Lengyel György kötete

A háromszáz oldalas, fotókkal színesített kötetben a szerző pontos, szuggesztív és hiteles képet ad színházi emberekről a magyar és a világszínházról, sorsdöntő színháztörténeti időszakokról és pillanatokról - olvasható a Corvina Kiadó összegzésében.

Lengyel György az MTI-nek kedden elmondta: a kötet első harmadában magyar mestereiről és példaképeiről, Somlay Artúrról, a legnagyobb magyar színészek egyikéről, Nádasdy Kálmánról, az Operaház egykori igazgatójáról és rendezőjéről, tanáráról, valamint a Nemzeti Színház igazgatói posztját 1944-ig betöltő Németh Antalról szóló tanulmányok olvashatók.

Ezeket a tanulmányokat követi a kötet címadó írása, amely azokról a francia és angol színházi emberekről szól, akik nagy hatást tettek Lengyel Györgyre pályája során.

A Színház és Filmművészeti Egyetem emeritus professzora négy saját rendezésének művészi kérdéseiről és körülményeiről is ír: Az ember tragédiája című drámai költemény négy színpadra állításáról szóló fejezet a négy előadás elemzését, valamint a mű "elhelyezkedését" ismerteti négy korszakban.

Az 1960-as években Lengyel György két rendezését, a Nem félünk a farkastól című Albee-drámát, valamint a Gőzfürdő című Majakovszkij-szatírát még a próba fázisában betiltotta a Nemzeti Színház akkori vezetése. Ennek történetét, művészeti és politikai összefüggéseit vetette papírra a szerző, aki ezekben az írásokban az amerikai drámáról és az orosz avantgárdról is képet fest, valamint szól az Albee-dráma későbbi Madách színházi színreviteléről.

Molnár Ferenc színműveinek rendezéseiről, az ezekben résztvevő nagy színészekről, a Molnár-művek és a magyar színházművészet, illetve a mindenkori társadalmi-politikai helyzet ellentmondásairól szól a Játék a kastélyban és a vurstliban című fejezet - mondta a szerző.

A kötet zárófejezete azt elemzi, hogy miért nem voltak úgynevezett színházi események, forradalmak a magyar teátrum történetében. A rendezői utak és stílusok a magyar színjátszásban 1923-tól 1956-ig alcímet viselő fejezetben a realizmus hegemóniájának, a rendezői kísérletező szellem hiányának politikai, művészeti és társadalmi okait elemzi a szerző, a lengyel színjátszással vont párhuzam segítségével is.