Bő egy hét telt el a népszavazás óta. A frakciótagok megemésztették már az eredményt?

Épp tegnap történt a referendum eredményének higgadt értékelése a frakcióban, csütörtökön az Országos Elnökség is értékeli a kialakult helyzetet, tehát folyamatosan értelmezzük azokat az információkat, amelyek arról szólnak, hogy milyen hatásai vannak számunkra a népszavazás eredményének.

Egyetért azzal, hogy ez a több mint 3 millió igen-szavazat nem csupán a konkrét kérdésekre adott válaszokat jelenti, hanem a kormánypolitika és a miniszterelnök elutasítása is volt egyben?

Nehéz pontosan megmondani, hogy kit, mi motivált abban, hogy elmenjen szavazni, és az is téved, aki azt állítja, hogy a válaszok kizárólag a feltett kérdésekre adódtak. Véleményem szerint sokan azért mentek el szavazni, mert el akarták törölni a díjakat, biztosan sokan azért, mert a Fidesz arra kérte őket, és ebben a döntésükben politikai üzenetet láttak. Természetesen én sem zárom ki, hogy voltak, akik egyfajta sárgalapot akartak felmutatni a kormánynak, és arra szerettek volna bennünket figyelmeztetni, hogy nem egészen elégedettek a politikánkkal. A 3,3 millió igen-szavazatban biztosan akadtak szocialista szimpatizánsok is, amire mindenképpen figyelnie kell az MSZP-nek.



Ettől a 3 milliótól és a referendumtól függetlenül a közvélemény-kutatások meglehetősen népszerűtlen pártnak mutatják ma az MSZP-t. Milyen módon, eszközökkel, kommunikációval tervezik a jelenlegi trendet megfordítani, hiszen a következő években komoly megmérettetések várnak a pártra?

Így van, éppen ezt a célt szolgálja az a program, amelyet a miniszterelnök úr meghirdetett egyfajta új, baloldali programként, ami a tudásra, munkahelyteremtésre és a tulajdonra épül, és amelynek a társadalmi párbeszéde már több hete zajlik. Ezzel a programmal reméljük visszacsábítani az elvesztett szavazókat, és talán ez alapján lehet azt is mutatni az embereknek, hogy az eltelt másfél-két év áldozatvállalása nem volt hiábavaló. Ez az időszak megteremtette annak a lehetőségét, hogy az eddigiektől eltérő politikát folytasson a kormány a jövőben.

Sokan vélik úgy, hogy nem is igazán a programokkal van baj, hanem azok „eladásával”. Például a népszavazás előtt folytatott úgynevezett hideg kampány sem jött be.

Fel kell tenni a kérdést, hogy az említett hideg kampány mihez képest nem jött be. A kampány milyenségétől függetlenül teljesen kizárt, hogy a nemek többségbe kerülhettek volna, egyébként a referendum érvényességét az sem befolyásolta volna, ha a nemek száma sokkal nagyobb. Egy módon lehetett volna befolyásolni a végeredményt, ha elérjük, hogy kevesebb lesz az igen szavazat, ami bármilyen tüzes kampánnyal is nehezen sikerülhetett volna. Az viszont igaz, hogy saját szimpatizánsaink körében bizonytalanságot okozott, hogy mire is kérjük őket a népszavazáson. Jobb lett volna talán keményebben beleállni a kampányba. Az emberek széleskörű tájékoztatását, a párbeszédre épülő kommunikációt pótolnunk kell a továbbiakban. Stílusban, módszerekben és politikai tartalomban is meg kell újulnunk.

Marad elég kitartás a szocialista politikusokban legalább az egészségügyi és oktatási reform végigvitelére? Lendvai Ildikó például a minap azt nyilatkozta, hogy újra kell gondolni a pénztártörvényt, ami egyes liberálisokat elbizonytalanít abban a tekintetben, hogy kitartsanak-e a koalíció mellett.

Ebben két dolgot tartok fontosnak. Az egyik, hogy nem szabad kapkodni, hiszen a gyorsan hozott döntések általában nem a legjobbak. A másik, hogy a politikai racionalitással számolnia kell valamennyi pártnak. Azzal az érveléssel értek egyet, hogy valóban újragondolandó a pénztártörvény, de ez nem jelenti azt, hogy meg kell változtatni az eredeti álláspontot, vagy vissza kell vonni a törvényt. Van időnk arra, hogy végiggondoljuk, mit szeretnénk tenni ezzel a reformkezdeményezéssel. A meghirdetett célok továbbra is fontosak és érvényesek, hiszen ki ne támogatná egy jobb minőségű oktatásra, egy hatékonyabban működő egészségügy megteremtésére irányuló céljainkat...