Kis belvárosi irodában találkoztunk, a Parlamenttel szemben. Hetedik emelet, pazar kilátás a városra. Maga a szoba igencsak aprócska, kis polcon könyvek sorakoznak szép rendben, a falat pedig a miniszterelnökről és a gyerekekről készült családi fotók díszítik. Dobrev Klára elegáns barna kosztümben jelenik meg, és kedvesen, de határozottan rögvest mesélni is kezd. A beszélgetés azonban szerencsére nem marad semmiféle unalmas, előre meghatározott mederben: kisebb-nagyobb kanyarokat leírva minden érdekes téma szóba kerül.

„Tisztázni kell, hogy a gyermeknevelés nem kizárólag a nők feladata”

Kezdjük a gyermekkorral! Mik a legkorábbi élményei, amikre vissza tud emlékezni?

Rengeteg apró emlékem van, meghatározó élmény például számomra, amikor bölcsödébe mentem. Mindössze másfél éves voltam ekkor, de ma is pontosan előttem van a színes építőkockák képe. Azért is ez jut eszembe, mert épp mélyen benne vagyok abban a társadalmi vitában, hogy hasznos-e kismamának, illetve a babának a bölcsőde, avagy sem. Egyébként egyke voltam, talán emiatt is igyekszem a mai napig nagyon sok gyereket magam köré gyűjteni. Most vasárnap például a gyerekekkel, és barátaikkal együtt heten voltak nálunk.

Ha már a bölcsödét említette, hadd kérdezzem meg, hogy milyen álláspontot képvisel ebben a vitában. Ön a témával szakmai szinten foglalkozik évek óta, és nem mellesleg gyakorló anyukaként is bizonyára vannak tapasztalatai…

Erősen bölcsőde-párti vagyok. Olyan világban élünk, ahol rendkívül fontos, hogy a gyerekek ingergazdag környezetben nőjenek fel. Ma már sajnos nincsenek meg azok a nagycsaládok, amikben nagyszülők, nagybácsik és nagynénik, kutyák, macskák vették körül a gyermeket, akik most kis lakásokban, kiscsaládokban nőnek fel. A közösségi életet legfeljebb a játszótér biztosítja nekik, ha épp jó az idő. Éppen ezért a gyerekpszichológusok többsége szerint másfél-két éves kor körül már felmerül az igény egy közösségre, ahol tanulni, fejlődni lehet. Olvastam egy tanulmányt arról, hogy a bölcsődében tanuló gyerekek jobban alkalmazkodnak és könnyebben teljesítenek később az iskolában, hamarabb kezdődik a szocializációjuk is.

Nálunk Magyarországon nagyon erősen beleivódott a köztudatba, hogy a gyerek három éves korig véletlenül sem mozdulhat el az anyja mellől. A bölcsőde mellett szól az is, hogy széles tömegek számára az egyetlen lehetőséget jelenti, hogy kitörjön a szegénységi spirálból. Nálunk ezrével élnek olyan gyerekek, akiknek ahhoz, hogy elvégezzék a nyolc általánost, legyen szakmájuk, esetleg érettségijük, elsajátítsanak olyan készségeket, amelyek a modern világban való boldoguláshoz kell, egyetlen kitörési lehetőség, ha időben fejlesztő közösségbe, bölcsődébe kerülnek. Épp ezért én is folyamatosan próbálom segíteni a szegény családi háttérből származó gyerekeknek szóló a „Biztos Kezdet” programtól kezdve a Szabolcs megyei óvodabővítési programig, amelynek keretében már két éves kortól lehet óvodába menni. Ahol nincs bölcsőde, ott családi napközire, vagy az óvoda kiterjesztésére van ugyanis szükség. S azt sem szabad elfelejteni, hogy Magyarországon rendkívül alacsony a kisgyerekes anyák foglalkoztatottsági rátája, talán a legalacsonyabb Európában, ezen is csak a bölcsőde segíthet. Norvégiában, ahol magas a női foglalkoztatottság, magas az életszínvonal, azt mondják, ne is álmodjon addig női esélyegyenlőségről senki, amíg nincs elég bölcsőde!

Hadd vessem közbe, hogy nálunk a törvényi háttér lehetővé teszi három éves korig az a gyermeknevelési segély igénybevételét: ez is közrejátszhat az alacsony foglalkoztatottságban és a bölcsőde relatív népszerűtlenségében.

Európában nincs még egy ország, ahol ennyire hosszú ideig ilyen magas támogatás járna. Két gyerek esetében ez öt-hat éves kiesést is jelenthet! Ma már nagyon felgyorsult a munka világa: míg húsz-harminc évvel ezelőtt bárki visszamehetett az eredeti munkahelyére, szinte ugyanabba a székbe, ma már egy áruházi pénztárosnak is ennyi kihagyás után újra kell mindent tanulnia. Három év kiesés után az ember gyakorlatilag újra pályakezdő lesz. Bármerre járok az országban, ha fiatal anyukákkal találkozom, az egyik legnagyobb problémájuk a bölcsőde hiánya, miközben az állam rengeteget költ család- és gyermektámogatásra. Európában GDP-arányosan a legtöbbet költjük erre, míg bölcsődére pedig alig! S nem segít a társadalom, a család, a szomszédok hozzáállása sem, miszerint „Te nagyon rossz anya lehetsz, ha visszamentél dolgozni a gyerek három éves kora előtt!” Bizony nehéz ellenállni ennek a nyomásnak.

Ön a munka-család kérdéskörrel is sokat foglalkozott. Ma az a tendencia, hogy a nők vagy nagyon korán szülnek, hogy a későbbi karriernek ne legyen akadálya a gyermeknevelés, vagy épp emiatt igencsak későn, úgy 35 éves kor körül. Mi lenne a megoldás?

Tisztázni kell, hogy a gyermeknevelés nem kizárólag a nők feladata. A skandináv országokban, vagy Franciaországban, ahol ilyen programokat indítottak, nem csak anyukája, hanem szülei vannak a gyereknek. Sőt, akad olyan északi állam, ahol kötelező is a papa-gyes, mert csak így alakulhat ki ugyanolyan kapcsolat az apával is. Így megoszlik az az édes teher, ami a gyermekvállalással együtt jár. A karrier-munka kérdésben is a megoldást a szemléletváltozás hozhatja; ha rájövünk arra, hogy a gyereknek legalább annyira van szüksége az édesapjára, mint az édesanyjára. Nekem is van egy olyan volt gimnáziumi osztálytársam, aki férfi létére gyedre ment a második gyermekével. Elmesélte, hogy baráti társaságukban emiatt folyamatos élcelődésnek van kitéve. A társadalom nagyon nem bírja megemészteni, hogy a pelenkázás nem férfiatlan dolog!