„Olyan életet élünk, amely szinte lehetetlenné teszi, hogy hosszú ideig egészségesek maradjunk”

Visszakanyarodva az Ön életéhez, hogyan tud elég időt szentelni a gyerekekre? Hiszen miniszterelnök-feleségként, oktatóként, civil aktivistaként többszörösen exponált és leterhelt helyzetben van.

Nincs különösebb titok (nevet), egyszerűen csak megpróbálom ezeket a feladatokat mind összeegyeztetni. Amikor a gyermekek még sokkal munkaigényesebbek, vagyis picik voltak, és folyamatosan velük kellett lenni, akkor biztos nem tudtam volna letenni a vizsgáimat, ha a férjemmel nem osztottuk volna el a teendők. Amikor az ezredforduló környékén a szakvizsgámra készültem, három-négy évesek voltak a gyerekek, és teljesen természetes volt, hogy adódnak olyan napok, amikor engem csak reggel és este látnak csak, és Feri vigyáz rájuk. Egy éves korukban én már újra dolgoztam, ők pedig bölcsődébe mentek, amiről nagyon kedves élményeik maradtak. Most persze értelemszerűen Ferinek van kevesebb ideje van a családra, de úgy hiszem, az együtt töltött időnek a minősége és nem pedig a mennyisége számít igazán. El lehet tölteni napi tizenkét órát is úgy a gyerekekkel, hogy nem velük foglalkozom, hanem csak ott vagyok…

Ejtsünk szót a babysitterekről is. Mennyire bízza, bízta kvázi idegenekre a gyermekek vigyázását?

Nekünk is volt babysitterünk, egyszerűen nem tudtuk másként megoldani. De ez nem baj, hiszen, ha jól működik a kapcsolat, akkor szinte családtaggá válik, és a gyerekek is szeretik majd és elfogadják. A szeretetet nem percben, vagy óraszámban mérik, és az sem igaz, ha a gyerek szeret valakit, akkor mást nem szerethet. Nem érzem azt, hogy kevésbé ragaszkodnának hozzám vagy apjukhoz a gyerekek csak amiatt, mert bölcsődébe jártak, vagy mert volt egy kedves néni, aki vigyázott rájuk néha esténként. Most már persze elég nagyok ahhoz, hogy együtt maradhassanak otthon, és a nagy testvérek is tudnak rájuk vigyázni. Én ilyen téren sokkal megengedőbb vagyok, a lényeg, hogy kialakuljon a családnak legmegfelelőbb munkamegosztás és közeg. A magyar gondolkodást néha doktrinernek érzem: egy út járható és punktum. Jó volna, ha nem ez lenne az uralkodó szemlélet.

Említette, hogy már a gyermekek egy éves korában újra dolgozott. Méghozzá nem is egy helyen, hiszen a pénzügyi szektorban, az államigazgatásban vagy az oktatásban éppúgy megfordult már. Mi áll a legközelebb önhöz?

Végül is minden helyen ugyanazzal foglalkoztam. (nevet) Pénzügyjogász vagyok. Szakmai életem jelentős részét két területen töltöttem el: egyrészt az államigazgatásban (kezdetben a Pénzügyminisztériumban, majd a Fejlesztési Hivatalban), másrészt az egyetemen. Akkor is tanítottam, amikor az államigazgatásban főállásban dolgoztam. Rémisztően hangozhat, de a pénzügyjog áll a legközelebb hozzám. A jogi egyetemisták is elborzadnak, ha ezt hallják, ez olyan számukra, mint az orvostanhallgatóknak az anatómia. Ám engem világ életemben az érdekelt, hogy miképp tudja egy közösség, amit államnak nevezünk, eldönteni, hogy mik azok a területek, amiket neki kell finanszíroznia, és hogy képes ezt hatékonyan megtenni.

Munkája mellett a civil szférában is aktív szerepet vállal. Milyen területeken tevékenykedik?

Két nagy terület van, az egyiket a mellrákellenes mozgalmak jelentik, amelyek végső soron arról szólnak, hogy mit tehetünk azért, hogy egészségesek legyünk. Mi magyarok ugyanis szeretünk másokra mutogatni ilyen téren is: magas a vérnyomásom, csináljon valamit polgármester úr! Amikor egészségtudatosságról beszélünk, nem a mostanában divatos életmód-tanácsadást folytatunk, hanem arról beszélünk, hogy lehetne növelni a lakosság átlagélettartamát, hogyan lehet növelni az egészségesen eltöltött évek számát. Annak, hogy ilyen sok beteg ember van hazánkban, nem elsősorban az egészségügy, a kórház, vagy a járóbeteg-szakellátás az oka, hanem az, hogy olyan életet élünk, amely szinte lehetetlenné teszi, hogy hosszú ideig egészségesek maradjunk. Jó lenne feltalálni a spanyolviaszt, de ez sajnos nem szól másról, mint táplálkozásról, mozgásról, dohányzásról. Ám a mellrákellenes kampányunknak már látható eredményei vannak, hamarabb mennek el a nők orvoshoz, és remélem, hogy ez a halálozási statisztikákban is tükröződni fog öt-tíz év múlva.



De van egy másik terület, amivel foglalkozom az, amiről az interjú elején is szó volt. Nőként pontosan látom azt az ellentmondást, miszerint egy rendkívül modern, korszerűen gondolkodó társadalomnak nézünk ki a női esélyegyenlőség területén is, ám ha megkaparjuk a felszínt, szembesülünk vele, hogy évszázados, nagyon kemény, sztereotíp gondolkodás jellemző a magyar társadalom jelentős részére. Ez az oka annak is, hogy ilyen kevés gyermek születik. Ott születik ugyanis sok gyermek, ahol az anyukák a gyermeknevelés mellett tudnak munkát vállalni, egzisztenciát teremteni és kellően egyenjogúak. Ezen a téren még bizony sok a tennivaló.

Holnap reggel folytatása következik.