Olyan apró ínyencségek, mint hogy az Országgyűlés tendenciózusan újra leszavazta a köztársasági elnök ombudsman-jelöltjeit, és persze továbbra sem hajlandó egyeztetni a pártokkal, vagy hogy botrány robbant ki az SZDSZ tavalyi elnökválasztó küldöttgyűlése kapcsán, már alig érik el az átlag magyar politikafogyasztó ingerküszöbét.

Lehet, hogy mégis igaza van Dávid Ibolyának abban, Gyurcsány Ferenc körül elfogyott a levegő, és talán le kellene mondania. A dávidi gondolatmenet azonban azon a ponton sántít, hogy szerinte a demagógiának és a populizmusnak addig lesz tere a hazai közbeszédben, amíg nem változik a miniszterelnök személye. Lárifári. A dem. és a pop. nem személyfüggő megnyilvánulások, legalábbis abban az értelemben semmiképp, hogy mely személy hatalmi helyzetével és törekvéseivel indokolják a meglétét. Orbán, Semjén és követőik éppoly demagógok és populisták lennének a hatalom megszerzése után is, mint most, elvégre a hatalom roppant illékony, megtartására és újbóli megszerzésére további erőfeszítések szükségeltetnek, és aki már egyszer s azóta számtalanszor kijátszotta a dem. és pop. kártyákat, az nagy valószínűséggel a későbbiekben is megteszi azt, függetlenül a politikai ellenfél személyétől.

Gyurcsány tehát nem az MDF elnökének indokai miatt kellene távoznia a hatalomból és környékéről, sokkal inkább az, hogy a „szociális” referendumot követően new yorki székhelyű Standard and Poor’s hitelminősítő intézet stabilról negatívra (BBB+-ról, BBB- -ra) rontotta hazánk adósság- besorolását, ami komoly figyelmeztetés a honi politika és gazdaság irányítóinak. Bár Petschnig Máris Zita közgazdász egy minapi rádióműsorban a leminősítés figyelmeztető jellegét hangsúlyozta, kitért arra is, hogy a kialakult hazai és nemzetközi környezetben félő, hogy Gyurcsány és kormánya már nem lesz oly következetes híve a reformok folytatásának, mint volt a népszavazás előtt.

Ugyancsak ezt erősítette meg a Horn-kormány pénzügyminisztere, Békesi László is, aki már politikusabb szemmel értékelte az igenek minden várakozást fölülmúlóan elsöprő győzelmét és a várható következményeket. (Haza és lemaradás, NOL-KLubrádió - 2008. március 12.). Az egykori pénzügyér szerint ugyan az elindított reformok leállítása csak tetézné a regnáló kabinet bajait, viszont bő egy évvel az Európai Parlamenti választások, kettővel az országgyűlésiek előtt már feltehetően nem lesz ereje és bátorsága a jelenlegi kormánynak továbbvinni a megkezdett reformokat, hacsak nem akar eleve feltartott kezekkel érkezni a soros megmérettetésekre.

Vélhetően marad a puha pöcs effektus, vagyis miután Gyurcsány már nem hátrálhat ki csak úgy a reformpolitikusi szerepből, ráadásul a konvergencia-program is szűkíti a mozgásterét, verbális szinten kitart korábbi politikája mellett, ám valójában lazábbra engedi ama gyeplőt, pártjának politikai túlélése érdekében látványos engedményeket lesz kénytelen tenni a lakosság irányába, már csak az őszre belengetett újabb népszavazási procedúra miatt is. Szóval őrzi is a reformer imázst, de vissza is vesz a tempóból. Elég szar perspektíva.

Az előbbi bekezdésben szándékosan nem Gyurcsány Ferenc túléléséről írtam; valószínűleg a kormányfő is számot vetett avval, hogy az ő politikusi pályája már leáldozóban van, legfeljebb antalli módon afelől táplálhat még hiú reményeket, hogy az idő majd az ő mostani elgondolásainak helyességét igazolja, és méltó helyet szerezhet magának az egy-két emberöltővel későbbi történelem tankönyvek oldalain.

A szocialistáknak viszont a közvélemény-kutatások mostani adatainak ismeretében reális esélye van arra, hogy 2010-re 10-15 százalék körüli kis párttá zsugorodjon, és a Fidesz várható abszolút többsége mellett nem sok esélye marad az ország vérkeringésében való hathatós részvételre.

Az SZDSZ számára is csupán egyetlen esély kínálkozik a túlélésre: ha egy megismételt elnökválasztáson búcsút vesznek a Gyurcsány árnyékában erősen amortizálódott Kókától, és egy erős legitimitással elnökké választott Fodor Gábor azonnali hatállyal kilép a koalícióból, visszacsalogatja a rendszerváltó liberálisok emblematikus figuráit, és elsősorban emberjogi és környezetvédelmi hangsúlyokba kormányozza a szabad demokratákat. Egy ilyen fordulat talán úgy 5 százalékot hozhat liberális konyhára.

Végezetül még egy fontos, jobbról érkező megállapítás, melynek igazságtartalmával immár kénytelen vagyok egyetérteni. A jelenleginél sokkal enyhébb megszorítások és átalakítások eredményes végig vitelére csak egy mostaninál sokkal erősebb, legitimitásában megkérdőjelezhetetlen kormány lenne esélyes, amit alátámaszt az is, hogy az aktuálisnál sokkal keményebb megszorításokkal járó Bokros-csomag fogadtatása sokkal enyhébb volt, mint a Gyurcsányé, amiben mindenképpen szerepet játszott az is, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció abszolút többséggel bírt a Horn-kormány alatt az Országházban.

Hogy mi várható a jelenlegi ellenzéki pártoktól a közeljövőben, egyelőre megjósolhatatlan. Az MDF pragmatizmusa, mindkét gyűjtőpárttól való távolságtartása addig tart ki, amíg a mérleg nyelve pozícióból nem kényszerülnek elmozdulásra. A Fideszről és csatolt részeiről pedig a korábban írtak az irányadóak. Vagy nem.