A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének nyugalmazott kutató professzora, az MTA rendes tagja az elméleti és a leíró nyelvészet terén elért, világszerte elismert eredményeiért, a nyelvtudományra kiható újító munkásságáért, a magyar és a nemzetközi tudományos közéletben játszott szerepéért kapta meg a Széchenyi-díjat a nemzeti ünnepen.
A Kiefer család a Duna menti Apatinból, az egykori Jugoszlávia német többségű városából költözött át Bajára még 1943-ban. Kiefer Ferenc édesapjának hajóépítő üzeme volt, ezt 1948-ban államosították, ő a bajai Cisztercita Gimnáziumban tanult, de onnan 1949-ben kitették - mondta el az MTI-nek a professzor.
Három évig segédmunkás, majd raktáros volt Sztálinvárosban (Dunaújváros). 1952-ben megkezdhette egyetemi tanulmányait, de nem az orvosin, ahová jelentkezett, hanem átirányították matematikára. Megszerezte a diplomát és visszament Bajára, a német gimnáziumba "matek" tanárnak, közben levelező tagozaton elvégezte a német-francia nyelvszakot is a Szegedi Tudományegyetemen.
Halmazelméleti és matematika-logikai modellek a nyelvben című tanulmánya 1964-ből jelzi a váltást a nyelvtudományra. 1963-ban egy svéd nyelvész meghívta Stockholmba egy konferenciára. A látogatásból az lett, hogy megtanult svédül, meghívták professzornak a stockholmi egyetemre, általános nyelvészeti tárgyakat tanított, majd 1984-ben megszületett a magyar-svéd kéziszótár, amelyet az Akadémia Kiadó gondozott.
Kiefer Ferenc szemantikai (jelentéstan) és pragmatikai (jelekkel, jelrendszerekkel foglalkozó tudomány) tanulmányai nyomán 1965 és 1985 között idejének csaknem a felét külföldi egyetemeken töltötte. Tanított Svédországon kívül Dániában, Németországban, Belgiumban, Franciaországban, Ausztriában és a Ford Alapítvány ösztöndíjával hosszabb időt töltött az Egyesült Államokban.
Az MTI-nek elmondta, hogy a szemantika nemzetközi nyelvészeti téma, s a 70-es évek óta foglalkozik vele, hozzá jött a pragmatika, s kutatásaiból, amelyek mindig magyar problémából indultak ki, nemzetközi publikációk lettek. A szemantika az előfeltevések elmélete, példaként említette: "Mari csúnyább Évánál. Mindkettő csúnya, de ezt nem mondom ki."
A pragmatika tárgykörében az udvariassági hazugságokat vizsgálta, például "két szakdolgozat megítélésekor nem azt mondom, hogy az egyik rosszabb a másiknál, hanem udvariasságból azt, hogy kevésbé jó." Ezek nemcsak a magyar nyelvre jellemző fordulatok, hanem az európai nyelvekre is. Japánban nem lehet egy kérdésre nemet mondani, tehát a pragmatika nagyon is összefügg a hagyományokkal, a kultúrával.
Kiefer Ferencet sok minden foglalkoztatja, "még legalább 25 év kellene, hogy mindennel elkészüljek" - mondta. Brassai Sámuel kolozsvári nyelvtudós - akinek korszakalkotó megállapításai vannak a magyar nyelvről - legfontosabb írásait kiadják, ehhez készít részletes bevezetőt Brassai jelentőségéről a 19. és 20. századi nyelvészetben.
A tudós vizsgálja az areális hatást, amely földrajzi egységet jelöl az egymással genetikailag nem rokon nyelvek között, például a Balkánon a görög, az albán, a román, a macedón nyelvben, vagy megtalálható-e magyar igekötők bizonyos jelentéscsoportja a szláv nyelvekben.
A professzor elárulta, hogy most a koreai nyelvet tanulja, mert a Nyelvészek Nemzetközi Társaságának elnökeként nyáron Szöulban a kongresszusi megnyitó szövegét koreaiul kívánja elmondani úgy, hogy pontosan értse is, amit mond.
A mai magyar nyelvről azt mondta, hogy nem romlik, hanem változik, vannak torz jelenségek, de ezekből is kialakulhat valami jó. Az MTA Nyelvi Bizottsága javarészt nem nyelvészekből áll, hanem orvosokból, biológusokból, s a testület - szerinte - meglehetősen konzervatív. Új szabályzat készül, amelynek lényege, hogy legyen opció, például az óvoda szót lehessen ovodának írni és mondani is.
Kiefer Ferenc 1931. május 24-én született Apatinban, Jugoszláviában. Felesége Julia Janczyszyn lengyel születésű pszichológus. Három gyermeke van és három unokája.
1982-ben lett professzor az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1987-től az MTA rendes tagja, 1993-ban beválasztották a londoni székhelyű Európai Akadémia tagjai sorába. 1999 és 2005 között elnöke volt az MTA Nyelvi és Irodalomtudományi Osztályának. Fontos munkája a Jelentéselmélet, amely már a második kiadásnál tart, a Strukturális magyar nyelvtan - amelynek a negyedik kötete készül - és A magyar nyelv kézikönyve.
