A száműzött Bonaparte Napóleon 1821-ben Szent Ilona szigetén hunyt el. A halottkém jelentésében az állt, hogy az 51 éves uralkodóval gyomorrák végzett. De az arzénmérgezés legendája szinte nyomban lábra kapott, mondván az angolok mérgezték meg, hogy ne térhessen vissza a hatalomba. Az utóbbi évtizedek tudományos kutatásai alá is támasztották a gyilkosság verzióját, mert veszélyes mennyiségű arzént találtak a császár szervezetében.

Az olaszországi Paviai Egyetem tudósai a legenda nyomába eredtek, és ismét alaposan megvizsgáltak minden olasz és francia múzeumban kiállított császári hajszálat, amelyek Napóleon életének különböző szakaszaiból származtak. Kellett még egy atomreaktor, hogy a korszerű radioaktív módszerekkel pontosan meghatározhassák, mennyi arzén is volt a maradványokban. De ennél is tovább mentek: a császár kortársainak hajszálait is elemzés alá vették, és az összehasonlításkor megdöbbentő eredményre jutottak.

"Az eredmény? Szerintünk nem mérgezték meg, ugyanis Napóleon haja ugyan annyi arzént tartalmazott, mint a kortársaié" - fedte fel a döntő bizonyítékot a tudósok keddi közleménye, amelyet az egyetem honlapján publikáltak.

A tanulmány a begyűjtött minták alapján megállapította, hogy az 1800-as évek elején élők szervezete százszor több arzént tartalmazott, mint a napjainkban élőké. Ezért elsősorban a korabeli enyvek és festékek okolhatók, amelyek súlyosan szennyezték a környezetet és magas arzéntartalmuk miatt mérgezték az embereket.

Volt egy olyan teória is, amely azt állította, hogy Napóleont a Szent Ilona-i szállását csinosító tapéta ragasztója mérgezte meg lassacskán, ám most ez a hipotézis is megdőlt, mivel a paviaiak utána jártak, hogy éppen életének ebben az utolsó szakaszában nem növekedett különösebben szervezete arzénszintje.

"Nyilvánvaló, hogy nem beszélhetünk többé mérgezésről, csupán az arzén folyamatos beépüléséről" - szögezték le határozottan a kutatók.

Napóleon először az olaszországi Elba szigetén raboskodott az elbukott orosz hadjárat után. Onnan azonban visszatért Franciaországba, és végül 1815-ben, a waterloo-i csatavesztés után
száműzték a brit fennhatóság alatt álló Szent Ilona szigetére.