Budai Bernadett kormányszóvivő bejelentette, hogy hazánk szerdán elismeri Koszovó függetlenségét. Az egy hónapos kivárásnak okaként pedig a vajdasági magyarok zavartalan március 15-ei ünneplésének biztosítását jelölte meg. Milyen politikai következményei lehetnek annak, ha Magyarország felveszi a diplomáciai kapcsolatokat az önállósult tartománnyal? Várhatóak újabb magyarellenes atrocitások? A dilemma megértéséhez át kell tekinteni a jelenlegi szerbiai helyzetet.

Elszabadul a pokol Koszovóban...

Koszovó február 17-én kiáltotta ki függetlenségét, ami formálisnak tekinthető, hiszen gyakorlatilag már évek óta Szerbiától félig-meddig független közigazgatással rendelkezett. Egy külpolitikai elemzők sem számolt vértelenül, csendben végbemenő függetlenedéssel, de arról megoszlottak a vélemények, hogy Belgrád milyen ellenállást tanúsít majd. Hiszen még az eurointegrációs politikát folytató Demokrata Párt színeiben kampányoló Boris Tadic is kijelentette, Koszovóról a szerbek sosem fognak lemondani. Legfőbb riválisa, az államfőválasztás első fordulóját nyerő ultranacionalista Tomislav Nikolic pedig inkább az ország jövőbeli uniós tagságát áldozta volna fel, mintsem elismerje Koszovót.

A függetlenség első napjai végül nem okoztak komolyabb konfliktusokat, köszönhetően egyrészt annak, hogy Nikolic elbukta a választást, másrészt, hogy az ENSZ és az EU is felkészült a kritikus helyzetre. Brüsszel EULEX Koszovó elnevezéssel kétezer fős igazságügyi és rendészeti missziót küldött a tartomány fővárosába, Pristinába, hogy a közel 16 ezres KFOR rendfenntartó erők mellett szavatolják a térség stabilitását.

Aztán múlt héten mégis elszabadult az erőszak, Kosovska Mitrovicában az elküldött szerb közigazgatási dolgozók elfoglalták a bíróság épületét, a szerbek kirakatokat törtek be, és gyújtogattak. Kosovska Mitrovica az egyetlen olyan nagyobb város a térségben, ahol még jelentős számban élnek szerbek (az egész tartomány kétmilliós albán lakosságához képest ugyanis csak nagyjából 150 ezer szerb található), így várható volt, hogy a zavargások gócpontja lesz.

A békefenntartók pedig taktikai hibát követtek el: az épület visszaszerzésére március 17-ét jelölték ki, ami nemzeti gyásznap Szerbiában, hiszen négy évvel ezelőtt éppen ezen a napon hajtottak végre koszovói albánok szervezett népirtást a tartományban, több UNESCO-védettséget évező műemléket, ortodox templomot felprédálva. A nemzetközi egységek végül visszafoglalták a bíróságot, ám az akcióban 22 lengyel ENSZ-katona megsérült, és meg nem erősített hírek egy halálos áldozatról is beszámolnak. Kedden pedig már hivatalosan is egy békefenntartó halálhírét tették közzé, aki a szerbekkel vívott utcai harcokban esett el. A NATO erre reagálva kemény fellépéseket helyezett kilátásba.

Politikai játszma Belgrádban, magyar ütőkártyával

A koszovói események kihatásai Belgrádban is érzékelhetőek. S nem csupán az amerikai vagy a török nagykövetség ellen elkövetett nacionalista támadásokra és tömeges erődemonstrációkra kell gondolni, hanem a belpolitikai, parlamenti fejleményekre is. Szerbiában eddig ugyanis egy Szerb Demokrata Párt-Demokrata Párt-G17 Plusz pártok alkotta koalíció volt hatalmon, Vojislav Kostunica vezetésével. Kostunica a konzervatív-nemzeti Szerb Demokrata Párt elnöke, aki kiállt Koszovó megtartása mellett. Koalíciós partnerei azonban megvonták tőle a politikai támogatást, és leszavazták a tartomány megtartását célzó javaslatát, ezért Kostunica a napokban bejelentette lemondását. Emiatt május 11-én új parlamenti választásokra kerül sor az országban.

Ennek kimenetele egyelőre nem jósolható meg, de a balközép Demokrata Párt (ne feledjük, ők adják az államfőt, Tadic-ot is) és a jelenleg ellenzékben lévő Szerb Radikális Párt kaphatja a legtöbb szavazatot. Kérdés, Tadic-ék meg tudnak-e egyezni eddigi szövetségeseikkel, vagy megint nacionalista kurzus köszönt be Szerbiában, ami még távolabbra tolhatja a reménybeli uniós csatlakozás időpontját. Egy biztos, komoly szerep juthat végre a magyarok politikai képviseletének is a választási küzdelmekben. Pásztor István, a Magyar Koalíció vezetője ugyanis a legutóbbi államfőválasztáson majdnem százezer voksot gyűjtött be, ami közel a kétszerese a 2007-es parlamenti választásokon szerzett szavazatoknak. Ennek oka, hogy végre a Magyar Koalíció integrálni tudta a többi magyar szervezetet (Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, Vajdasági Magyar Demokrata Párt), így joggal számíthat akár 5-6 parlamenti, és 16-18 tartományi képviselőházi mandátumra is. (Jelenleg Belgrádban 3 magyar képviselő ül csak, míg a vajdasági képviselőházban 11, pedig a Vajdaság hét körzete közül kettőben a magyarok alkotnak relatív többséget.) A derűlátó várakozásokat némileg árnyékolja, hogy az Európa-centrikus, mérsékelt pártok (mint Tadic-ék) általában nem a radikálisoktól, hanem a szintén nyugati mintájú fejlődést szorgalmazó kisebbségi pártoktól veszik el a szavazatokat.

Megint a kisebbségeken csattan az ostor?

A választási kilátásokon túl viszont nem ad optimizmusra okot a magyar kisebbség helyzete. Koszovó budapesti elismerése ugyanis mind a magyarok, mind a szerbek szerint erőszakot szülhet. Milorad Mircic, a Szerb Radikális Párt magas rangú tisztségviselője cinikusan meg is jegyezte, hogy amennyiben Budapest rábólint a szuverenitásra, a vajdasági magyarok lakta településeken erőszakos incidensek történhetnek, amiket központilag nem lehet majd megakadályozni. Pásztor István is valós veszélyként beszélt a közeljövő magyarveréseiről, és figyelmeztetett rá, hogy Budapestnek a függetlenség elismerésével bizony ezekkel a negatív következményekkel is számolnia kell. Hozzátette azt is, hogy a magyar kormánynak a diplomáciai fellépésen túl nincsenek eszközei az erőszak megfékezésére.

Sajnálatos pikantériája egyébként Koszovó elismerésének, hogy ezzel egy időben Bulgária és Horvátország is megteszi ezt a diplomáciai lépést, ami a Szerbiában élő horvát és bolgár etnikum rovására elkövetett atrocitásokat is előidézhet. A Vajdaságban ugyanis a bunyevácokkal (horvát népcsoport) együtt majdnem 70 ezer horvát él, míg Közép-Szerbiában 20 ezer bolgár. Ebben a helyzetben nehezen kivitelezhetőnek látszik Páll Sándor, a Magyar Koalíciót egyik vezetőjének kérése, amelyben a koszovói szerbekéhez hasonló jogokat szeretne a magyarokra is kiterjeszteni. Álláspontja szerint ugyanis ha a tartományban maradó szerbeket több illeti meg, mint a jelenleg hatályos kisebbségi jogok, akkor ezt be kell építeni a jogrendbe is.

Summa summarum

Budapesten tehát megérett az elhatározás Koszovó elismerésére. Ennek elméleti útja az, hogy a külügyminiszter beterjeszti a javaslatot a kormánynak. Ha a kormány ezt elfogadja, felkérik a külügyért, hogy Sólyom Lászlótól kérjen jogosítványokat a legmagasabb diplomáciai kapcsolatok felvételére. A gyakorlatban viszont nem tudható, hogy milyen fejlemények várhatóak a Vajdaságban, egy biztos: a magyar kormánynak nincs eszköze, a szerb hatóságoknak pedig nincs motivációjuk megvédeni a vajdaságiakat. Még akkor sem, ha Horvátország és Bulgária hazánkkal együtt közös nyilatkozatban kérte Koszovót a szerb kisebbség jogainak védelmére, nem titokban remélve ettől Belgrád viszonosságát is a saját kisebbségeinek ügyében.