Gyulafehérvárról, máris indult Lakitelekre, hogy eleget tegyen a kalocsai érsek felkérésének, s a kalocsai, a váci és a szegedi egyházmegye papjait lelkesítette tanításával. Húsvétvasárnap a kaposvári székesegyházban mutat be szentmisét, másnap Nagykanizsán beszél homíliájában húsvét misztériumáról.
- A gyulafehérvári, a szatmári, a nagyváradi és a temesvári egyházmegye nyolcvanegy - ahogy ott hívják őket - kicsi papjával találkoztam. Tizenöt elmélkedést tartottam, miséztem, s esténként beszélgettünk. Húsz román kicsi pap is jegyzetelte a mondandómat; megszervezték számukra a tolmácsolást - mesélt különleges nagyböjti programjáról Balás Béla püspök.
- Mi érdekli az erdélyi kispapokat?
- Mindenevő, farkasétvágyú volt a társaság. Külön megköszönték a természettudományos vonatkozásokat. Esténként pedig arról is faggattak, hogyan beszéljenek a szerelemről a fiataloknak, mit mondjanak a jegyespároknak a házasságról. Nekem sok kedves hazai tapasztalatom van, jó a kapcsolatom a házasulandó fiatalokkal, akiknek nem ellensége az egyház. Segít ebben, hogy élnek még a magam emlékei ifjú koromból. Helyes sorrendben kaptuk a kereszténységet. Előbb a szépségét, aztán az értékét ismerhettük meg. Kezdetként a gyakorlatot, aztán nyomában az elméletet adagolták. Tőlük kaptam a fegyelmet, a romantikát, a közösséget, dolgoztam a jellememen, élveztem az eseményeket - a kirándulásokat, a táborozásokat, a színházi élményeket -, és vállaltam a kockázatot. Felnéztem nagyszerű vezetőimre, s így semmilyen gondom nem volt sem a gimnáziumban, sem pedig a főiskolán. Szép és tartalmas ifjúságot vallhatok magaménak. Hogy mi volt a titka? Utólag elemezve rájöttem: az 50-es, 60-as években a megnyomorított magyar egyház még a zsinat előtti helyzetében is jól nevelt.
- Egyházi iskolába járni mindig rangot jelentett. Most hogyan nevel az egyház, hiszen a rendszerváltás után meglehetősen kiterebélyesedett az egyházi intézményhálózat?
- Szerintem most is jól, és az óvodától a gimnáziumon át a hitoktatóképzésig a Kaposvári Egyházmegyében is megvan a folytonosság. Őrizzük a hasznos hagyományokat.A közelmúltban került a kezembe egy kaliforniai felhívás, amelyben arra buzdítják a szülőket: ha azt akarják, hogy megmaradjon gyermekük egészséges szemlélete a családdal, a házassággal, a szexualitással, az ősi értékekkel kapcsolatosan, akkor az állami intézményekből - ahol már majdnem az anya és az apa szót is tiltják - menekítsék egyházi iskolákba a gyermekeiket. Ez pedig elgondolkodtató, hiszen a sokak által majmolt Amerikából való a felhívás.
- A végzett papok mennyire értenek az ifjúság nyelvén. Tudnak-e, akarnak-e helyesen bánni ezzel a meglehetősen érzékeny nemzedékkel?
- Diákkorom tanárai a mi nyelvünkön szóltak hozzánk. Tisztelték a régi idők szenteket nevelő skolasztikus értékrendjét, de szerencsére az ember érintettségével számoló egzisztenciális nyelven beszéltek velünk. A kedves cserkésztiszt, Koszter atya, kalocsai kanonok azt mondta, a gyerek nyelve a mosoly és a játék, én pedig azzal toldottam meg: a serdülő nyelve a humor és a verseny, a felnőtté pedig a remény és a harc. Szerintem a papi szolgálat legszebb, leghasznosabb része az ifjúsági munka, ugyanis mindenkinek jó. Jó a kicsiknek, mert felnézhetnek a nagyobbra. Jó a kívülállóknak, mert csatlakozhatnak, s jó az időseknek is, mert van kikért élniük. Az egyházmegyékbe a fiatalok visznek életet -közösségeikkel, ötleteikkel, szolgálatukkal, és ezáltal a papnak is örömforrást jelentenek, hiszen a lelki családot jelentik számukra. Ne gondoljuk azt, hogy a fiatalok rosszak, gonoszok! Csak akkor lesznek azok, ha magukra hagyjuk őket. Ehhez viszont nekünk, papoknak is életre kell kelnünk. A hittan tartalmát, formáját, nyelvezetét például szakadatlanul változtatni kell. Ez nem megalkuvás, hanem talpraesettség. Párbeszédre kell törekedni, érteni kell a nyelvüket. Én például azért nézem a televízióban a Barátok közt című sorozatot, hogy benne legyek az általuk beszélt nyelvi közegben. Kérjünk bátran segítséget a kamaszoktól és a nagy fiataloktól, és minél többször nyomatékosítsuk: bízunk bennük! A fiatal papok legtöbbjében megvan erre a késztetés. Én magam is írtam egy kézikönyvet nekik Az első plébániám címmel, amely azért érte meg a második kiadást, mert erdélyi paptestvéreink is szerették volna hasznosítani a benne foglaltakat, amelyet gondolatébresztőül szántam - válaszolta szenvedélyes hittel a püspök.
- A katolikus, a református és az evangélikus egyház közösen hirdette meg erre az esztendőre A Biblia Évét, amelynek mottója: Boldog, aki olvassa. A könyvesboltokban soha ennyi Szentírás nem fogyott; egyes kiadók féláron kínálják a "könyvek könyvét". A bibliai tanítások is segíthetnek a fiataloknak…
- Igen, habár egy kicsit tartózkodó vagyok. Jelenits tanár úr, aki szentírástudós, országosan elismert szellemi vezető, óvatosan azt mondta: "az ige testté lett, de nem bibliává." Nem varázskönyv a Szentírás. Úgy nem működik, hogy kiragadok belőle mondatokat. Ezért nem elég csak nyersen fogyasztani, érteni is kell a bibliai sorokat, és magunkra alkalmazni a felfogott üzenetet. Egy kicsit úgy érzem, mintha könyvkereskedelmi, esztétikai, könyvtárhasználati misszió lenne. Hiányzik a hermeneutika, a bibliai segédtudomány az iratok értelmezéséhez. Enélkül pedig a tőlünk több ezer évvel ezelőtti és tőlünk több ezer kilométerrel távolabb zajló eseményeket nem tudjuk pontosan értelmezni. Ismerni kell a műfajt, a keletkezés körülményeit, hogy valóban felfogjuk a rajtuk keresztül érkező üzeneteket.
