Miért aktuális, hogy az állam kiemelten foglalkozzon az ivóvízbázis védelmével? Laikus embernek úgy tűnhet, hogy ebben az országban van elég víz, néha sok is.

Ez persze így is van. Én inkább úgy mondanám, hogy a vízzel kapcsolatos problémák 80 százaléka a vízhiányról szól és 20 százalékban a túl sok vízről, de főleg az utóbbiról hallani. Ami fontos üzenet, hogy van az országnak egy vízbázisa, ezt nagyon könnyű elszennyezni, és nagyon nehéz megtisztítani. Ezért kéne ezt a vízbázist felmérni, az eredményeket rögzíteni, és ahol kell, ott védelem alá helyezni. Ezt a programot elindítottuk 1999-ben az én miniszterségem idején, utána egy kicsit még ment, de a Gyurcsány kormány idején, gyakorlatilag teljesen leállították. A vízbázisunk közel fele nincs felmérve, és nincs védelem alá helyezve. Utóbbi alatt azt kell érteni, hogy a miskolci vízbázis – ami karsztvízre épül – területén nem engedünk lovardát, vagy csatornázatlan ingatlant építeni. A globális felmelegedés tapasztalatai azt mutatják, hogy a vízbázis nagyon fontos érték lesz a jövőben, ezért nekünk minél előbb regisztrálni és védelem alá kell helyezni azt.

Az M0-ás híddal kapcsolatban gyakran felmerül, hogy veszélyezteti Budapest ivóvízbázisát.

Igen, így is van. Elsősorban a híd körüli szennyezés miatt, szerencsére a főváros vízbázisa északabbra van és mélyebbre, de jogos észrevétel, hogy a híd körül szemetelnek, nagyobb a forgalom és ezek eredményeként szennyezés keletkezik. Ezért meg kell tenni a szükséges intézkedéseket, hogy a vízbázis ne romoljon le.



Karsztvíz, vagy parti szűrésű víz?

Ahol, ami van, mert ritkán található meg a kettő együtt. Mind a kettőt védeni kell, a karsztbázis azért érdekesebb, mert a tisztítása nehezebb, mint a felszíni vizeké. Én nem rangsorolnám őket, mind a kettőt meg kell védeni, és gazdálkodni kell vele, hogy az unokáink unokáinak is legyen.

Mi a különbség?

A karsztvíz olcsóbb. A körültekintő, mértéktartó felhasználás esetében egyikkel sincs probléma környezetvédelmi szempontból. Természetesen mindig meg kell vizsgálni, hogy mennyi az utánpótlás.

A felszíni vizeink 96 százaléka külföldről érkezik hozzánk. Ez milyen problémát jelenthet?

A jó együttműködés a szomszéd országokkal elengedhetetlen, és így is vannak anomáliák. Ki vagyunk szolgáltatva, ami azt kívánja meg, hogy folyamatos legyen az együttműködés a szomszéd országokkal, a szennyezés dolgában és a víz szabályozása, az árvíz kezelése kérdésében is. Ez azt jelenti, hogy a különböző előrejelző rendszereket közösen kell kiépítenünk.



Átlagembernek úgy tűnik, hogy a szomszéd országok nem annyira partnereink ebben. Bős-Nagymaros, tiszai ciánszennyezés, Verespatak és a Rába habzása, azok a – ahogy ön nevezte anomáliák –, amik hirtelenjében az eszembe jutottak.

Ezek kétségkívül meglévő problémák. Bős-Nagymaros abszolút politikai ügy volt. A ciánszennyezés egy nagyon komoly terhelés volt a Tisza élővilágára, a román környezetvédelemmel együtt dolgozva próbáljuk megakadályozni, hogy hasonló beruházás ne létesüljön – reméljük nem fog –, de ettől eltekintve a román-magyar vízügyi kapcsolatok jók. A saját állapotukat adják át néha, de a szándék az megvan. A ciánszennyezés akkor egy baleset volt, de a jövőben már nem baleset lenne, most a megelőzés szintjén kell kezelni. A határvízi együttműködés viszont jó. A Rába ügye egy nagy csalódás nekem is. Nem gondoltam volna, hogy Ausztria szennyezi. Nem mentségként, csak információként hozzátenném, hogy a mosószerek habzását, mint témát ’90-ben vette napirendre először az Európai Unió, és azóta újra és újra elhalasztotta. Tehát ez egy - az Unión belül is - szabályozatlan kérdés. Két ország környezetvédelmi hatósága, minisztere és köztársasági elnöke egyeztetett már ez ügyben. 2009-re prognosztizálható, hogy a habzás teljesen megszűnik, de ehhez komoly beruházásokra, szűrőberendezésekre van szükség.



Évek óta azt szokhattuk meg, hogy tavasszal árvíz van, nyáron pedig aszály, ennek megoldására született a Vásárhelyi-terv. Ismertetné, miből áll, és hogyan nyújt megoldást erre a problémára?

A Vásárhelyi-terv nagyon jól megalkotott, csak leállított terv. Összesen hat tározó kell, hogy a nagy árvizek esetén hatvan centiméteres apasztó hatást érjünk el. Már ma is látni, hogy az alföldi területeken milyen gyér a nyári vízellátás: ha a tározókban a vizet visszatartjuk, azokra egy gazdálkodást rá lehet építeni. Egy új vidékfejlesztésnek is a részei ezek a tározók, a turizmuson kívül halgazdaságot és öntözéses művelést is lehet rájuk alapozni, így lettek kitalálva. Egy tározó azért megépül majd, aztán talán a második is. Feltéve, hogy a gazdasági helyzetünk stabilizálódik egy picit. Továbbá a szándékot is visszafogottnak látom a jelenlegi kormány részéről. Ez nem csak árvízvédelmi beruházás, az csak egy része. A másik része, hogy ezeket a vizeket visszatartsuk, és gazdálkodjunk velük, öntözzünk és kialakuljon egy olyan új vidék, ami kicsit hasonlít ahhoz amilyen a Tisza környéke volt a szabályozás előtt, csak jobban kézben van tartva.

Az ártéri erdők telepítése is felmerül – főleg a környezetvédők részéről – mondván, hogy az öntözés sem old meg mindent, sőt új problémákat okoz, mint amilyen a szikesedés.

Így van! Ez kívánatos lenne, az erdősítés is, mint program önmagában, és új elemként az energiaerdők kérdése is. Nem biztos, hogy ezt központilag kell megoldani, elég olyan szabályozókat megalkotni, ami lehetővé teszi, hogy vissza lehessen telepíteni az ártéri erdőket.

Mi a szerencsésebb: ha a vízművek állami tulajdonban maradnak, vagy ha privatizálják őket? Felmerül, hogy a piaci alapon működő vízművek nem a takarékoskodásban érdekeltek, hanem abban, hogy minél többet kitermeljenek és eladjanak a vízkincsből.

Ez nagyon összetett kérdés. A magas ár takarékosságot és a fogyasztás visszaesését okozza, az pedig kicsi profithoz vezet. Azt tudom mondani, hogy nagyon jó önkormányzati vízművek működnek a világban és vannak rosszul működő államiak. Én az önkormányzati tulajdonlás pártján vagyok, mert onnan látják a legjobban a fogyasztói struktúrát és nem hiszem, hogy a vízdíjon keresztül lehet szegénységpolitikát folytatni. Ennek piaci alapon kell működnie, és a segélyezés egy másik vonalon kell érvényesíteni. Nagyon erős fogyasztóvédelemnek kell működnie, és fontosnak tartom elmondani, hogy egy víziközmű-törvényre vár az ország, ami szabályozza az árképzést és a vízfelhasználás körüli jogi környezetet. Ha már van ilyenünk, akkor lehet azon gondolkozni, hogy egyáltalán átadja az állam az önkormányzatoknak vagy magánbefektetőt is von bele, esetleg majd az önkormányzat von bele kisebbségi magántulajdont. Addig nem szabadna a jelenlegi tulajdoni struktúrához hozzányúlni. Utána viszont kell, mert a gazdaságos üzemméret nagyon sok helyen nincsen rendjén. Magyarul nagyobbak a vízműveink, mint a felhasználási szükséglet, ettől pedig drágábbak. Térségenként kéne kialakítani és racionalizálni a vízműveket.

Kell-e aszálystratégiát alkotnia a kormánynak?

Sürgősen. Nincs kidolgozott koncepció aszály esetére, nincsenek záportározók, és nincsen öntözési stratégia sem. Az egész homokhátság sivatagosodik, tehát mindenképpen kell tenni valamit. Fel kell készülnie az államnak. Az árvíznél van stratégiája az államnak, pontosan le van írva, hogy milyen magas víznél milyen készültségre van szükség, és mit kell tenni. Az aszályra nincsenek előírások, hogy például milyen mértékű a víz hiánya a talajban, és milyen lépéseket kell akkor tenni. Például egy szint után nem kell vízhasználati díjat fizetni, mert aszály van. Ez a stratégia hiányzik. Ez lehet szegénységpolitika is: ha azt mondom, hogy aszály van, akkor elengedem a vízvételi díjat, hogy azok is tudjanak öntözni, akiknek erre nem lenne pénze.