Egy angol egyetem matematikusai kidolgozták a dugóegyenletet, azaz megfogalmazták, milyen hatások vezetnek odáig, hogy az úton közlekedő autók békés sofőrjeiből ordibáló, dudanyomogató, a lehető legötletesebb trágár szófordulatokat felvonultató lények váljanak. A dugótétel (csak én hívom így, ők még nem adtak neki nevet) kimondja, hogy a látszólag ok nélküli közlekedésleállás valódi oka a sofőrök reakcióidejének különbözőségében és a túl erős fékezésekben keresendő.

A kutatók egy matematikai modellel mutatták be, hogy mi történik akkor, ha egy váratlan esemény (például egy autó átlóg a másik sávba, egy nyúl, egy kutya, egy gorilla, esetleg egy elefánt ugrik az útra) fékezésre kényszeríti az autóst. Hiszen egy, az autó elé ugró (majd szerencsés helyzetben onnan továbbugró) ártatlan nyulacska nem feltétlenül okozna dugót, ha az említett autós az eset után visszagyorsítana, és nyugodtan továbbhaladna. Azonban, az említett nyúl láncreakciót indít be: hiába kapcsol az első autós csak egy hangyányival kisebb sebességre, a mögötte álló ezt némileg fokozza, és így tovább. Az autók számával egyre csökkenő sebesség pedig végül eléri a nullát. A százhúszról induló számsor végén a zéró után a már említett dudaszó és szitkozódás áll; amiről az egész emberiség azt hiszi, hogy közlekedésjavító hatással bír, pedig ezt valójában tudományosan még nem bizonyították.



Az egyes autósok reakciója egy-egy váratlan eseményre különböző. Mivel a reakció elindítójától (ez esetben a nyúltól) távolabb, jó pár autónyira álló kocsik nem tudják, mi történt, miért lassít az előttük álló; így előfordul, hogy erősebben fékeznek, mint az indokolt lenne. Ha minden egyes vagy akár csak minden második sofőr csak egy km/h-val nagyobb mértékben lassít, mint az előtte álló, a századik autó sebessége már olyan lassú lesz, hogy eléri a nullát, a mögötte állókról nem is beszélve. És már el is érkeztünk a képletben az egyenlőségjelhez, melynek másik oldalán a dugó áll.

A reggeli és a délutáni csúcsforgalom tipikus képződményeit, a mozdulatlan kocsisorokat kialakító hatást „visszafelé utazási hullámnak” nevezték el, melyet az autósok a kialakulási helyétől pár kilométerre már néhány perccel az első kocsi fékezése után tapasztalhatnak. Tehát, egyetlen autóvezető túlzott reakciója óriási hatással lehet a közlekedők, illetve közlekedni próbálok többi részére. A tudósok most egy olyan szerkentyű kifejlesztésén dolgoznak, mellyel megelőzhető lenne, hogy az autósok túlzott mértékben fékezzenek azért, mert későn vették észre az előtte haladó lassítását, illetve túlreagálták a helyzetet.

Hogy hogyan is működne ez a szerkezet, arról nem esik szó. Nem lenne veszélyes az, ha megakadályoznák az erős fékezést? Hiszen vannak olyan helyzetek, ahol tényleg muszáj lassítani, illetve megállni. Esetleg bevezethetnének egy új szabályt: megadnának egy számot, amennyivel egy autósnak lassítania kell, ha azt látja, hogy az előtte álló is ezt teszi. Hasra ütve most nem tudnék ilyet mondani, de a fent említett matematikusok a követési távolságot és miegyebeket figyelembe véve meghatározhatnák ezt a „maximum fékezési sebességet”, és persze kitalálhatnának neki egy jobb nevet, mint ez itt az idézőjelben. Hiszen, hiába jön a dugódíj, és fizetünk a városba való bejutásért; ha beindul a matematikai modell által leírt effektus, ugyanúgy dugó alakul ki, maximum kevesebb pénz lesz az őrjöngve dudáló autósok zsebében. Ha pedig kevesebb kocsi jár majd a városban, esetleg ugyanannyi, de több úton eloszlatva, a hatás valószínűleg lassabban, de szintén bekövetkezik majd.



A megoldás kidolgozása érdekében javasolnám tehát a főpolgármesteri hivatalnak, hogy Demszky Gábor mellett (helyett) matematikusokat alkalmazzon; ők talán ki tudják dolgozni a megfelelő megoldást. Ha pedig mégsem, őket talán kevésbé szidják majd az emberek, hiszen nem politikusok, csak egyszerű tudósemberek. Valamint, ezek szerint a matematikának valóban köze van a közlekedéshez; avagy mindenesetre több, mint a jognak vagy a szociológiának, amelyekből a főpolgármester úr diplomázott. Nem sértésképp; de most komolyan.

Mindig örülök annak, ha a tudomány segítségével sikerül bebizonyítanunk valamit, mert még mindig ez az (egyes felfogások szerint a hit mellett), ami a leginkább előre viszi a világot. Ez esetben az „előre” szó szerint értendő; hiszen a dugóban veszteglő autós is arra vágyik a leginkább, hogy indulhasson már, és ne kelljen tovább hallgatnia a „Most miért álltunk meg?!”-eket az anyósülés irányából.