Először is gratulálok a Kossuth-díjadhoz, és megmondom őszintén, meglepett a híre, mivel azt hittem, már megkaptad ezt az elismerést.

Nagyon szépen köszönöm. Olyan érdekesen hangzik ez számomra. A napokban egyébként én is úgy jártam egy barátnőmmel, mint te velem, ugyanis azt hittem, hogy már megkapta a díjat, ám kiderült, hogy még nem.

Ezen az elismerésen kívül számos hazai és külföldi díj birtokosa is vagy.

Igen, van egy francia elismerésem arról, hogy becsületes vagyok, magyarul a Francia Becsületrend Lovagjainak a sorába tartozom.

A kitüntetett művészek szinte kivétel nélkül állítják, hogy a Kossuth-díj máshogy érinti őket, mint egyéb elismerések.

Ebben lehet valami, hiszen kétségtelenül ez a legrangosabb hazai kulturális kitüntetés. Megtisztelő olyan nagyságok közé tartozni, mint mondjuk Básti Lajos, Törőcsik Mari, Kocsis Zoltán...



A szerénység mondatja ezt veled? Úgy gondolom, hogy az éneklésben ugyanolyan magas színvonalat lehet elérni, mint például a színművészetben.

Igen, de valahogy a másik kertjében mindig szebbek a virágok. Persze, elkötelezettje vagyok mindannak, amit csinálok, mivel ez másképp elképzelhetetlen volna. Ha nem így lenne, már régen abbahagytam volna. Az ember belülről tudja az értékét annak, amit létrehozott, de erről nem nagyon illik beszélni. Mindenesetre örülök, hogy bekerültem a klubba, na.

A díj átvételekor azt nyilatkoztad, hogy az elismerés az egyik legfontosabb dolog a művész életében. Előfordult a pályafutásod során olyan, hogy egy koncertet belülről kiválónak tartottál, remekül érezted magad, viszont a közönség visszajelzése, a kritika elmaradt ettől?

Nálam ez másként működik, mert valahogy egymást fűtjük, tüzeljük a közönséggel. Ha adott esetben nem vagyok eléggé diszponált, nem sikerül valami egészen jól, akkor az, hogy a közönség ennek ellenére lelkesedik, nem igazán tud megvigasztalni. Ellenkező esetben viszont, tehát amikor a közönséget érzem hűvösebbnek, akkor addig settenkedem, amíg sikerül a megfelelő hőfokra hoznom őket; ez egy afféle visszacsatolás a nézőtér és a színpad között, ennek az áramkörnek a létrejötte a titka és varázslata az előadóművészetnek.

Egyébként a zenésztársaiddal konzultálsz egy-egy koncert után, ki hogyan látta belülről, min kellene változtatni a következő fellépésen?

Hogyha probléma van, akkor feltétlenül, olyankor korrigálunk ezt-azt.

Könnyebb vagy nehezebb ma ismertté válni és sikeresnek lenni a könnyűzenében, mint a te indulásodkor volt?

Az én pályám praktikusan nem létezik. Amolyan öntörvényű önkifejezés az, amit én elsősorban Bródy János támogatásával csináltam. Ez már nem létezik. Ma alkalmazott sztárok vannak, akik remek szakemberek, jól énekelnek, többnyire szépek, még egy-két sikeres daluk is lehet, de lehetőségük kevés adódik arra, hogy valóban kibontsák azt, amire képesek lennének. Nem tudom, hogy a világ nyugati felében hogy csinálják, hogy az egyen sztárok mellett mindig vannak óriások is, és ez ma nálunk miért nem tud megvalósulni.

Úgy látod, hogy jó szakemberek vannak, de igazi előadó egyéniségek nincsenek?

Egyelőre nem látom őket. Ez egy kis ország, kevesen vagyunk, kevés a lehetőség, a média többnyire a trendeket favorizálja, ami ebből a sorból kilóg, azt már nem játsszák. Na most ebben a sorban nem szerepel más, csak a kifejezett tánczene. Aki nem illeszkedik be, az nem jut el a közönséghez. Annak idején a Ki mit tud? után engem megkeresett a Magyar Televízió, és felajánlották, hogy a szilveszteri műsorukban énekeljek el egy általuk mondott számot. Mondtam nekik, hogy ilyen számot én nem szeretnék énekelni, kezicsókolom. Leérettségiztem és jelentkeztem az egyetemre. Viszont megtették azt, konkrétan Bánki László zenei szerkesztő, hogy újra behívtak azzal, hogy én vigyek egy dalt, énekeljem el azt. Ma már nincsenek olyan műsorok, amelyikben ezt megtennék, és olyan szerkesztők sincsenek. A rádiók és televíziók zöme ma csupán a műsoridejét akarja kitölteni, lehetőleg minél több hirdető begyűjtésével.

Rólad elmondható, hogy szinte az egész pályafutásod során politikus alkat voltál, ami a dalaidból is átjött, még ha áttételes formában, megzenésített versek képében is, mégsem osztottad meg úgy a közönséget, mint mások. Mi ennek a titka?

Alapvetően békés természetű vagyok, mindent utálok, ami durva, erőszakos, ami drámaian ecsetel bizonyos helyzeteket. Rettentően utálom azt a bombasztikus szóhasználatot, üvöltözős beszédmódot, amit a kereskedelmi televíziókban vezettek be. Valószínűleg tudják az emberek, hogy mi a meggyőződésem, miközben azt is tudják, hogy nem vagyok militáns képviselője semminek, legfőképpen nem politikai pártnak. Inkább egyfajta emberi alapállás az, amit képviselek.

A honlapod tanúsága szerint közvetlen a kapcsolatod a rajongóiddal.

Szeretem az internetet, jó eszköz arra, hogy az ember életben tartsa a kapcsolatot a közönséggel olyankor is, amikor nem énekel. Például amikor a stúdiómunkák idején el van vágva a közönségtől.

Legutóbb például a németországi utadról számoltál be a honlapodon.

Németországban komoly múlttal rendelkezem, mivel a keleti felében három, a nyugatiban két nagylemezt készítettem. Így mára kialakult ott egy stabil, érdeklődő közönségem, és a Mitteldeutsche Rundfunk behívott egy délutáni beszélgetős műsorba, ahol le is játszották egy-két dalomat, valamint előkészítettünk egy Anyák napi műsort. Ezt követően az új Magyar Házban szerveztek számomra egy közönségtalálkozót.

Az itthoni közönség mikor láthat-hallhat legközelebb a színpadon?

Valószínűleg ősszel. Addig igyekszem összeverbuválni egy új stúdióalbumot.

A művésznőről bővebben: www.konczzsuzsa.hu