A Le Point című francia hetilap szervezésében először találkozott egymással a 63 éves német-francia egykori anarchista és a 95 éves volt főrendőr, hogy együtt idézzék fel, mi is történt pontosan 1968 májusában Párizsban.
Az április 22-én kezdődött egyetemi mozgalomban részt vevő néhány száz diák május 3-án foglalta el a Sorbonne Egyetem udvarát. A rektor kérésére a rendőrség még aznap délután kiürítette az egyetemet. Az esemény példanélküli volt: rendfenntartó erők ezt megelőzően még soha nem hatoltak be a francia egyetemekre.
"Aki földre került embert üt meg, az önmagát üti meg!" - adta ki a jelszót Párizs prefektusa, akinek köszönhetően a kemény rendőri fellépés ellenére nem folyt vér negyven évvel ezelőtt Párizsban. Maurice Grimaud visszaemlékezése szerint a kiürítés a legnagyobb nyugalomban zajlott, még gumibotra sem volt szükség.
A rendőrség azonban nem vonult vissza, az utcán igazoltatta a diákokat, majd közelharc vette kezdetét a lázongó ifjúsággal, a város hadszíntérré vált, felszedett utcakövek, betört kirakatok és kiégett autók uralták a képet. A rendőrökkel való összecsapásban mindkét oldalon több százan megsebesültek, a letartóztatottak száma megközelítette az ötszázat.
"A diákokkal nagyon kulturált hangon tudtunk beszélni. A rendőrségi jelentések szerint még a legkeményebb napokon is az ésszerű kommunikációnak köszönhetően mindkét oldalon elkerültük a szélsőségeket" - állítja az egykori prefektus.
"Igen, így volt. Nem tagadom, hogy voltak összecsapások, de ez csak egy része az igazságnak. Amikor manapság a tüntetések képeit mutatják, csak ezt a részt láthatjuk" - teszi hozzá Cohn-Bendit.
A letartóztatott társaik elengedését követelő diákok a barikádokat május 10-én a rendőrökkel való összecsapások elkerülésére emelték. Cohn-Bendit ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy a rendőrség ezt nem fogja annyiban hagyni.
A miniszterelnök külföldön tartózkodott, a köztársasági elnök, Charles de Gaulle tábornok már lefeküdt, és senkinek volt joga felébreszteni - idézi fel mosolyogva a prefektus, aki csak hajnalban - miután több tucat rendőr megsérült a feléjük dobált macskakövektől - rendelte el a barikádok felszámolását.
"Hihetetlen. Ez is jellemző volt a korabeli Franciaországra. Az 1871-es Kommün óta nem látott események zajlanak Párizsban, és senki nem ébreszti fel a köztársasági elnököt!" - mondja nevetve a volt diákvezér.
A két férfi, aki barikád két oldalán harcolt, abban egyetért: tévedés lenne azt gondolni, hogy 1968 csak az utcai tüntetésekről szólt Franciaországban. Cohn-Bendit arra emlékeztet, hogy május elején Jean-Paul Sartre-nak adott interjújában kijelentette: "Ez lázadás és nem forradalom. A társadalom mélyén zajlik valami, a hatalomátvétel nincs napirenden." A nagygyűlések, a gyárakban zajló tiltakozásokon elhangzó felszólalások jelentették a lényeget.
A prefektus éppen ezért döntött úgy, hogy a rendőrség nem hatolhat be az épületekbe, még egyszer a Sorbonne-ra vagy az Odéon színházba, amelyeket utána biztosítani kellett volna: "Jobbnak tűnt, hogy a fiatalok meg akarják váltani a világot, mint hogy az utcán harcoljanak a rendőrség ellen ... A rendőrség nem annyira politikai, mint inkább gyakorlati indítékok alapján működött" - mutatott rá az egykori rendőri vezető.
Az 1968-as diáklázadás két hősének első és talán egyetlen találkozása az egymás iránti legnagyobb tiszteletben zajlott. Grimaud elárulta, hogy negyven éve közelről figyeli Cohn-Bendit politikai pályafutását, amelyet kiemelkedőnek tart.
Az egykori diákvezér jelenleg a német Zöldek képviselője az Európai Parlamentben, s a francia politikai élet eseményeit is rendszeresen kommentálja a médiában.
"Ma ugyanolyan spontán öleltük meg egymást, mint amilyen spontán 1968 májusában a macskakövek repültek" - mondta a hajdani prefektussal lezajlott találkozó után a maga részéről az egykori diákvezér.
