Királydráma Kókával és Gyurcsánnyal – avagy nyílik már az Ibolya
Az országházi szappanopera pár napja királydrámába csapott át. A szereplők adottak, a konfliktusok is, csupán az a kérdés, ki lesz a tragikusan elbukó hős, és kit emel a forgatókönyv trónra. Összegyűjtöttük és körüljártuk a lehetséges jövőképeket a polito
2008. április 1. kedd 18:59 - Constantinovits Milán
Vihar a levegőbenAzt már a népszavazás előtt tudni lehetett, hogy bár csupán három díj sorsáról dönt a közakarat, a referendum eredménye mégis mélyebb következtetésekre ad lehetőséget. Ezeket össze lehet foglalni úgy, ahogy a hivatalos kormánykommunikáció tette, miszerint az emberek nem elég érettek még a reformokra; de van létjoga
Horn Gábor kissé vulgáris, ám dicséretesen őszinte értelmezésének is. (Aki pedig, mint tudjuk, saját főnöke melegebb égövre küldését tartotta helyes olvasatnak.)
Azt szintén ki lehetett szimatolni a parlamenti levegőből, hogy a szocialisták józanabbik része nem tudja és nem is akarja követni az SZDSZ őrült sebességgel bevett hajtűkanyarjait az egészségbiztosítási reform versenypályáján. Így a
lapunknak coming outoló Karsai József sem maradt magányos partizán, egyre több frakciótársa zárkózott el az eredeti magánosítási tervtől. A nemakarásnak hamar nyögés lett a vége, egy hete ugyanis Gyurcsány már a törvényjavaslat újragondolására tett óvatos célzásokat. Majd igencsak félreérthetetlen módon vakvágányra állította az egyre terhesebb egészségügyi átalakítás gőzmozdonyát, Horváth Ágnes miniszterasszonyt is.
Az SZDSZ pedig besokallt. Eddig elvoltak az
elnökválasztási csetepatéval a párthomokozóban, de erre már felelni kellett. Hiszen ők összekötötték sorsukat az egészségügyi reformmal. A vizitdíj eltörlése csak fájó pofon volt, azonban Horváth Ágnes kiiktatása, a magánosítás visszaszívása már olyan kiütéssel ért volna fel, amit 2010-ig sem hevertek volna ki. Így meglépték azt a lépést, amellyel eddig csak kényelmesen, felelőtlenül, pökhendin dobálóztak: kihátráltak a kormányból. Legalábbis formális szinten, és még abszolút nem véglegesen.
Forgatókönyvek...Mi következhet most? - teszi fel a kérdést politikus és boldogtalan, ellenzéki és kormányhívő, Orbán és Semjén, sőt Kóka és Gyurcsány is. Sok múlik most azon, hogy Kóka magabiztossága a megosztott SZDSZ-t egybeforrasztja-e, hogy Gyurcsánnyal mennyire van tele a töke az MSZP-nek, és hogy akad-e új üdvöske a szocialista berkekben. No meg, hogy a mindig vesztes Fodor nem eszel-e ki valamit. Nézzük, ezek fényében mik is a lehetséges forgatókönyvek!
Csillag-csavarhúzás: ki lesz az új király?Jön egy újabb Csillag-háborús terv, a jól kitaposott 2004-es nyomvonalon. Vagyis az MSZP összecsinálja magát a kisebbségi kormányzás rémképétől, megpuccsolja Gyurcsányt, és gyorsan választ egy új elnököt. Csakhogy. Több bökkenő is van ezzel a verzióval: egyrészt Gyurcsány nem akkora hatökör mint Medgyessy volt, másrészt jelenleg nincs még egy ambiciózus, és népszerű jelölt a párt háza táján. Amitől viszont működhetne ez a forgatókönyv, az két tényező: az SZDSZ szimpátiája egy új jelölt iránt, illetve az MSZP-n belüli, Gyurcsány felé áramló masszív közutálat kielégíthetősége.
Megkerülhetetlen lenne ugyanakkor valakit jelölni Gyurcsány helyére. No, nem azzal van gond, hogy ne lenne jelentkező: Szekeres évek óta kézzel-lábbal kalimpál, Szili pedig csendben építi hátországát. Vagy esetleg eljön Kiss Péter, a megbízható szocialista bástya ideje. Igen ám, de több baj is van velük: egyikük sem élvezi a teljes tagság szimpátiáját, és egyikük sem tűnik olyan dinamikus, karizmatikus személyiségnek, aki képes lenne ebből a jelenlegi viharzónából kivontatni az országot. (Mert vihar az van, efelől ne legyenek illúzióink:
államadósság, infláció, félbehagyott reform, elégedetlen tömegek stb.)
Netalán jönne a második generáció, a Molnár Gyula, Juhász Ferenc, Horváth Csaba fémjelezte fiatal, modern, életkorából fakadóan szalonképes új balos nemzedék? Jöhetne, azonban egyikük sincs jelenleg előtérben, és nem is lobbiztak úgy, mint annak idején Gyurcsány. Egy-egy kerület, vagy minisztérium vezetése révén pedig nem hagytak még kitörölhetetlen nyomot a párt krónikájában. Pedig lenne ráció és kereset is egy Gyurcsány-féle agilis, erőskezű, elhívatott (de nem elvakult) szocialista politikusra a baloldalon!
S itt ragadható meg a szocialisták nagy felelőtlensége: amíg mindenki tátott szájjal figyelte Gyurcsány kezdeti lendületes és látványos bűvészkedését, elfeledkeztek az utód kérdéséről. Titkos pártkazamaták mélyén már 2004-ben építeni kellett volna a Tökéletes Miniszterelnököt, ez azonban elmaradt. Lekötötte a szocialistákat Gyurcsány mutatványainak őszinte csodálása, később pedig egy-egy félresikerült mutatvány megmagyarázása a publikumnak. Az évek során pedig egyre több mutatvány sült be, és a korábban tátott szájjal tapsoló bennfentesek is egyre komorabb arccal nézték a produkciót...
Ellenszélben, kisebbségben, Ibolyával...Ám mi van akkor, ha valóban senki nem lép oda Gyurcsányhoz és szedi ki a varázspálcát a kezéből? Akkor bizony valami mást kell kiötleni: vagy ki kell engesztelni az SZDSZ-t, vagy el kell engedni a szabad madarakat. Az SZDSZ megbékítéséhez azonban már kicsit későnek tűnik az idő: ehhez az egészségügyi reform folytatására lenne szükség. Minimum. S Horváth Ágnes rehabilitálására. Ez bizony, mondani sem kell, óriási arcvesztés, bődületes blamázs lenne, és egy újabb strigula az „Igen, mi egy ormótlan elefánt vagyunk, amit az SZDSZ-es farok csóvál”-féle szocialista önvallomás mellé. S illik hozzátenni, a reform továbbéltetése egy újabb népszavazási kudarcot hordoz magában. Amiből pedig egy is elég volt minden jóérzésű MSZP-snek.
Marad akkor a rettegett kisebbségi kormányzás. Vagyis: hurrá, megürül egy nagy csomó miniszteri, államtitkári, osztályvezetői szék! Meg egyben „jajmostmilesz” is, hiszen kisebbségben minden apró törvényért izzadtságos küzdelmet kell folytatni, és annyi engedményt adni, amennyit még koalícióban sem kellett az SZDSZ-nek. Ugyanakkor ez a forgatókönyv esélyt adna egy olyan végkifejletnek is, ami egyelőre tabunak minősül hivatalos szinten. Itt lenne a lehetőség együttműködni a kalapos királynővel, az MDF nagyasszonyával, Dávid Ibolyával. Már amennyiben ők hajlanak erre.
A mindig második ember nagy pillanatárólZárásként muszáj szót ejteni Fodor Gáborról is, akinek az események mostani alakulása újra elodázhatja régóta vágyott trónhódítását. Hiszen, amennyiben Kóka bizonyul az erős embernek, a bátor liberálisnak (ez bekövetkezhet akkor, ha az MSZP meghátrál, de akkor is, ha nem, és az SZDSZ lép ki), Fodor körül megint elfogy a levegő. Egyetlen esélye Gyurcsány és az MSZP önbizalmának megerősödése az SZDSZ rovására: ekkor a koalícióból való kilépés nem dicső erkölcsi tettként jelenik meg, hanem szégyenteljes menekülésként. S eljöhet Fodor nagy pillanata.
Amitől nagyon félnekEgészen eltérő, harmadik forgatókönyv pedig az lenne, ha a koalíciós tusakodás odáig fajulna, hogy még a kisebbségi kormányzás se működne. Se a liberálisokkal, se az MDF-fel. Akkor jönne az előrehozott választás, és feltehetően egy újabb polgári kurzus. Ez azonban sem Gyurcsánynak, sem a jelenleg számottevő társadalmi támogatást felmutatni nem tudó liberálisoknak nem érdeke.
A show tehát folytatódik, főszerepben Gyurcsány és Kóka, a páholyban pedig ott figyel Sólyom. Az első felvonásnak pedig hamarosan vége. Remélhetőleg.
És még mondja valaki ezek után, hogy az SZDSZ nem próbálta meg zsarolni az MSZP-t. És amikor azt állítja Kóka János, hogy Gyurcsány Ferenc a saját programjából lépett ki, akkor valójában úgy kellett volna fogalmazni, hogy Gyurcsány Ferenc az ő nevével fémjelzett, de valójában nagyobb részben szabad demokrata tartalmú programmal szemben szeretné és szerette volna a MSZP programját érvényesíteni.
Kóka János (és az SZDSZ számára) elfogadhatatlan és elviselhetetlen volt, hogy az MSZP is szeretné (ill. most már csak szerette volna) a saját politikai elképzeléseit is érvényesíteni.
Az SZDSZ szempontjából: mégis mit képzel az MSZP? Hogy jön ahhoz az MSZP, hogy ha rájuk (mármint az SZDSZ-re) vannak kényszerülve a biztos és stabil parlamenti többség miatt, akkor ennek fejében ne az legyen, amit ők (SZDSZ) akarnak.
Azt a tényt, hogy az MSZP kérte fel az SZDSZ-t a koalícióban való részvételre, az SZDSZ vastagon kihasználta és visszaélt vele. Hiszen végig úgy viselkedtek, mintha az ő kezükben lett volna marsallbot.
Az SZDSZ a kormányprogramból minél nagyobb falatot akart szakítani. De felelősséget ezzel ellenkező mértékben akart érte vállalni.
Kóka János elismerte ezen az egyeztetésen, hogy nem a miniszterelnök ellen van kifogásuk és nem is Horváth Ágnes menesztése miatt mondják fel a megállapodást. Kóka szerint azért távoznak a koalícióból, mert programjuk megvalósulására nem látnak esélyt a szocialistákkal való együttműködésben.
(Ha valóban a személyi kérdéseknek bármilyen meghatározó jelentősége lett volna, akkor ezen az egyeztetésen ezt közölhette volna a miniszterelnökkel. De nem tette ezt. Pontosabban nem ezt tette.)
Tehát bármilyen olyan lépés politikai öngyilkosság lenne az SZDSZ részéről, ami az előrehozott választás irányába vinne.
És ha ezt el akarja kerülni az SZDSZ, akkor bizony támogatnia kell a kormányt, nincs más választása, különben a saját nyakába hurkolja a kötelet. Ebben az esetben viszont értelmetlenné vált a koalícióból való kilépése. Hiszen a koalíción belül azért mindenbe bele tudott szólni, addig kivülről maximum csak kibic lehet. És kívülről már szinte lehetetlen lesz bármilyen saját elképzelését érvényesíteni.
Tehát az SZDSZ saját magát vitte csapdába. A saját politikai túlélése érdekében nincs más választása, minthogy továbbra is támogassa a kormányt. Még kivülről is. Minden más lépése, alternatíva a saját politikai halálát jelenti.
A lényeg a lényeg. Igaz, a libsik még mindig csak a pöcegödör szélén vannak. De, már a belső oldalon...!