Hunok Londonban

Czigány Magda 1956-ban, a forradalom után szegedi egyetemistaként emigrált Nagy-Britanniába, ahol szép pályát futott be. Az útját nehezítő rögöket ugyan ő sem kerülhette el, de végül az Imperial College könyvtárának főigazgatói posztjáról vonult nyugdíjba.

- Hogyan fogadták az emigránsokat fél évszázaddal ezelőtt?

- Annak idején mi elkeseredetten mentünk ki Nyugatra, rossz néven vettük, hogy az ottani hatalmak nem segítették Magyarországot a forradalomban. Emiatt fel sem figyeltünk a fantasztikus fogadtatásunkra, természetesnek tartottuk, hogy beosztottak egyetemekhez, kollégiumi helyet adtak, nyelvtanfolyamot indítottak számunkra, ösztöndíjat, zsebpénzt kaptunk, kinyílt előttünk a világ, tanulhattunk. A megsegítésünkre 1956-ban összegyűlt pénz egyébként főként kisemberek, gyerekek, diákok, öregek adakozásából származott.

- Mit volt a legnehezebb megszokni az új hazában?

- Magát a környezetet. A kandalló gyönyörű, de ha elé ül az ember, a lába vagy az arca megsül, a hátát viszont borzongatja a hideg. Az első hat angliai hónapom alatt a kollégiumban nem tudtam megenni, amit adtak, borzalmas volt számomra az ételek szaga, állaga. Azt hinnénk, a főtt krumplit nem lehet elrontani, pedig itt kinn a külseje szétmállott már a víztől, harapásra viszont harsogott, mert nem volt átfőve. Később - már a saját lakásunkban - honvágyvacsorákat rendeztünk. A mákos patkóhoz a patikából kétdekás adagokban lehetett beszerezni a mákot - emlékezik Czigány Magda.

- Mire juthattak a gyorstalpaló nyelvtanfolyamon?

- Az valóságos agymosás volt! Kilenc hónap alatt olyan szintet kellett elérnünk, hogy egyetemi előadásokat hallgassunk, dolgozatokat írjunk angolul. Az első évek így is rémálomszerűen teltek. Próbáltuk magyar fonetika szerint leírni, amit hallottunk, csak itt-ott akadt egy-egy elkapott s megértett angol szó a füzetünkben. Ezután órákig dolgoztunk a könyvtárban azon, hogy megfejtsük saját jegyzeteink értelmét. A természettudományi szakosok az egyenlettel bajlódtak, amelyik Európában mindenhol egyforma, Angliában azonban másmilyen. Az orvostanhallgatóknak újra kellett tanulniuk az anatómiát a kiejtésbeli eltérés miatt. Köznapi példával: Cicero Angliában "sziszro" Vergilius "vördzsil", de vonatkozik ez más idegen nevekre is, Tiziano például "tísn".

- Mire készüljenek, akik ma szeretnének Nagy-Britanniában tanulni, dolgozni?

- A bevándorlók száma Nyugaton irdatlanul megnőtt a volt kelet-európai országok uniós csatlakozásával. Angliába több mint félmillió lengyel érkezett az elmúlt két-három év alatt és most ugyanennyi szándékozik jönni Romániából és Bulgáriából. Sokszor egy kalap alá veszik az összes kelet-európait, beleértve a magyarokat is, és a bevándorlók fogadtatása bizony inkább ellenséges, mint barátságos. Komoly támogatottságra számíthat az a brit párt, amelyik programjába veszi a bevándorlás visszaszorítását. Ezért mind ezt teszik - foglalja össze tapasztalatait a hajdani szegedi egyetemista.

- Milyen praktikus tanácsokat tud adni a mégis útra kelőknek?

- Legfontosabb az előzetes tájékozódás a megélhetési költségekről. Sokan megszédülnek a magas órabértől, de nem veszik figyelembe, hogy milyen sokat kérnek a legegyszerűbb szállásért, a közlekedésért. Így a vélt magas kereset éhbér lesz. Közben bizonyos maffiózó munkástoborzók nagy pénzért idehoznak munkavállalókat, de itt azután nincs munka, a toborzók pedig eltűnnek. A megrémült emberek nem tudják, mihez kezdjenek. Valamivel könnyebb lenne a helyzetük, ha legalább minimális nyelvtudással rendelkeznének: a néhány száz legfontosabb szóval, köznapi kifejezéssel és a szakmájukhoz szükséges szókinccsel.

- Ma is léteznek külföldieknek szervezett nyelvtanfolyamok…

- Erre többnyire se pénze, se ideje nincs a bevándorlónak. Mostanában már magának kell fedeznie a tandíjat. Szerencsés, aki ismerőshöz jön, vagy másokkal együtt, mert meg tudja osztani valakivel a vendégmunkás lét gondjait, könnyebb leküzdenie az idegenséget és a kínzó magányt. A problémák ellenére jó néhányan megvetik a lábukat, többnyire inkább a fiatal értelmiségiek. Ők valószínűleg jól felkészülve vágtak neki az útnak.

- Milyen az angol mentalitás, amelyhez alkalmazkodni kell?

- A szolgáltatást végző itt mindig mosolyog, jókedvvel dolgozik, készséges. A társasági kapcsolatokban kertelés helyett mindent nyíltan szokás megbeszélni. Ha azt mondja az angol, hogy nekünk találkoznunk kell, s megadja az időpontot is, nem lehet udvariasan szabódni, mert azt egyértelmű visszautasításnak veszi. Amikor azonban csak elejti, hogy kéne egy jót beszélgetnünk, de nem adja meg a telefonszámát, akkor nem gondolta komolyan, csak udvariaskodott. Tudnivaló, hogy az angolok tartózkodóak a külföldiekkel szemben, érdekes viszont, hogy az angol férfi személyes problémáiról nem tud másik férfival beszélni, csak egy külföldivel vagy egy nővel osztja meg a gondjait. A magyar hölgyeknek ezt nem szabad félreérteniük.

Mátraházi Zsuzsa