Vagyis akkor nem a rendőrök kiválasztásán, hanem a rendőri vezetésen kell változtatni?

Az, hogy a különböző pszichológiai technikákkal kiválasztott rendőrök hogyan működnek, az igenis attól függ, milyen a vezérkar. Milyen parancsokat tudnak osztogatni, milyen hatalmi harcokat folytatnak egymással, mennyire kötelezik el magukat bizonyos politikai irányok mellett. Ez az elsődleges.

Megvan a kellő alap, akikből lehet válogatni? Tehát van annyi jelentkező, akiknek, ha mondjuk a 30-40 százalékát alkalmatlannak is minősítik, akkor is lesz elegendő rendőr, hiszen arról hallani mostanában, hogy kevés a rendőr az utakon. Mennyire változott meg a rendőri hivatás társadalmi megítélése?

Jelen pillanatban van elegendő jelentkező, csak éppen mindenki nyomozó akar lenni. Ami a társadalmi megítélést illeti, az egy összetett folyamat, és nemcsak Magyarországon figyelhetünk meg változást ebben a tekintetben, hanem szerte a világon. Elég csak az amerikai filmekre gondolni, ahol nagyon sokáig elképzelhetetlen volt, hogy egy rendőr legyen a rosszfiú, ma pedig már teljesen természetesnek veszünk mondjuk egy korrupt rendőrfigurát is.



Sőt lassan éppen odáig jutunk, hogy a korrupció lehetősége lesz az egyik motiváló tényező a rendőri hivatást választók esetében.

Sok ember valóban azért lesz rendőr, mert máshoz nem ért, és jobb híján választja ezt. Az ő kiszűrésük viszont nem könnyű. Másrészről azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a rendőrök fizetése, társadalmi megbecsültsége alacsony, és ez is kihatással van arra, hogy kikből lesz rendőr.

A kollegialitás mennyivel erősebb a rendőrök esetében, mint más szakmáknál? Úgy tűnik ugyanis, hogy ez még a rend fenntartásánál is erősebb kötelék a rendőrök között, és ezért nem fog például soha kiderülni az, hogy a 2006-os utcai eseményeknél történt túlkapásokat kik követték el. Holott a közvetlen kollégák nagyon is tisztában lehetnek az elkövetőkkel.

Sajnos igaza van, a szervezet önmagát védi a végtelenségig. Az íratlan szabályok szerint nem illik kiadni a másikat, és ez kritikussá válik, hiszen adott esetben bűncselekményt is leplezhetnek. Ez egyrészt személyes indíttatású: „a haveromat nem adom ki semmiképpen” ; másrészt védi az apparátust is: „ha egy rendőrt kiadok, akkor a többi is besározódik, én magam is.” Ezért például nonszensznek tartom, amikor egyik rendőr azt vizsgálja, hogy mit követett el a másik.

Mi lehetne az ilyen esetekben a megoldás?

Egy objektív, külső, civil szervezet tudná feltárni az igazságot, mert ők nem érdekeltek az elleplezésben, civil kontroll alá kell helyezni a hatalommal bíró állami szervezeteket.

Én azt látom a legnagyobb problémának, hogy az az egységes egész - a rendőrtől az ügyészen át a bíróig -, amit eddig igazságszolgáltatásnak hívtunk, megbomlott. Erre példa az a konkrét eset, amikor a bíró kijelentette, hogy meggyőződése szerint a rendőrök hazudnak, ezért nem bizonyítható bűnösségük. Ez teljesen alááshatja az igazságszolgáltatásba vetett hitet.

Ez így van, teljesen egyetértek. De ennek az esetnek a negatívuma mellett van egy pozitívuma is, mégpedig az, hogy nyilvánosságra került, mert ez megteremti az illetékes politikusok, hatalomgyakorlók számára, hogy szembenézzenek a tényekkel, önkritikát gyakoroljanak, változást eszközöljenek. Az igazi negatívum viszont az, hogy ha ez elterjed, és egyre több ilyen eset lesz, akkor valóban az egész magyar igazságszolgáltatásba vetett alapvető hit dőlhet meg, és eljutunk odáig, hogy az emberek már senkiben sem hisznek.