. Fel sem épülő kormányzati negyedekre, képviselői zsebekbe, miegymásra; tudományra, kultúrára, szociális ügyekre pedig sosem marad.

Ez kísérti napjaink feltalálóit is, ez a hiábavalóság. Az, hogy hiába érnek el nagy sikereket rangos külföldi versenyeken ötleteikkel, nem lesz később azokból semmi. Így volt ez a tavalyi 35. Genfi Találmányi Szalonon is, amelyen a Magyar feltalálók Egyesülete állami támogatás híján csak hét találmányt tudott bemutatni. Azok értékét mutatja, hogy mind a hét ötlet nyert valamilyen díjat, és több iránt üzleti érdeklődés is jelentkezett. Nyilván külföldről, hiszen ha a versenyen való indításra sincs pénz, a megvalósításra hogy lenne. Elég szomorú, hogy olyan területeket támogatunk, melyek nem hoznak elismerést hazánknak, például a futball vagy a Forma 1, olyanokat viszont nem, melyek képviselői egyértelműen tehetségesek, és ötletük segítségével hírnévhez és pénzhez juthatnánk.

A közelmúltban feltűnt magyar tudósok találmányaival a fent említettek okán nem valószínű, hogy fogunk a közeljövőben találkozni a gyakorlatban. Ebben a cipőben jár többek közt Baricz István, pedig járhatna másban is, például a sajátjában. Ő találta fel ugyanis a lélegző cipőt, melynek különleges anyagból készült talpszerkezete nem csak szellőzteti a lábfejet, de a gombásodástól is megvédi, valamint megfelelő hőmérsékletet biztosít számára minden évszakban. Négy éve kilincsel támogatásért, hogy ne csak elméletben élvezhessük a cipő előnyeit; eddig sikertelenül. Ha ezek a tehetségek a „napjaink Irinyije” címre vágynak, talán ők is jobban teszik, ha külföldön próbálnak meg érvényesülni; legalábbis addig, amíg például a magyar futball néven művelt szenvedés végleg megszűnik létezni hazánkban, és az abból felszabaduló pénzt rájuk tudják költeni.

A közelmúltban született meg a személyiségelemző szoftver, mely arcvonások alapján következtet a jellemvonásokra; az üvegbeton, Losonczi Áron építészmérnök találmánya; egy újfajta biodízel, Thész János, Boros Béla és Király Zoltán fejlesztése, melynek mellékterméke is felhasználható fűtőanyagként; az öko-lakópark, Szunai Miklós ötlete; egy elektrokémiai eljárás szennyvíztisztításra, Raisz Iván találmánya, amely során nem kell vegyszereket használni a mérgező anyagok kiszűréséhez; vagy, hogy Rubik Ernő „utódairól” is szót ejtsünk, a textilhajtogatós origami játék, mely Darázs Szabolcs fejéből pattant ki; illetve a kreatív mágneses puzzle, Hidvégi Valéria fejlesztése.

Van itt ötlet bőven, csak fel kellene fedezni a bennük rejlő lehetőséget, hogy elmondhassuk: magyar tudós Magyarországon magyar pénzből teremtett csodát.