Habeant sua fata libelli - a könyveknek megvan a maguk sorsa - mondták a régi rómaiak, s ez a mondás érvényes a hivatalos iratokra is. Amikor a kurucok 1711-es fegyverletételével végetért a Rákóczi-szabadságharc, már nagyon sok hivatalos irat, levél gyűlt össze Nógrád megyében erről az időszakról. Ezek nagy része minden bizonnyal kompromittálhatta volna a felkelésben a kurucok oldalán résztvevőket. Így az akkori előrelátó vármegyei emberek ezeket egy másik megyébe, Hevesbe, ott is az egri káptalan irattárába származtatták át. Az egyházi iratok között - gondolhatták - csak nem fognak olyan nagy hévvel kutakodni a bécsi udvar helyi megbízottai, mint ahogy az egy egyszerű városi levéltárban elképzelhető. Így is lett. S amikor már elcsitultak a 19. század fordulójának felségsértési perei, az egriek visszaadták az iratokat a nógrádi levéltárosoknak.
Itt bukkant rá a nógrádi és a magyar múzeumi élet megteremtőinek egyike, Nagy Iván. (Ő elsősorban a magyar családok eredetével foglalkozó munkája után lett híres, amelyet a családfakutatók egyszerűen, a nevet egybeírva "a nagyiván"-nak hívtak és hívnak.) Az 1824-ben született akadémikus 1853-ban kezdett foglalkozni a visszatért iratokkal. Szorgos munkával másolatokat készített róluk.
Hogy milyen jól tette, az 1866-ban bizonyosodott be. Akkor ugyanis egy vasúti utazás során eltűnt az a bőröndje, amelyben e nevezetes iratok nagy része volt. Ezt írta naplójában az említett év augusztus 2-án, amikor Budapestről (nyilván az Akadémián is bemutatta ezeket az iratokat) Horpácsra utazott: "Mentünk Horpácsra gőzösön, holmink kocsin. Elveszett egy kofferem Rákóczi-féle eredeti levelekkel tele, 1701-1711. évig".
Ezután senki sem tudott az értékes iratokról, levelekről, egészen századunk elejéig. Ekkor vették észre az erdélyi Kovászna megye levéltárának kutatói Sepsiszengyörgyön, hogy Nógrád megyei iratokat rejt intézményük. Ők ezek sorsáról is beszámolhattak kollegáiknak. Az ott lévő eredeti iratok 1701-től 1707-ig készültek. Köztük megtalálhatók I. Lipót, II. Rákóczi Ferenc, gróf Bercsényi Miklós, Gyürky Ferenc Nógrád vármegyének szóló levelei. A levelek mellett értékes összeírások is fennmaradtak, mint például a vármegye birtokosainak és a hozzájuk tartozó portáknak a listája 1702-ből, a vármegye gyalogságának 1704. évi lajstroma, vagy az 1707. évi dikális (hadiadó) összeírás.
A feljegyzések szerint a mintegy 100 oldalnyi iratot 1874-ben Szterényi József történész ajándékozta az akkori Székely Múzeumnak. Ez nyilván Trianon után megszűnt, anyaga beolvadt a román levéltári rendszerbe. 1961-ben került a Kovászna megyei Levéltárba, amely Sepsiszentgyörgyön működik. Itt magyar nemzetiségű levéltárosok lettek rá figyelmesek, s amikor látták, hova valósiak, másolataikat 2005-ben megküldték magyar kollegáiknak a Nógrád megyei Levéltárba. Így ért véget a Rákóczi-iratok Kárpát-medencei vándorlása, tényszerűbben kifejezve: körútja.
