A közszolgáltatások és a szektorok. Az energiaszektor, a vízszolgáltatás, az egészségügyi rendszer és a vasúti forgalom. Mind olyan területek, amit a neoliberális hullám magánosítani szeretne, érvényre juttatva a kisebb állam koncepcióját. A Védegylet berkeiben született könyvben a szektorok piacosításának a társadalomra gyakorolt hatását külön-külön, azok szakértői elemzik. Ámon Ada közgazdász, az Energia Klub ügyvezető igazgatója az energiaszektor, Gilly Gyula orvos, egészségügyi rendszerszervező és Solymosi Tamás orvos, a Védegylet egészségügyi munkacsoportjának tagja, a szervezet egészségpolitikai állásfoglalásának szerzője az egészségügy, míg Horn Gergely közgazdász aki 2005 és 2007 között a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület közlekedés-fejlesztés munkacsoportjának helyettes vezetője volt, a vasút privatizációjának hatását ismertetik a hazai és nemzetközi tapasztalatok figyelembe vételével.

Milyen válaszok lehetségesek arra a kérdésre, hogy mi légyen a közszolgáltatásokkal? Ki lehet billenteni a vitát a gondoskodó, szociális (ám költséges és jelentős mértékben adóztató) állam kontra kisebb, olcsóbb (ám a közszolgáltatásokat profitorientált nagyvállalatok kezére juttató) állam felosztásból? Valóban törvényszerűen reked meg a vita a XIX.-XX. századi jobb- és baloldali politikai receptek versengésének keréknyomában, vagy létezik olyan felfogás ami megoldást kínál arra, amit azok nem tudtak megoldani?

A kapitalizmus korai fejlődési fázisában már megjelent annak a kritikája, elsősorban az azt legjobban megsínylő munkásságot megszervező mozgalmakban. A baloldaliság eredetileg – a francia forradalomból örökölt kifejezéssel – a régi rend és annak képviselői, illetve azoknak érdeke ellen fellépő politikai elkötelezettséget jelölte. A XX. században több országban hatalomra jutó munkásmozgalmi gyökerű politikai pártok mindenütt kiszélesítették az állami szerepvállalást, a szűk pártelit hatalmát a társadalommal szemben megvédő totális diktatúrától a demokratikus választásokon hatalomra jutó, kevesebbek érdekeit sértő szociáldemokráciákig. Ott ahol a társadalom többsége legitimizálta a baloldali politizálást, a szolidaritás érdekében komoly költségeket vett a nyakába az állam. De a magas adókkal megteremtett, a társadalomnak a korábbinál szélesebb rétegeit érintő jólét anyagi alapját a virágzó kapitalizmus adta. Ilyen értelemben a szociáldemokrácia nem ellenzi, hanem kiigazítja a kapitalizmust. Kérdés, hogy a szociális piacgazdaság válsága a baloldaliság vagy a kapitalizmus válsága? Tényleg az adóztató, újra elosztó gazdaságpolitika fogja vissza a gazdaságot? Vagy maga a kapitalista fejlődés az ami nem fenntartható?

A neoliberális gazdaságpolitika úgy véli tudja a választ. A hanyatló gazdaságot az adók csökkentésével, és az állami szerepek magánkézbe adásával ösztönözné újbóli beindulásra. A két lépés egymással szerves összefüggésben van. Alaptézise szerint a szolidaritásra költött összegeket kivonják a gazdaságból, így azok nem tudnak termőre fordulni. A neoliberálisok hangoztatta öngondoskodás ideája tulajdonképpen az antiszociális demagógiát takargatja. Nem mondja ki, csak sugallja, hogy élősködők csüngenek a nemzetgazdaságon, akik nem tudnak eleget termelni és ballasztként húzzák vissza a termelést. Aki nem termel, ne is kapjon mondja a neolib héja.

A szociáldemokrácia kiégett, saját fészkéből, a nagy szocdem tömegpártokból lökdösték ki a neoliberális közgazdászok. Nyugat-Európa baloldali értelmisége mára a szociáldemokrácián kívül keresi az utat, visszatér a szélsőbalos gyökerekhez, vagy az alterglob mozgalmakban találja meg a reményt a szolidaritás képviseletére. A szociális piacgazdaság jobboldali (keresztényszocialista, néppárti) képviselői szintén az utat keresik. Színleg a populizmus felé veszik az irányt, a kisemberek szolidaritáselvű képviseletét jobboldali hangsúlyokkal kommunikálják, ilyenek a család, a vidék és a nemzeti gazdaság védelme, de a nagy jobboldali tömbök e lepel alatt tompított neoliberális gazdaságpolitikát folytatnak. A kisebb jobboldali pártok a nemzetközi szervezetek (Európai Unió, NATO, WTO, IMF) ellenében határozzák meg magukat és azt hangoztatják, a kapitalizmus idegen érdekeket képvisel a nemzettel szemben.

Új kérdésekre nem lehet régi válaszokat adni. Ha a szociális piacgazdaság kifulladt, nem lehet elégséges visszalépni egy mezővel az azt megelőzőre. Könnyen megjósolható, hogy az új liberalizmus, a régi kapitalista gazdaságirányítás felmelegítése, ami egyre nagyobb mértékben az önérdekű piaci szereplőkre bízza a források elosztását a régi társadalmi feszültségeket fogja újratermelni. A kiutat a fejlődés fenntarthatóságában kell keresni. A Védegylet kiadványa, a Gazdálkodj okosan! A kiútkeresés dokumentuma és a restriktív-neoliberális gazdaságpolitika kritikája. Nem csak a hazai alterglob mozgalom jellemzője, hogy még nem rendelkezik kiforrott és egységes megoldással. Az új kapitalizmus új kritikája a világ minden szegletében keresi a végleges formáját, az anarchoszindikalizmustól a szociális piacgazdaság ökológiai szemléletű újragondolásáig széles a spektrum aminek az ideológiai talaján állhat. Maga a kötet nem teszi le a voksot egyik vagy másik privatizációkritikus ideológia mellet, nem is képviseli egyiket sem. Sőt, nem is egyértelműen piacellenes. Nem hiteget utópista jövőképpel, és megoldást sem nyújt. Elgondolkodtat. Ennek a szerepnek felelt meg akkor, amikor cikksorozat lett abból, ami eredetileg egy szimpla könyvismertetőnek indult.