Mit érez a baba a méhben?

Az életünkben megtörtént eseményekre orvosi berkek szerint csak kétéves kortól emlékszünk, ami előtte volt, azt legfeljebb a tudatalattink regisztrálja, és csak nehezen lehet előcsalogatni. De mindig akad egy-egy gyermek, aki nem enged a szülői nyomásnak, és rendre felemlegeti két élet közötti vagy előző életbeli emlékeit.

Az első árulkodó jel, hogy a kicsi olyan tudással rendelkezik, mely messze meghazudtolja korát. Ez a tudás leginkább tapasztalatokból szerzett, ami ugye egy két-három éves gyermeknek még kevés van. Sőt, arra is van példa, amikor a szülés és a magzati lét történései nem törlődnek az agyból. Egy alkalommal egy hároméves kislány számolt be anyjának arról, milyen volt az anyaméh belülről.

– Amikor még csak növekedtem a pocakodban, nem volt sötétség. Ott minden csillogó és fényes, de nagyon zajos. De születéskor hirtelen sötétség lesz, zavaros és még hangosabb, mint előtte – számolt be élményeiről a kis Nora.

Azt is elmondta, hogy születése előtt Jézussal volt együtt, de amikor világra kellett jönnie, hirtelen elment, viszont nem árulta el, hogy hová. Amikor meglátta a szülőszoba fényeit, már jól ismerte édesanyja hangját. A szülés közben Nora nagyon elfáradt, ez volt az egyik leghangsúlyosabb élménye.

Később előző életéről kezdett beszélni édesanyjának, aki akkor döbbent meg még jobban, mikor előkerült egy megbarnult, összetekert térkép a fiókból és a kislány elmondta a kontinensek neveit és rájuk is mutatott. Még a New Yorkban élő nagynéni lakhelyére is mértani pontossággal bökött rá, pedig korábban még nem is látott térképet.

Az anyuka sohasem hitt a reinkarnációban, és azt sem vette komolyan, amikor a boltban sorban állás közben odalépett hozzájuk egy férfi, és azt mondta: ez a kislány nem először van köztünk, nézze meg az arcát, már mindent látott és bölcsesség sugárzik a tekintetéből. A mama legyintett, de a térképes eset után egyre bizonyosabbá vált, hogy a csöppség legalább egyszer már leélt egy életet.