40 éves első lemez
A társadalmi, politikai és kulturális eseményekben bővelkedő 1968-as esztendő jelentős fordulatot hozott a rockzenében is. A blues, a jazzrock és progresszív előadók előretörésének évében robbant be az élvonalba a Blood, Sweat and Tears, amely éppen 40 év
2008. április 7. hétfő 20:54 - Hírextra
Az 1967-ben alakult kitűnő zenekarban közel negyven zenész fordult meg az évtizedek során. Az 1968 tavaszán megjelent első album főszereplője Al Kooper, a sok más formációban és szólóban is sikeres billentyűs és énekes volt. A Child Is Father to the Man című albumon számos nagyszerű dal volt hallható, többségüknek Kooper volt a szerzője és hangszerelője.
A bemutatkozó album legjobb számai közül említést érdemel a I Love You More Than You,ll Ever Know, az I Can,t Quit Her, a Without Her, a Modern Adventures of Plato, Diogenes and Freud. Természetesen a többi dalt sem érheti kifogás.
A zenekar amúgy Winston Churchill egykori brit miniszterelnök híres világháborús rádióbeszédéből vette a nevét. Kezdettől fogva erős fúvósszekció volt a fő jellemzője a zenekarnak.
Már az első lemez megjelenése után lényeges változás történt a zenekarban. Művészi és személyes ellentétek miatt Al Kooper távozott és a kanadai David Clayton-Thomas érkezett a helyére énekesnek. Ő ugyan nem játszott hangszeren, de erős hangja több hangszert is pótolt. Az örökké derűs mackó egész lényével jótékony hatással volt a banda hangulatára.
A nevezetes második lemezről a Spinning Wheel, az And When I Die (Laura Nyrónak, a tragikus sorsú énekesnőnek és zeneszerzőnek a dala), a You,ve Made Me So Very Happy, a Smiling Phases, a Blues Part II egyaránt telitalálat volt. Nem véletlenül nyerte el az album az év lemeze Grammy-díját.
A harmadik lemezről a Hi-De-Ho és a Lucretia McEvil emelkedett ki, míg az 1971-es Blood, Sweat and Tears 4 nem a slágereivel, hanem egységes magas színvonalával vált kedveltté. Ezen a lemezen is voltak az átlagos jónál még jobbak: a Go Down Gamblin, a John the Baptist vagy a Mama Gets High.
David Clayton-Thomas egy időre szólóban próbálkozott, ezt ő maga és a zenekar is megsínylette. Visszatérése után ismét készültek nagyszerű korongjaik (például a Nuclear Blues), de összességében nem érték el az első évek színvonalát.
A kanadai mackó és aktuális zenekara kétszer is fellépett Budapesten, különösen nagy sikert arattak 1994-ben a Sziget fesztiválon.
Forrás: MTI