Mitől függ a bejelentések száma, a „feltalálási kedv”? A műszaki képzések aránya, a gyakorlati megvalósítás feltételeinek megléte közrejátszik ebben?

Nem annyira, inkább a gazdasági környezet; az, hogy a piac mennyire fogékony az új dolgokra, van-e pénze arra az embereknek, hogy valami újdonságot kipróbáljanak. Kell egy optimista hangulat ahhoz, hogy valaki bele merjen vágni. Egy egészen apró dolgon megbukhat az ügy. Egyszer például valaki orvosi célra kitalált egy szemüveget két beépített kamerával, amelyek háromdimenziós képet vetítettek az ember szemébe, és így sokkal könnyebbé vált az orvos számára az operáció. Manapság ugye úgy csinálják, hogy a betegtől távol van egy képernyő, azt nézi az orvos hátrafeszített nyakkal, közben meg végzi a vakbélműtétet. Ezzel az eszközzel az orvos nézhetett volna nyugodtan előre, és szó szerint belelátott a betegbe. De volt vele egy kis probléma: fejfájást okozott az orvosnak, ugyanis a kép, amit kivetített, nem volt elég pontos, ezért mégsem kezdték el használni. Már ki volt fejlesztve a termék, ám így a felhasználók egy egész csoportját elveszítette.

Régebben híres volt arról Magyarország, hogy a lakosok számához képest kifejezetten sok híres feltalálót adtunk a világnak. Áll még ez manapság, ma is vannak „nagy koponyák”?

Nehéz ez meghatározni, mert a hozzánk forduló emberek nagy része „hobbifeltaláló”, aki a bélyeggyűjtés alternatívájaként foglalkozik ilyesmivel. A „találmánya” megvalósulására semmi esély, de neki van egy fixa ideája, amivel eltöltheti a szabadidejét nyugdíjas éveiben. Korábban, amikor még érdemes volt egy találmányt szolgálatiként bejelenteni, akkor könnyebben el lehetett különíteni őket a valóban értékes ötletek kiagyalóitól.

Teljesen képtelen ötlettel találkoztak, amely annyira furcsa volt, hogy esetleg még nevettek is rajta?

Az a baj, hogy most pont volt egy ilyen, de arról még nem beszélhetek, mert még nem lett közzétéve az ügy. Az én részlegemre, a Gépészeti Osztályra nem nagyon érkezik ilyen, ez inkább a közszükségleti cikkekkel foglalkozó részlegre jellemző, ahova a játékok és a hétköznapi használati tárgyak tartoznak. Volt már például egyenes orrú futballcipő, amelyikkel jobban lehet rúgni.

Az ön osztályát milyen találmányokkal keresik fel?

Sok a belső égésű motor, a megújuló energiák hasznosítása; ezek körülbelül az összes eset felét-harmadát teszik ki. Ezeket nagyon szeretik; sokkal több ember ért a belső égésű motorhoz, mint mondjuk a focihoz, ezért is mernek ennyien belevágni, de ezekből nem lesz semmi, mert igazából már nincs rájuk szükség. Nem nagyon lehet újat kitalálni: nincs olyan tudományos felfedezés, amelyre egy igazán új találmányt lehetne építeni. Azok közül, amiket benyújtanak hozzánk, sok mindenhez már száz évvel ezelőtt is adottak voltak a feltételek, és fel is találták őket. A szabadalmi tárak tele vannak hasonlókkal, nem nagyon szoktuk ezeket megadni.

A hobbifeltalálókon kívül más nem jelentkezik? Például egyetemi professzorok, akik több évtizedet áldoztak egy-egy tudományterületre? Nekik biztosan lennének jó ötleteik.

Ez nagyon ritka. Ők előbb felmérik a helyzetet, és legtöbbször reménytelennek találják a termék megvalósítását. Az intézményük nem vállalja el a szabadalmaztatás költségeit, így maximum úgy lehetne megoldani, ha ők saját zsebből kifizetnék. De azt is jól tudják, hogy külföldön is be kellene jelenteniük a találmányt. Mindez hatalmas pénzeket emészthet fel. Mindent átgondolva valószínűleg arra jutnak, hogy nem éri meg; ezért nem jelentenek be. Ha valami nagyon nagy durranásról van szó, és pénz is akad rá, akkor azért igen; így volt azzal a rákos betegek kezelésére szolgáló eljárással is.

Általánosságban milyennek ítéli a mai feltalálók helyzetét?

Rossznak. Akik ma a pénzeket osztják ezekre a fejlesztésekre, azoknak általában fogalmuk sincs az iparjogvédelemről. Hosszú évek óta nem veszik figyelembe, hogy ha nincs rendes oltalom a termékre, akkor képtelenség megkeresni vele azt az összeget, amit a fejlesztésébe bele kell ölni. Ha mégis eljutnak odáig, hogy létrehoznak egy piacképes terméket, akkor azt általában külföldön lemásolják a nagy konszernek, és az ő marketingjükkel és dizájnukkal teljesen elfoglalják a piacot a magyar termék elől, ami nagyon kevés pénzen lett kifejlesztve. Lehet, hogy a magyar termék műszaki paraméterei jobbak, de kevésbé tetszetős, és nem is bíznak benne annyira, így a külföldi győz.

Sok olyan találmány van, ami tőlünk származik, de végül külföldön valósították meg?

Vannak olyanok, amelyeket sikerül eladni külföldre, de ezeknek az utóéletéről nem nagyon tudunk, gyakran maga a feltaláló sem. Bár, volt például egy ujjlenyomat-érzékelő eszköz, amelybe egy szkennert építettek, beléptető rendszereknél használnak ilyeneket. Az ujjon csak dudorok vannak, nincs megszínezve, mint a rendőrségi ujjlenyomat-vételnél, ezért ezekben az esetekben nehezebb lenyomatot készíteni. Azonban, kitaláltak egy olyan üvegréteget, amelyhez ha hozzányomja az ember az ujját, a másik oldalon megjelenik a rajzolat, és azt már könnyen le lehet olvasni szkennerrel. Ezt megvette a feltalálóktól a Boeing, de hogy pontosan mi lett vele végül, nem tudom; ők sem tudják.

A hazai megvalósításra tehát nincs lehetőségük a feltalálóknak, mindenképp jobban járnak, ha eladják az ötletet külföldre?

Igen, csak az a gond, hogy aki megvenné az ötletet, az is szeretne előtte látni valamit belőle. Magát a papírt (a tervet) nagyon ritkán veszik meg. Legalább egy prototípust vagy egy deszkamodellt szeretnének látni, amely bemutatja a találmány fő működési elvét. A deszkamodell persze nem olyan szép és könnyen kezelhető, de megmutatja az eszköz funkcióját. Azonban, sokszor már a deszkamodell elkészítése is költséges. Volt például egy feltaláló, aki egy új víztisztító eljárást fejlesztett ki, és hát azt nem lehet kicsiben megcsinálni, vagy azt a GPS-es dolgot sem, amelyet már korábban említettem. Vagy a megfelelő programokkal és hardware-rel készítenek el egy működő modellt vagy sehogy. Egy belső égésű motort is le kell gyártani, azt sem lehet egy egyszerű deszkamodellel ábrázolni; mindezekhez pedig pénz kell. És ha el is tudják készíteni a prototípust vagy a modellt, még akkor sem biztos, hogy a cég megveszi az ötletet. Úgyhogy összegezve azt mondhatom, igen nehéz helyzetben vannak itthon a feltalálók.