Mi tetszett meg igazán ebben a hivatásban?

Az, hogy a magam ura lehetek, hogy nincs főnököm, nincs beosztottam. Az, hogy annyit érek, mint amennyire értékel az az ügyfél, aki velem szemben ül és megbízást akar adni nekem, mert tudást remél tőlem. Az, hogy bizalomra épül ez a munka. Amikor ügyvédi eskümet letettem, akkor biztos voltam abban, hogy az ügyvédi irodámból a temetőbe visznek majd ki, mert annyira örültem, hogy ügyvéd lehetek. Első pillanattól az akartam lenni, ezért évekig dolgoztam éhbérért, 2000 forintért ügyvédjelöltként, de megtanultam, hogy jobb a biztos kenyér, mint a hirtelen kalács, és ez a politikában is így van. Egyébként ekkor még el sem tudtam képzelni, hogy nekem lesz egy másik foglalkozásom is, de aztán, amikor bekerültem a Parlamentbe, akkor hosszú viaskodás után előbb szüneteltettem, majd meg is szüntettem az ügyvédi tevékenységemet, és főállású képviselő lettem. Ez ugyanis egy olyan munka, ami nem hogy teljes embert igényel, hanem még az is kevés. Éreztem, hogy az emberek bizalmával nem élhetek vissza.

Szülei mivel foglalkoztak, hogyan fogadták azt, hogy ügyvéd, majd pedig politikus lett a kicsi lányukból?

Édesapám nagyon örült annak, hogy azzal foglalkozhatok, amit a szívem szerint választottam, mert neki ez nem adatott meg. A nagyszüleimnek volt egy kis gyára, egy szövödéje is, amit államosítottak, és ez hatott ki édesapám életére is. Egyrészt folytatnia kellett a családi hagyományokat, másrészt nem szeretett volna megalkuvásokat kötni az előző rendszerrel, ezért egy háziipari népművészeti szövetkezetben dolgozott otthon berendezett műhelyeiben. Ez a műhely egyébként arra volt jó, hogy látástól vakulásig dolgozott az egész család, hogy egy fedél alatt kilencen meg tudjunk élni. Én is végig dolgoztam a diákéveimet, és az egyetemi éveim mellett is mindig készítettem a szőtteseket, amiért kaptam annyi pénzt, amiből már tudtam utazgatni, könyveket, farmert venni. A szüleim látták rajtam, hogy zavar a magány, mert mindig emberek közé vágytam ezért nem akadályoztak választásomban, abban, hogy egyetemre menjek.

Mi vitte a politikai pályára?

Rettenetesen örültem annak, hogy rendszerváltozás lesz, vége lesz a szocializmusnak, jön a többpártrendszer. ’88-ban már kerestem azt a pártot, amely képviselőin keresztül hozzám a legközelebb áll, és ’89 januárjában egy Hőgyész nevű településen be is léptem a szerveződő helyi MDF-be. Emlékszem rá, hogy még a gyerekeimet is magammal vittem, egyik kisebb volt, mint a másik.

A férje hogyan fogadta ezt az ambícióját?

Nem szoktuk egymást korlátozni. Ő is mindig számíthatott rám egy-egy munkahelyváltás előtt, és ugyanúgy én is rá. Persze, amikor először megkerestek, hogy legyek a körzet képviselőjelöltje, akkor nagyon megrémültem: „hogy fővárosban politikus, hát hogy a fenébe?” – gondoltam. Hiszen éppen akkor indult be az ügyvédi irodám, akkor lábaltam ki egy autóbalesetből, ami után újra tanultam járni, óvodásak voltak a gyerekeim, elképzelhetetlen volt ez az egész. Aztán hirtelen minden felgyorsult, világossá vált, hogy rövid időn belül választások lesznek, és akkor arról beszélgettünk a férjemmel, hogy tulajdonképpen szabad, független ember vagyok. Nem lehetett azzal riogatni, hogy valamelyik a rokonomat kirúgják a tanácsból, a téeszből, vagy akárhonnan. Másrészt egy szimpatikus ember volt az ellenfelem, aki már ’86-ban a Népfront jelöltjeként jutott a Parlamentbe, jó kapcsolatot ápolt a környékbeli téesz elnökökkel, maga is elismert elnök volt, rendelkezett tapasztalattal, tehát esélyem annyi volt vele szemben, mint sánta lónak az ügetőn - véltük, ezért is vágtam végül bele. Ez a félelmemet csökkentette.