Miért ne rohanjuk le Iránt?

Végső megoldásként bekövetkezhetne az Olmert által is kilátásba helyezett katonai csapás, ez azonban egyelőre mégsem reális, csupán retorikai jelentőségű. Hogy miért? Irán ugyanis tudja jól Észak-Korea példáján tanulva, hogy Amerika nem rohan le már atomfegyverrel rendelkező országot, ráadásul úgy nem, hogy az akció kimenetele erősen bizonytalan.



Az erőszak alkalmazása két módon történhetne: a nukleáris létesítmények célzott lebombázásával, és a tartós katonai megszállással. Az előbbi a hírszerzés már az iraki háborúban is megmutatkozó gyengeségei miatt nem biztos, hogy eredményre vezetne (ráadásul beláthatatlan nukleáris kockázattal járna), az utóbbi pedig Amerika katonai potenciálját tekintve irreális. Irakkal szemben Irán ugyanis háromszoros (72 milliós) lélekszámú és területű, gerillaharchoz tökéletes, hegyes-völgyes ország. Az USA jelenleg lekötött emberi erőforrásai csak hatalmas vérveszteség árán tennék lehetővé az intervenciót.

Bármilyen akció nemzetközi támogatása igen kétes, hiszen az ENSZ Biztonsági Tanácsában ott ül Oroszország és Kína: egyikük vétója is elég lenne a kezdeményezés meghiúsítására. Hozzátéve, hogy Moszkva komoly üzleti lehetőségektől esne el a fent részletezettek miatt egy esetleges katonai csapás, vagy gazdasági embargó révén, így nem érdeke feltétlenül egy nemzetközi csapás támogatása.

Bush óvatosságát fokozza, hogy Amerika már két elhibázott geostratégiai lépést tud már maga mögött a térségben. Afganisztán lerohanása nem nevezhető egyértelmű sikernek, Irak még kevésbé. Ez utóbbi akció sokak szerint az „új Vietnam”, hiszem máig nem sikerült stabilizálni az országot, mindennaposak a gerillaakciók, és az amerikai közvéleményt sokkolja a több ezer eltűnt, halott és nyomorék katona. Sőt, az amerikai választások egyik fő kampánytémája lett az iraki kivonulás, amit Barack Obama elnökaspiráns képvisel a legmarkánsabban. Nem árt azt sem elfelejteni, hogy Irak térdre kényszerítésével az egyetlen, Iránt ellensúlyozni képes arab hatalmat szüntették meg az amerikaiak.

Merre hasad tovább az ügy?

Jó tisztában lenni azzal is, hogy bár senkit nem nyugtatna, ha a környező államokkal szemben intoleráns és arrogáns Irán atomfegyverhez jutna, a teheráni vezetés mégsem kiszámíthatatlan, és szuicid hajlamú. Tudni kell továbbá, Irán nukleáris ereje elenyésző ahhoz képest, amit Franciaország, Nagy-Britannia, az USA, vagy akár Izrael képvisel. (Még ha a zsidó állam csak félszáz töltettel rendelkezik az informálisan terjesztett 200 helyett. Ám ez is elég Irán teljes megsemmisítéséhez.)

A fentieket figyelembe véve nem várható, hogy Olmert szavai nyomán vadászrepülők jelennének meg Irán felett, hiszen sem USA, sem Izrael nincs felkészülve egy bizonytalan kimenetelű, elhúzódó háborúra. Valószínűbb, hogy a Nyugat egyelőre az iráni atomprogram lassításával is megelégszik, és tudomásul veszi, hogy a világbékét veszélyeztető atomhatalmak száma eggyel növekedett. Végül ugyan kicsi az esélye annak, hogy bárki megkockáztatná a katonai agressziót Iránnal szemben, nem szabad teljesen kizárni ennek sem az esélyét. Bush konfrontatív és igazságosztó politikája már kétszer okozott háborút.