Jóllehet Albániával kapcsolatban Magyarországon a legtöbb embernek az elmaradottság, a bűnözés és mindenféle áldatlan állapotok jutnak először eszébe, nagyon meglepődnének a magyar olvasók, ha látnák, hogy Európa egyik legszegényebb országának fővárosában bizony akadnak üzletek és kávézók, amelyeknek Budapesten sem kellene szégyenkezniük.
Tirana központjában ultramodern üzlet- és irodaközpont ikertornyai magasodnak. Az albán televíziók képernyőin az első helyi valóságshow pereg, és a Magyarországon is unalomig ismert, izomerősítő és fogyasztó eszközöket kínáló reklámok is láthatók - a bő egy évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest szembetűnőek a változások.
Az összkép persze korántsem rózsás. A tiranai csillogástól élesen válik el sok esetben az elegáns üzletek közvetlen környezete. A boltok feletti emeletek homlokzata kopott, rosszabb esetben hiányzik a vakolat is. A közelben jó eséllyel működhet olyan keleties stílusú, a teljes utcafrontra nyitott, szegényesen berendezett bolt, zöldségesüzlet, amelyet egy szem villanykörte világít meg, a vásárló pedig jobban teszi, ha az ütött-kopott járdára is gyakran pillantást vet, ha nem akar orra bukni.
Enver Hodzsa egykori diktátor mauzóleuma is jobb sorsra érdemes. A modern stílusban épült, piramis alakú épület ma elvileg nemzetközi kulturális központ, de kerek belső tere kong az ürességtől. Egy vetítővászon és a kör szélén halomba rakott székek arra utalnak, hogy időnként moziként üzemelhet; az épület lejtős homlokzatán iskola után gyerekek csúszkálnak.
Egyes tiranai villanyoszlopokon már-már gordiuszi csomóba futnak össze a vezetékek, de időnként teljesen hasznavehetetlenek: több üzlet, kávézó előtt berregnek benzines áramfejlesztők, amelyek az áramszünetek alatt biztosítják a folyamatos üzletmenetet. Tavaly az egész évet súlyos ellátási gondok kísérték végig; most, februárban viszonylag jó a helyzet, az olvadó hó ugyanis feltölti az ország áramellátását részben biztosító vízierőművek tározóit.
Tirana ma egyesek szerint úgy fest, mint Törökország huszonöt évvel ezelőtt. A változásoknál azért figyelembe kell venni, hogy a fővárosban koncentrálódik az albániai vállalatok, pénzügyi források harmada; vidéken általában rosszabb a helyzet.
A város amúgy a szó szoros értelmében is tarkán fest. Edi Rama festőművészből lett polgámester kezdeményezésére ugyanis több helyütt rikító színekkel pingálták ki a lakóházak homlokzatát, ezzel próbálva oldani a korábbi szürke egyhangúságot.
Az albán fővárosban közlekedő autók harmada-negyede (jobb-rosszabb állapotban lévő) Mercedes, de szép számmal futnak BMW-k, Audik, Volkswagenek, Opelek, Toyoták, Mazdák, Mitsubishik, Renault-k és Peugeot-k, köztük sok nagyméretű autó, terepjáró. Bizonyára sokkal olcsóbban szerezhetők be, mint Budapesten, a járművek sokszor kétes eredete miatt. A vezetési kultúra keleties: ha nincs közlekedési lámpa, a nagy Mercedes nem szívesen áll meg a zebrán átkelő gyalogos előtt.
Az utazási irodáknak is nagy keletjük van: az albán fővárosban több tucatnyian kínálják szolgáltatásaikat térségbeli vagy nyugat-európai célállomásokra, de New Yorkba és Torontóba is hirdetnek utakat, repülőjegyet. A kirakatokban az irodák partnereként feltüntetett tucatnyi külföldi légitársaság között rendszerint a Malév logója is ott díszeleg.
A szervetlen fejlődésre utal a távközlés állapota is. A főtértől alig háromszáz méterre lévő egyik szállodában például nincs internetkapcsolat, de a tőszomszédságban működő internetkávézóban a roskatag falépcsőn megközelíthető félemeleti kis helyiség tömve van: Tiranában is sokan szeretnek a modern világ információs szupersztrádáján száguldani.
