Apja halála után, 16 éves korában munkát kellett vállalnia, volt péksegéd, könyvesbolti eladó, majd újságíró-gyakornok, pályafutása azután ért gyors véget, hogy szatírát írt főnökeiről. 1922-ben Párizsba költözött, ahol irodai kifutóként dolgozott. 1923-ban megnősült, fia született s komolyan írni kezdett, napi 80 oldalas sebességgel ontotta a könyveket. Mindent írt, amit csak el lehetett adni: szentimentális és kalandregényeket, sőt útleírásokat is, a Larousse-enciklopédiából merítve az információkat. A következő tíz évben 16 különböző álnevet használt, mivel a ponyvaregények gyártását megvetette, csak az igazi regény kísérleti terepének tekintette. Ugyanakkor ez teremtette meg számára az anyagi biztonságot, még jachtra is tellett.
Ennek fedélzetén írta meg 1929-ben első Maigret történetét, s nem egészen öt év alatt tizenkilenc kötetig jutott. Ekkor ráunt hősére és "nyugdíjazta", de az olvasók és a kiadó nyomására mégis reaktiválnia kellett. 1944 után a riportra ment a Szovjetunióba, az élményeiből született cikksorozatban leplezetlenül ábrázolta a sztálini korszak visszásságait. A második világháború után néhány évig az Egyesült Államokban és Kanadában élt, itt írta néhány kiemelkedő könyvét, a Levél bírámhoz (1947) és a Piszkos volt a hó (1950) címűt. 1950-ben elvált, majd újranősült, s családjával Svájcba költözött. Második házassága sem sikerült jól (ő maga "pokoli szimfóniának" nevezte), s egyszer öngyilkosságot is megkísérelt. Megszállottja volt a szexualitásnak, több interjúban azt állította, hogy összesen tízezer nővel került közelebbi kapcsolatba; volt, hogy egy nap hárommal is, mert egyszerűen meg akarta érteni a nő szubsztanciáját. A teljes harmóniát végül második neje (nála húsz évvel fiatalabb) szobalányával találta meg, akivel Lausanne-ba költözött. 1972-ben abbahagyta a regényírást, s megírta elmélkedésekkel párosuló visszaemlékezéseit. 1978-ban súlyos megrázkódtatás érte: egyik lánya öngyilkos lett, ettől kezdve végleg visszavonult, csendben, nyugdíjas kishivatalnokként élt.
Két dolognak köszönhette népszerűségét: egyrészt jó író volt, másrészt Maigret alakjával a kispolgári életvitelű, józan gondolkodású, ám a bűnösöket is bölcsen megértő átlagembert emelte irodalmi rangra. Népszerű színészek játszották filmen a felügyelőt: Jean Gabin, Rupert Davies, Heinz Rühmann, Michel Simon. Maigret sikerét jelzi, hogy 1966-ban a belgiumi Delfzijl városkában szobrot állítottak neki. Simenon A londoni férfi című könyve szolgált Tarr Béla nemrégiben bemutatott filmjének alapjául.
Simenon még 1940 nyarán gyomorpanaszaival orvoshoz fordult: félrediagnosztizálták, s azt jósolták neki, csupán két éve van hátra. Valójában még negyvenkilenc, rendkívül termékeny esztendőt élt meg, s 1989. szeptember 4-én lausanne-i otthonában hunyt el.