A tekintélyes lap több cikkben méltatta Fischert, aki "minden idők legerősebb, egyben legrejtélyesebb amerikai játékosa volt". A dicsőség magaslatairól alászállva csaknem feladta a sakkozást, pénzét és barátait elveszítve maga választotta száműzetésben élt Budapesten, Japánban, továbbá valószínűleg a Fülöp-szigeteken és Svájcban, végül Izlandon, ahová 2005-ben költözött.
A The New York Times azt írta, hogy a Chicagóban született és a New York-i Brooklynban nevelkedett Bobby Fischer apja egy kiváló magyar tudós, Paul F. Nemenyi (Neményi Pál) volt, nem pedig az a férfi, aki születési anyakönyvi kivonatában szerepelt. Az újság a Philadelphia Inquirer című lap egy korábbi közlésére hivatkozott: az úgynevezett információ szabadságáról szóló törvény alapján az ezt alátámasztó, "meggyőző adatokhoz" jutottak a Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI). Azt is tudni lehet, hogy Neményi hosszú ideig anyagilag támogatta Bobby anyját. Egy ízben panaszlevelet is írt egy szociális munkásnak, amiért szerinte nem megfelelő módon nevelte Bobbyt.
A The New York Times azt is megemlítette: Fischer visszautasította, hogy összemérje tudását Polgár Judittal, a világ első számú női játékosával.
Az Egyesült Államokban és Magyarországon élő nagymester, Benkő Pál, több sakk-könyv szerzője három nappal Fischer halála előtt beszélt a volt sakkvilágbajnokkal, akihez szoros barátság fűzte. Benkőnek nagy szerepe volt abban, hogy Fischer 1972-ben elérhette pályafutása legnagyobb sikerét: az orosz Borisz Szpasszkijt legyőzve világbajnok lett az izlandi Reykjavíkban.
A nemzetközi szaktekintély telefonon beszélt Fischerrel, akinek felvetette egy játszma lehetőségét Polgár Judittal. Fischer elhárította az ajánlatot, kevesellte az összecsapásra felajánlott másfél millió dolláros díjazást.
A The New York Times szerint Bobby Fischer egyszer úgy nyilatkozott, hogy nőkből nem válhatnak nagy sakkozók. Azzal dicsekedett, hogy bármely nőt a világon akár egyetlen huszárral legyőzne.
