Prodi: akinek másodszor nem sikerült 
Az olasz politikus másodszor került kormányfői pozícióba. Először 1996-ban irányította Itáliát, hozzá kötődik az euró bevezetése, amit az államadósság csökkentésével, viszont ezzel párhuzamosan az adók emelésével értek el. 1998-ban a kommunisták „táncoltak ki” Prodi háta mögül.
Prodi ezután egy időre eltűnt az olasz belpolitikai életből. Kérdés, hogy nehezebb, vagy könnyebb vizekre evezett. Az Európai Bizottság elnöke volt 1999-től 2004-ig.
2006-ban visszatért és minimális többséggel ugyan, de kormányt alakíthatott. Másfél éves működése alatt végig ott lebegett felette a lemondás fenyegető árnya. Már 2007 elején átesett egy bizalmi szavazáson, akkor azért, mert a szenátus nem hagyta jóvá a kormány külpolitikai koncepcióját.
Hogy most miért mondott le? Nem tisztem vitába szállni Tarlós Istvánnal, azonban mást látok a történet hátterében. Prodi vesztét ugyanis – bár közvetett módon – egy korrupciós botrány okozta.
Végre egy korrupciós botrány, ami jól jött Berlusconinak 
A volt olasz miniszterelnök többször állt bíróság előtt korrupció vádjával, azonban egy esetben sem ítélték el. Prodi lemondásának előzménye az igazságügy-miniszter lemondása. Az ok: feleségét korrupcióval vádolják. Közvetlen következmény: a miniszter pártja, a Demokratikus Unió Európáért (UDEUR) kilépett a balközép koalícióból. A következmény következménye: Prodi bizalmi szavazást kért az alsóházban, majd a szenátusban. Ez utóbbi nem szavazott bizalmat neki.
Drámai bizalmi szavazás Forma-1-es beütéssel
Majdnem tömegverekedésbe torkolt a bizalmi szavazás, ugyanis az UDEUR-nek volt olyan tagja, aki bizalmat szavazott volna a történtek ellenére Prodinak, a szavazás hangulatának feszültségéhez még ez is adott egy kis pluszt. Társai magukból kikelve szidalmazták a renitens szenátort, aki az átélt izgalmak hatására elájult. A szavazás eredményének hírére a jobboldal óriási ünneplésben tört ki, pezsgőbontással és locsolással ünnepelték a történteket.
Hajrá Olaszország? 
Berlusconi nem hiába kardoskodik az idő előtti választások mellett. Ő már novemberben aláírásgyűjtésbe kezdett a kormány megbuktatására, és pártjának, a Forza Italiának minden esélye megvan rá, hogy egy közeljövőben tartott választást megnyerjen, ugyanis a jobboldal mintegy 10 százalékkal népszerűbb a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok alapján. Hogy az államfő mégis átmeneti kormányt szeretne, annak legfőbb oka a választási törvény, amit sokan felelősnek látnak azért, hogy Olaszországban 1945 óta egyetlen kormánynak sikerült mandátumának végéig maradni.Ez éppen Berlusconinak sikerült. Ennek ellenére nem túl biztató az a tény, hogy 1945 nyara óta 61 kormánya volt az országnak. Berlusconi szerint azonban nincs idő a változtatásra, viszont az ország több mint fele nem helyeselné az előre hozott választások kiírását. Kérdés, hogy ennek ellenére elmennének-e szavazni, és ha igen, kire. Talán azért sem szeretné annyira a választási törvény módosítását a volt miniszterelnök, mivel 2006-ban pont egy általa végrehajtott változtatás okozta leváltását, hiszen szavazatszámban mérve sokkal kisebb volt a veresége.
Kicsi párt buktathat nagyot
Az olasz választási törvény módosítását mindenki kívánatosnak tartja a nagyobb pártok közül, a vita igazából azon van, hogy milyen sorrendben. A baloldal először változtatna és utána választana. Természetesen e mögött az a remény is állhat, hogy ez idő alatt sikerül „beérniük” a jobboldalt. Napolitano elnök közben arra kíváncsi, hogy van-e elegendő támogatottság a szenátusban egy ilyen változtatáshoz. Az áhított módosítás megvalósítását akadályozhatja, hogy míg a nagy pártoknak érdekükben állna, addig a kis pártok minden valószínűség szerint nem szívesen mondanának le „királycsináló” szerepükről.
Pártnévsor-olvasás
Ha valaki azért tett le az olasz nyelvtanulásról, mert úgy érezte, hogy túl bonyolult a nyelvtan, vagy nem tudott megbirkózni a megszámlálhatatlanul sok dialektussal, az meg se próbálkozzon a pártok megismerésével. A különböző választási szövetségek hálója sem kifejezetten egyszerűsíti az amúgy sem túl egyszerű képletet.
Kezdjük talán a Prodi vezette balközép-egységgel, aminek vázát az Olajfa szövetség alkotja. A kormányzó oldal főbb alkotó elemei a: Baloldali Demokraták, a Margherita és a Republikánus Európai Mozgalom. Ebből alakult ki a Demokrata Párt melynek vezetője Róma főpolgármester, Walter Veltroni. De a koalícióhoz tartozik még több kisebb párt is: az Olasz Kommunisták, a Kommunista Megújulás Pártja, a „Rózsa az Ökölben", ami a szociáldemokraták és a radikálisok választási szövetsége volt. De itt vannak még a Verdi (Zöldek Szövetsége), az IdV (Értékek Olaszországa) és a Baloldali Demokraták. Ebből vált ki a Demokratikus Unió Európáért (UDEUR), melynek támogatottsága nem éri el a 2 százalékot sem.
A másik oldal tömörülése a Szabadságjogok Háza, melynek meghatározó ereje a Silvio Berlusconi vezette Forza Italia (Hajrá Olaszország). Ide tartozik még a Kereszténydemokrata Unió (UDC), a Nemzeti Szövetség (AN), az Északi Liga (LN) és az Új Olaszország Szocialista Párt (akik a DCA autonómiapárti kereszténydemokrata párttal közös listán szerepeltek).
De az olasz politikai sakktábla igazi perpetuum mobile, szövetségek alakulásával és felbomlásával, új pártok és platformok születésével. A Csizma belpolitikai helyzete mindenesetre messze van még a nyugvóponttól.
