Az I. világháborút lezáró békeszerződések értelmében a terület Olaszország fennhatósága alá került. Sokáig Bécs számított a dél-tiroli lakosság fő patrónusának, ám midőn Róma - növekvő számú olasz betelepítésével - egyre nyíltabban megsértette a tartomány autonómia-státusát rögzítő egyezményt, a színfalak mögött az NSZK is sorompóba lépett.
A berlini külügyminisztérium által áprilisban felszabadított, korábban titkos dokumentumok tanúsága szerint a bonni kormány 1969 és 1976 között - mai értéken számítva - legalább 10 millió eurót (2,5 milliárd forint) juttatott a németajkú közösségnek. A pénzek "szigorúan bizalmas módon, a költségvetési szokásjogot megkerülve" érkeztek Bozenbe (olasz nevén Bolzanóba) - ismerte el a hamburgi hírmagazinnak nyilatkozva a külügyi tárca illetékese.
A bonni apanázst a bozeni tartományi kormány elsősorban az oktatásügybe fektette: középiskolások és egyetemisták ösztöndíjába, tanárok továbbképzésébe. A 10 millió euró csak egy része a Dél-Tirolba utalt pénznek: 1969 előtt a belnémet ügyek minisztériuma szintén tetemes (ám a külügy által nem ismert nagyságú) összeggel támogatta a "népi gyökerek" erősítését.
A pénzügyi segítséget Bonn egyfajta erkölcsi jóvátételnek vélte Hitler Itáliával szemben folytatott politikájáért. A "Führer" ugyanis 1939-ben (Ausztria ekkor már a "Harmadik Birodalom" része) megegyezett Mussolinival a dél-tiroli probléma végleges megoldásában. Ennek értelmében a helyi németajkú lakosság választhatott: vagy fölveszi a német állampolgárságot (és áttelepül a Brenner-hágótól északra, tehát német földre), vagy marad Dél-Tirolban, kitéve magát Mussolini zabolátlan olaszosítási politikájának.
A nagy többség a német állampolgárságot választotta - ám a hamarosan kitört II. világháború miatt csak egy kis részük, pár tízezer fő települt át a Német Birodalomba. A bonni külügyi tárca utóbb "a dél-tiroli németajkú kisebbség oktatáspolitikai elmaradottságával" indokolta az apanázs folyósítását.
Róma persze ezt nem vette jónéven. Igaz, az 1970-es évek közepén megkötött olasz-osztrák egyezmény nyomán normalizálódott a helyzet az északi tartományban, miután előtte éveken át napirenden voltak az Ausztriához való visszacsatolást követelő szélsőséges csoportok terrorista merényletei, amelyek több tucat áldozatot követeltek. A római kormány az egyezményben széles körű kisebbségvédelmi jogokat biztosított a németajkú népcsoportnak.
A diplomácia szintjén azonban nem maradt következmények nélkül, hogy Bonn nem lépett fel azokkal a dél-tiroli szélsőségesekkel szemben, akik merényletek elkövetése után az NSZK-ba szöktek. Mi több, Hermann Höcherl bajor belügyminiszter 1963-ban a nyilvánosság előtt kijelentette: a dél-tiroli szabotázsakciók kitervelőjének kész politikai menedékjogot adni, amennyiben az illető ilyen kérelemmel fordul a müncheni tartományi kormányhoz.
A Róma által foganatosított retorziók közé tartozott, hogy Alfons Goppel bajor miniszterelnököt még 1969-ben is "macerának" tették ki, amikor beutazott Olaszországba. Josef Ertl FDP-politikust, a Brandt-kormány mezőgazdasági miniszterét titkosszolgálati megfigyelés alatt tartották itáliai nyaralásai idején. A bajor CSU számos politikusának pedig egyszerűen nem engedélyezték a beutazást Olaszországba.
