1867-től a hadügyminisztérium lapjának főszerkesztőjeként publikált a katonaéletből vett, népszerű írásokat, amelyeket utóbb kötetben is közreadott. Az olasz egység létrejötte után kiábrándult a katonaságból, s csak az irodalommal foglalkozott. Torinóban telepedett le, külföldi utjain szerzett élményeit útikönyveiben osztotta meg olvasóival, megteremtve a világjáró riporter típusát. Spanyolországról, Londonról, Hollandiáról, Marokkóról, Párizsról szóló útleírásai ebben az időben igen népszerűek voltak.
Legnagyobb sikerét az 1886-os A szív című regényének köszönhette, amelyet megjelenése után nem sokkal már számos nyelvre lefordítottak, s napjainkig olaszul több mint 300 kiadást ért meg. A mű főhőse egy harmadik elemista torinói kisfiú, Enrico Bottini, aki naplóformában számol be iskolai élete apró-cseprő eseményeiről, kis társaival elkövetett csínytevésekről, huncutságokról. A naplót helyenként megszakítják a tanítók elbeszélései, példázatai, amelyek a kötelességtudatról, az áldozatkészségről, a hazaszeretetről szólnak. A mai kiskamasz olvasó már minden bizonnyal idegenkedik a mű pátoszától, érzelmes retorikájától, de tagadhatatlan, hogy az író mély életismerettel, bensőséggel, beleérző képességgel ábrázolja e kisiskolások életét. De Amicist állítólag fiai, Furio és Ugo iskolai kalandjai inspirálták a mű megírására. A szívben regény számos film alapjául szolgált, készült belőle mexikói, argentin és olasz filmfeldolgozás is.
1891-ben De Amicis nem is annyira ideológiai megfontoltságból, mint inkább érzelmi okokból csatlakozott a szocialista mozgalomhoz. Érdeklődése egyre inkább a társadalmi kérdések felé fordult, regényeiben is a szociális problémákra fókuszált: írt az olasz kivándorlók kilátástalan sorsáról, a munkásoktatás égető kérdéseiről, az elnyomottak iránti részvét szükségességéről. Egy regényéből Majakovszkij forgatott filmet 1918-ban Kisasszony és a huligán címmel.
Életének utolsó éveit több családi tragédia is beárnyékolta, előbb édesanyját veszítette el, majd Furio fia vetett önkezével véget az életének. Egészsége ezt követően megromlott, s 1908. március 11-én szívrohamban meghalt.