A pszichoterápia: olyan orvosi gyógymód, amely hatását lélektani eszközökkel éri el. Megvannak a maga szabályai, módozatai, technikái. Alkalmazását ugyanúgy a beteg részletes vizsgálata előzi meg, mint minden más gyógymód esetében. A választott módszer a beteg és a betegségének jellegétől függ.
A gyógyítási folyamat lélektani tényezői között kiemelt szerepe van az orvos és beteg közötti kapcsolatnak. Egyes irányzatok azt vallják, hogy ez a pszichoterápia lényege, amelyben az orvos szerepe a meghatározó, hiszen saját egyedi személyiségével vesz részt a terápiás folyamatban. Ezért van kiemelt jelentősége annak, hogy az orvos mennyire van tisztában önmagával. Bálint Mihály, a neves orvos-pszichológus, pszichiáter szerint a gyógyító folyamatban az orvos saját személye is gyógy-tényező, "orvos-gyógyszer". Világos, mennyire fontos, hogy az orvos ismerje ennek a "gyógyszertanát", vagyis önismerete legyen.
Napjainkban a pszichoterápiának széles köre ismert és alkalmazott. A teljesség igénye nélkül csupán néhány eljárásra utalhatunk. A pszichoterápiás eljárások legegyszerűbb formája, hogy az orvos beszélget a pácienssel. Ennek keretében a beteg sokféle segítséget, tanácsot kaphat aktuális problémáinak megoldásához. Ezt racionális pszichoterápiának is nevezik. Az úgynevezett racionális-emocionális pszichoterápia esetén a pszichológus megkísérli, hogy az érintett személy egyes kóros magatartásformáit korrigálja. Ennek módja lehet, hogy azokat racionális szinten, gyakorlati példákon elemzik. Főképpen pszichoszomatikus betegek kezelésében használt eljárás a biográfiai analízis, magyarán az élettörténeti elemzés. Ez esetben a szabad gondolattársítás módszerével az orvos-pszichológus háttérben rejlő tudatalatti tényezőket igyekszik feltárni.
A pszichoterápiás eljárások közé sorolható a hipnózis is, amely régi módszere az orvostudománynak és pszichológiának. Hatása szuggesztión, azaz a szó meggyőző erején alapul, amely a hipnózisban sajátosan megváltozott tudatállapotban érvényesül. Modern elméletek a szavakkal történő reflex-kiépítést hangsúlyozzák. Így közelíthető meg az autogén tréning elnevezésű módszer is, amit a német K. Schultz fejlesztett ki. Lényege, hogy szakember segítségével a páciens fokozatosan megtanulja izmainak ellazítását, vegetatív - nem akaratlagos - idegműködésében bizonyos változások előidézését. Ez nemcsak az idegrendszer tartós feszültségének feloldását segíti elő, hanem önszuggesztiós hatása révén az élet problémáinak megoldásában is eredménnyel alkalmazható.
A viselkedésterápiák a pszichoterápiás módszereknek különleges irányzatát jelentik.
Számos, részletesen kidolgozott eljárás használatos. E módszer alapgondolata az, hogy a beteges viselkedés megnyilvánulások - kóros félelmek - megszüntetése azáltal lehetséges, hogy tanulás útján a kóros kapcsolatokat fellazítják, új, egészségesebb viselkedésformák kialakítására pedig célzott tanulási programokat dolgoznak ki. A helyes viselkedést pozitív megerősítéssel rögzítik. A viselkedésterápiák elméleti háttere a lélektannak kísérleti irányzata: a behaviorizmus. Jelentősége a modern pszichoterápiában egyre nő. A pszichoanalízissel sok szempontból ellentétes felfogást képvisel, mégis e két irányzat korunkban a pszichoterápia részben szembenálló, rivalizáló, legjelentősebb áramlata.
A csoport-pszichoterápiák szintén a pszichoterápiás eljárások közé tartoznak. Ez esetben egyidejűleg több beteget kezelnek. Jellemző sajátosság, hogy a csoportos pszichoterápiánál a gyógyító folyamatban nem csupán az orvos-beteg viszony a döntő. Sőt, ez háttérben is szorulhat, és a beteg csoporttagok közötti viszony kerül előtérbe. Mivel a személyiség kóros irányú hajlamai a társas hatások révén jönnek létre, a csoportos közeg jó lehetőségeket kínál arra, hogy a kóros viselkedést társas közegben elemezzék és próbálják korrigálni.
A lélektani tényezők várhatóan mindinkább előtérbe kerülnek a gyógyításban. E folyamat részeként az általános orvosi szemléletnek is meg kell újulnia, amihez természetesen intézményes feltételek is szükségesek. A folyamatban lévő egészségügyi reform során az egészségügyi intézmények elszemélytelenedésének folyamatát meg kell állítani! A beteg elsősorban személyes kontaktust keres az orvossal, aminek egyik feltétele, hogy az egészségügyi intézményekben az orvos négyszemközt találkozhasson a beteggel. Alapkövetelmény az is, hogy az orvosnak legyen kellő ideje ahhoz, hogy a beteggel foglalkozhasson, és ne kössék le energiáját formális adminisztrációs intézkedések.
