"A csokoládé manapság nagy rész duma, nagy rész cukor és nagy rész csomagolás"

Az igazi csokoládé felfedezésének kalandos útját a Der Spiegel című német magazin újságírójával osztotta meg.

A firenzei származású csokoládégyártó 22 évesen hagyta el hazáját és először Zaire-ban telepedett le, ahol fáradságot nem kímélve egy 2500 hektáros ültetvényen nevelgette a kávét a dzsungel közepén. Ő volt az első, aki oly módon gondozta a cserjéit, mint egy szőlősgazda a tőkéit. De meg is lett az eredménye: végre olyan kávét ihatott, amilyenre mindig is vágyott. Közben családot alapított, ám amikor új otthonát elérte a háború szele, menekülni kényszerült feleségével és két gyermekével.

1993-ban Sao Tomé és Príncipe szigetköztársaságban találtak új hazára. A kisebbik szigeten éldegéltek egy tengerparti faházban, amelynek környéke olyan elhagyatott volt, hogy akár meztelenül is sétálgathattak. Corallo a sziget belsejébe vezető túrái során hamarosan elhagyatott kakaóültetvényekre bukkant, a kétszáz évvel ezelőtt még Brazíliából érkezett bokrok utódaira.

Corallo szerint ezek a cserjék ugyan kevesebb termést hoznak, mint a mai túlnemesített hibridfajták, amelyek a világ nagy csokoládégyárait látják el kakaóbabbal, ám az ízük messze túlszárnyalja a modern rokonokét.

Az olasznak több évébe telt, amíg szívós munkával kikísérletezte a csokoládégyártás helyes metódusát. Ennek néhány lépését megosztotta a német magazinnal, ám a titkos receptet természetesen nem adta ki.

Először is több mint két hétig erjeszti a leszüretelt kakaóbabot, éppen úgy, ahogy a szőlővel teszik a bortermelők. Ez az időtartam merőben szokatlan a csokoládégyártóknál.
Aztán a szárítás és a gondos kézi válogatás következik.

A nagy gyártók csokoládémassza-készítő eljárásáról olyan elítélően nyilatkozott, hogy abból az is kiderült, nyilván jóval óvatosabban bánik az előkészített szemekkel, azt azonban már nem árulta el, hogy miként éri el a kóstolók szerint mennyei aromát.

Csokoládéi a gourmet magazinok ünnepelt sztárjai, Corallo Cacao elnevezésű termékeit Franciaországba, Olaszországba, Spanyolországba, az Egyesült Államokba és Japánba exportálja, de valójában kevéssé érdekli az üzlet. Valódi megszállottként inkább az motiválja, hogy megmutassa a világnak, milyen is a csokoládé íze - úgy istenigazából.

Persze nem olcsó a portékája, s csak azt tudja meggyőzni, aki megengedhet magának úgy 3000 forintnyi kiadást egy 130 grammos szeletért.

Kínálatában sokféle csoki szerepel: a 75 százalékos kakaótartalmú gyömbéres ízesítésűtől a 100 százalékos "csokoládék csokoládéjáig".

"A csokoládé manapság nagy rész duma, nagy rész cukor és nagy rész csomagolás" - állította a csokoládégyártás magányos hőse, aki nyilván nem veheti fel a versenyt a szerinte silány terméket forgalmazó hatalmas konkurenciával, mégis optimista.

"Szerintem a csokoládéipar tart tőlünk. Igazuk van" - értékelte szerepét Corallo, aki közben magára maradt kedvenc édességeivel, mert felesége a közelmúltban elvált tőle.
Hiába, egy édes embernek is lehet nehéz természete.