Ágh István 70 éves

1956-tól a pesti egyetem bölcsészkarán magyar-könyvtár szakon tanult, a diploma megszerzése után az Építők Szakszervezetében, majd a Népművelési Intézetben volt könyvtáros, ezt követően a Munka című lap kulturális rovatát vezette. 1967-68-ban Jugoszláviában, Macedóniában járt tanulmányúton. 1971 óta gyakorlatilag szabadfoglalkozású író, de 1975-ben vezette az Új Írás versrovatát, 1985-90-ben a Magyar Nemzet publicistája volt, 1997-től pedig a Hitel munkatársa.
Irodalmi pályájának kezdete szorosan kötődik a hatvanas évek közepén indult Hetek költőcsoporthoz. Első verseskötete, a saját költői hangjának keresését dokumentáló Szabad-e énekelni? 1965-ben jelent meg. Ezt követő köteteiben szinte állandóan visszatérő motívum a szülőföld, a gyermekkor világa utáni vágyakozás, illetve a nagyvárosba, az idegen világba csöppenő lírai hős elbizonytalanodása. A két világ határán mozgó én szomorú, kesernyés-elégikus hangú költeményekben nyilvánul meg. A hetvenes évek elején megjelent kötetek (Jóslatok az újszülöttnek, A tündér megkötözése) középpontjában az egyén és múlt, az egyén és közösség viszonya, a költői szereptudat kérdésköre áll. Később a személyesség fokozódik, a versek formájában is bizonyos klasszicizálódás, letisztultság figyelhető meg. Válogatott verseit tartalmazó kötetei közül igen jelentős a Boldog vérem és a Mivé lettél című kötete.

A hetvenes évek elejétől a próza is jelen van Ágh István életművében, első, irodalmi riportokat, naplójegyzeteket tartalmazó kötete, A madár visszajár 1973-ban jelent meg. A Kemenesalját idézi a Dani uraságnak című szociográfiai műve, gazdag szellemi, művészi kapcsolatairól adnak számot esszégyűjteményei. Az életmű egészében kiemelt helyük van önéletrajzi ihletésű írásainak, az Egymás mellett című kisregénynek, a Kidöntött fáink suttogása című kötetnek, amely a Nagy-család lírai, egyben szociografikus jellegű története a XVII. század végétől az 1960-as évek végéig. 1993-as Rókacsárda című nagyregénye a második világháború utáni évtizedek személyiséget romboló világát mutatja be. Sajátos kompozíciójú elbeszéléskötete, az Árokból jön a törpe lapjain négy évtized történelme elevenedik meg. Az elégikus hang, a rezignáció azonban oldódni látszik gyermekeknek szóló műveiben, verseiből a Krumplinyomó-huszár kötetben kapunk ízelítőt, s a nyolcvanas években két meseregénye is született.

Műfordítóként jelentős szerepe van a délszláv, valamint a lengyel, cseh, finn, észt mű- és népköltészet megismertetésében. Munkásságáért két ízben József Attila-díjat, 1992-ben Kossuth-díjat kapott, 1994-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét, 1995-ben Magyar Művészetért Díjat vehette át, 2005-ben Déry Tibor-díjjal, 2007-ben Arany János-nagydíjjal jutalmazták.