A hatalmát a harmincas évek második felére megszilárdító Hitler 1938-ra elérkezettnek látta az időt külpolitikai törekvéseinek megvalósítására. A Ruhr- és a Saar-vidék visszaszerzése mellett elsődleges célja a német nyelvterületek egységesítése volt, annak ellenére, hogy az I. világháborút lezáró versailles-i békeszerződés egyértelműen kimondta: Ausztria és Németország nem alkothat egységet.
Az Ausztriában is jelentős támogatottságot élvező nemzetiszocialista párt 1934-ben már sikertelen puccsot kísérelt meg, amelynek során meggyilkolták Dollfuss kancellárt. Utóda, Kurt Schussnigg egyre inkább a fasiszta Németország nyomása alá került, majd 1938. február 12-én tartott megbeszélésükön Hitler falhoz szorította az osztrák vezetőt. A katonai beavatkozással megfenyegetett Schussnig engedett az ultimátumnak és az osztrák nácik vezetőjét, Arthur Seyss-Inquartot nevezte ki belügyminiszternek, aki pozíciójából adódóan a rendvédelmi szerveket is irányította.
Az esemény feletti ellenőrzést elvesztő, kétségbeesett kancellár a szociáldemokratákat és a kommunistákat is "harcba szólította" a patriotizmus felélesztéséért és a függetlenség megőrzéséért. Március 13-ra népszavazást írt ki az ország önállóságának megőrzésére, a kedvező döntés reményében még a korhatárt is 24 évre emelte, hogy távol tartsa a náci ideológia iránt nagy számban elkötelezett fiatalokat. Hitler és gépezete válaszul káoszról és zavargás kitöréséről kezdett beszélni, azt állítva, hogy Ausztria népe Németországot hívja segítségül a rend helyreállításához. A német vezető március 11-én ultimátumot intézett Schuschnigghoz, amit "jóindulatúan" két órával meghosszabbított, de még lejárta előtt elrendelte a német csapatok Ausztriába való bevonulását (döntéséről maga Göring is csak órákkal később értesült).
A Wehrmacht 8. hadosztálya március 12-én reggel átlépte a határt, ellenállásba nem ütköztek, a fogadtatás inkább barátságosnak volt mondható. Sokan karlendítéssel és virágokkal várták a bevonulókat (innen a Blumenkrieg kifejezés), a legnagyobb ovációban azonban az "egykori határt" szülőfaluja, Braunau közelében átlépő Hitler részesült.
A hatalomátvétel zökkenőmentesen, mintegy két hét alatt végbe ment, persze ehhez az is kellett, hogy a nácik pillanatok alatt bebörtönözzenek több mint 70 ezer, a rendszerre veszélyt jelentő ellenzékit. A nagyhatalmak szorosan figyelemmel kísérték az Anschlusst (vagyis kerülték a beavatkozást), a folyamat az április 10-én megtartott (nyílt és nem titkos) népszavazással zárult, amelyen a szavazók 99,73 százaléka az egyesülés mellett voksolt.
Ausztria évekre elvesztette önállóságát, Ostmark néven lett a harmadik birodalom tartománya. Csak 1945-ben lett újra független, teljes szuverenitását pedig csak az 1955-ös alaptörvény elfogadása után nyerte vissza.
