Először is a találmányt le kell védetni a Magyar Szabadalmi Hivatalnál. Ezt számtalan önjelölt és valódi feltaláló csinálta már végig, de vajon mennyire népszerű a tudósosdi manapság? Mennyi ebből az értékelhető ötlet és mennyi a képtelenség? Megvalósulnak-e ezek az elképzelések a szabadalmaztatás után, és lesz-e belőlük a golyóstollhoz, a gyufához vagy a Rubik-kockához hasonló világsiker? Arról, hogy milyen helyzetben vannak manapság a magyar feltalálók, Reményi Pétert, a Magyar Szabadalmi Hivatal Gépészeti Osztályának osztályvezető-helyettesét kérdeztem, aki 2005-ben egy tanulmányt is készített a témában Felmérés a hazai találmányok hasznosításáról címmel.

Hány találmányt szeretnének szabadalmaztatni a feltalálók?

Körülbelül nyolcszázat évente, ez elég kevés az eddigiekhez képest. A csökkenés oka az, hogy most csatlakoztunk az európai szabadalmi rendszerhez, így a külföldieknek már nem nagyon éri meg hozzánk fordulni, hanem az Európai Szabadalmi Hivatalhoz mennek, és ha ott megkapták a szabadalmat, akkor azt itt érvényesítik - tehát, ilyen esetekben mi nem elbírálunk, csak elfogadunk.
Ebből a nyolcszáz találmányból mennyi kapja meg a szabadalmat?

Három fő kritériumnak meg kell felelniük a találmányoknak: legyen új, feltalálói tevékenység eredménye és működjön. Tehát, ha mondjuk lekerekítenek valamit, ami eddig szögletes volt, arra még nem adunk szabadalmat. Az utolsó kritériumon gyakran bukik meg a dolog; például, amikor örökmozgót „találnak fel”. De nem az elutasítás a legjellemzőbb, hanem a megszűnés, azaz, hogy az illető érdekmúlás, illetve fizetés vagy válasz hiánya miatt nem kapja meg végül a szabadalmat. Az is lényeges, hogy olyan tervrajzokat nyújtson be a kérelmező, amelyek alapján el lehet készíteni a találmányt; hiszen a valóságban is ilyenek alapján gyártják a termékeket. Ha mi a rajz alapján el tudjuk képzelni, hogy azt a bizonyos dolgot valóban elő lehet állítani, akkor megfelel; a részletekbe itt annyira nem megyünk bele, ugyanis a bizonyítási teher rajtunk van, azaz, ha úgy döntünk, hogy valami nem működhet az adott módon, akkor azt bizonyítanunk is kell.

Leggyakrabban milyen tevékenységi területeken hasznosítható eszközökkel szoktak jelentkezni?

A Magyar Szabadalmi Hivatalnak hat osztálya van (az Építő- és Könnyűipari, a Gépészeti, a Villamossági és Fizikai, a Gyógyszeripari, a Mezőgazdasági és Fajtaoltalmi, valamint a Vegyipari és Biotechnológiai Osztály), azokon belül alcsoportok, mi negyvenen vagyunk, mindenkinek megvan a saját szakterülete. Minden területre érkeznek kérelmek, persze van, ahova kevesebb; egy kollégám most ment el, présekkel foglalkozott, de egyszerűen nem fordult hozzá senki présekkel, így nem volt munkája. De örökmozgó például mindig van, minden évben bejelentenek párat.

A bejelentések mekkora hányadánál van szó valóban fontos újdonságról?

Van, hogy az illető azt hiszi, hogy nagyon fontos dolgot talált fel, aztán kiderül, hogy mégsem az. Sokan megoldani vélik a világ energiaproblémáit, pedig a találmányuk valójában a célra nem alkalmas.

Azért találkoztak már valóban fontos, hiánypótló találmánnyal?

Ritkán látok olyat, amin magam is fellelkesedem, és úgy gondolom, beszállnék pénzzel, ha tudnék: olyan évi két-három esetben érkezik ilyen bejelentés. Pár éve készítettem egy felmérést a korábbi szabadalmak utóéletéről, azok között például volt egy olyan találmány, amely a rákos betegek kezelésére szolgált. Egy lombikban egy mintán ki lehetett próbálni egymással párhuzamosan több gyógyszert is, és amire reagált a minta, csak azt adták be a betegnek. Ezzel rengeteg időt nyertek, és sokkal kevésbé mérgezték a pácienst.

Vagy volt egyszer egy olyan ötlet, amelynek segítségével a GPS-piacot ha uralni nem is, de egy nagy szeletét meg tudtuk volna szerezni. Akkoriban még be kellett pötyögtetni a koordinátákat ezekbe a készülékekbe, és az illető azt találta ki, hogy egy vonalkódra írjuk rá őket, majd ezeket névjegykártyákra tegyük rá. Tehát, ha például a fogorvostól kapunk egy névjegyet, azt bedugjuk a gépbe, és már mutatja is az irányt, hogy juthatunk el a dokihoz. Ez a találmány igen nagy könnyítést jelentett volna az akkori technikához képest. Mára sokat fejlődött a tudomány, így erről már lecsúsztunk; de tíz éve tarolhattunk volna vele - egy magyar szabadalommal. Végül azonban nem valósult meg, mert volt, aki egyszerűen nem hitte el, hogy mindez egy kicsi, a tenyérben elférő szerkezettel megoldható, pedig ott volt az orra előtt, ugyanis a feltaláló elkészítette a prototípust. Nem volt fantáziájuk, nem látták meg benne a lehetőséget. Fejlettebb országokban ez másképp megy: erre külön intézmények vannak, ahova bemegy az ember az ötletével, és azt mondják neki, hogy rendben, indítsunk egy részvénytársaságot, ha jegyeznek valamennyi részvényt, beindítjuk a dolgot, és elkezdjük gyártani az eszközt. Lehetne ezt így is csinálni, de nálunk nem működik.

Azokból a találmányokból, amelyek megkapják a szabadalmat, mennyit kezdenek el valóban gyártani később, mennyi válik mindennapi használati tárggyá?

A bejelentések egyharmada, egynegyede kapja meg a szabadalmat, ennek egy-három százalékát hasznosítják a későbbiekben.

Mi lehet ennek a rossz aránynak az oka?

Sok minden kell ahhoz, hogy valamiből sikeres termék legyen. Fejlesztés alatt is kiderülhet, hogy közben kihoztak valami újat, ezért az adott eszköz már felesleges; a pénz is elfogyhat, és nem jut a marketingre, így be sem vezetik a terméket a piacra.