A szemtanú

Robert Stimson, aki elsőként informálta a BBC-t így nyilatkozott: „Indiai idő szerint öt óra múlott három perccel, amikor Gandhi kijött a Birla-házból. Kicsit elkésett az esti imáról, ezért gyorsabb léptekkel haladt, mint az utóbbi időben szokott. Mint mindig, most is fehér vászonruhát és szandált viselt. Egy sálat is keresztbevetett a mellén, mert már hűvös volt. Két kísérője karjára támaszkodott. Mosolygott. A kertben nem voltak sokan. Talán két-háromszáz ember. Néhányan elébe jöttek, Gandhi pedig felment a kissé feljebb lévő pázsithoz vezető lépcsőn. Ott várta mindenki. A lépcsőfokokon felment a teraszra, tett még néhány lépést, és kezét levéve kísérőnői karjáról, üdvözölte az embereket. Egész idő alatt mosolygott. Az egybegyűltek első sorában egy harmincegynéhány évesnek tűnő, zömök, khaki ruhás férfit pillantottam meg. Felszaladt a lépcsőn Gandhi irányába, revolvert húzott elő, és néhány lövést adott le, miközben a fegyver csöve szinte érintette Gandhi testét. Gandhi összeesett. Néhány másodpercig senki sem értette, mi is történt. Mindenki kábult, zsibbadt volt. […] Többen siránkozni kezdtek, vagy hatan pedig Gandhit próbálták felemelni. […] Gandhit a virágágyásokkal tarkított pázsiton keresztül óvatosan bevitték a házba. Az őt vivők mellett mentem. Betakarták egy sállal, de feje fedetlen maradt. A szeme csukva, arcán nyugodt kifejezés. Körülbelül fél óra múlva halt meg a földszinten levő hálószobájában. A környezetéből valaki szent hindu könyvekből olvasott fel. Azok ijedtsége, akik látták Gandhit elesni, most a kétségbeesés kábult csendjébe ment át. Csak egy vagy két órával később tették fel maguknak a kérdést, milyen következményekkel jár majd Gandhi halála?”

A gyilkos

A hír elterjedtével muzulmán-ellenes zavargások törtek ki India nagyvárosaiban. Pedig Godsze hindu volt, bráhmin kaszt-béli, újságíró. Annak a hindu nacionalista Mahászabhá csoportnak a tagja, amelyik szerint Gandhi és a Kongresszus Párt a hinduk árulójának számított. "A hinduk nem fogják többé különállónak tartani az érinthetetleneket. A hinduk, mohamedánok, szikhek, párszik és keresztények igyekeznek majd egyetértésben élni. A többségnek azzal kell megelégednie, ami a kisebbségek jogainak kielégítése után megmarad." – írta a Mahátmá, de ezzel nem minden hindu értett egyet. A muzulmánellenes propaganda termékeny talajra hullott a Nyugat- és Kelet-Pakisztán (azaz a mai Pakisztán és a mai Banglades) felől menekülő hinduk körében.

Az anarchista

Gandhi ekkor már semmilyen posztot nem töltött be, sem a kormányban, sem a kormányzó Kongresszus Pártban. Ahogy mondta: „"Ebben az új rendben azok között, akik hadsereget, haditengerészetet, légierőt és hasonlókat akarnak, számomra nincs hely. Ebből semmiféle részt nem vállalok.” Gandhi megteremtette az öntudatos vezetőréteggel bíró Indiát, de a Kongresszus Párt már nem hallgatott rá. Politikai végrendelete akár az anarchizmus credója is lehetne. Halála előtt felszólította a pártot, hogy oszlassa fel magát, mert a küldetését beteljesítette. A politikai hatalmat gyakorló párt már maga is az elnyomás képviselője. Hitt a „felvilágosult anarchia állapotában", az olyan államban, "ahol mindenki önmaga uralkodója”. Úgy uralkodik önmaga fölött, hogy soha ne korlátozza szomszédait. Az ideális államban tehát nincs politikai hatalom, mert nincs állam sem. Gandhi Tolsztoj nyomán az önellátó, szolidáris falusi köztársaságok szövetségeként képzelte el a jövő Indiáját, ahogy 1908-ban a Hind Szvarádzs című írásában írt róla. Einstein szerint “a tisztelet, ami Gandhit az egész világon övezi, arra a jobbára öntudatlan felismerésre épül, hogy korunk a morális hanyatlás időszaka, és ebben ő volt az egyetlen államférfi, aki a politikai szférában az emberi kapcsolatoknak azt a magasabb koncepcióját képviselte, amelyre minden erőnkkel törekednünk kell."

A példakép

Gandhi fő műve nem India függetlensége. A brit gyarmatbirodalom összeomlásával olyan államok is függetlenek lettek, ahol nem volt olyan széleskörű mozgalom, mint amit a Mahátmá vezetett. Gandhi példája a gyakorlatban bizonyította be azt, amiről addig csak vidékre visszavonult írók írtak: az állam szűkségképpen rossz, ezért lelkiismereti kötelességünk küzdeni ellene, akár csak annyival, hogy nem fogadjuk el. Az erőszakmentesség pedig nem csak propagandafogás, nem a világ erkölcsi támogatását megcélzó eszköz. Abból a felismerésből fakad, hogy nem küzdhetünk a hatalom eszközével, az erőszakkal a hatalom és az erőszak ellen. Ha az elnyomottak átveszik a hatalmat azzal nem az igazság ér el diadalt, csak megfordultak az erőviszonyok. Gandhi módszerének követői, így Martin Luther King, már egy kitaposott ösvényen indulhattak el.

„Kialudt életünk fénye, mindenfelől sötétség vesz körül bennünket. Nem tudom, hogyan, mely szavakkal mondjam el nektek. Imádott vezérünk, a bhabu, az apó, ahogy neveztük, a nemzet atyja… meghalt…”      Dzsaváharlál Nehru